Űrhadviselés 4. - Csapásmérés a világűrből

Elérkeztünk a sorozat befejező részéhez, A korábbiakban betekintést adtam az egyéni katonai célú eszközökről, melyek béke idején (is) használatosak. Most  azokról a projektekről lesz szó, melyek összetett rendszert alkotva biztosítanak védelmet, de támadáshoz is felhasználhatók.
Ha az olvasót megkérdeznék arról, hogy szerinte melyik a legnagyobb űrtevékenységgel foglalkozó szervezet, valószínűleg egyből rávágná, hogy a NASA. Ez abban az értelemben valóban igaz is lenne, ha csak a polgári alkalmazásokat vesszük figyelembe. Ám ha figyelembe vesszük a katonai célú űrtevékenységet is, akkor a helyes válasz: a DoD (Department of Defense). Ez a szervezet nem más, mint az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma, közismert nevén a Pentagon - azt azonban vegyük figyelembe, hogy utóbbi az épület neve, melyben a DoD működik (kissé hasonló a helyzet nálunk is, csak fordítva: az Országház is ily módon örökölte nevét a törvényzó testülettől, a parlamenttől...). Hatalmas költségvetéssel rendelkezik, melynek nagy része az USA űrvédelmi stratégiáját fedezi. A DoD a számos műholdas projekt mellett a NASA-val közösen végez küldetéseket az űrrepülőgépek fedélzetén - ezek részletei természetesen titkosak... Egyes források szerint az űrrepülőgépek sem véletlenül lettek ekkorák: a DoD ezekkel szeretett volna pl. akkora kémműholdakat feljuttatni, melyek mérete a Hubble Űrtávcsőével vetekszik.

Az USA-ban az első, összetett űrvédelmi statégia 1983-ban született meg az akkori elnök, Ronald W. Reagan  kezdeményezésére. Ez volt a Space Defense Initiative, röviden SDI ( magyarul Űrvédelmi Kezdeményezés). A program - mely tévesen  Csillagháborús Tervezet néven vonult be a köztudatba - olyan űrbéli és földi telepítésű fegyverek telepítését irányozta elő, melyekkel védekezni lehetett volna egy esetleges nukleáris rakétatámadással szemben.  A projekt végre szakított az ún. kölcsönös pusztulás elméletével (Mutually Assured Destuction, MAD), mely kimondja egy atomtháború során mindkét fél megsemmisülését, így győztes sem lenne. Talán pont a MAD-nek köszönhető, hogy a Szovjetunió és az USA nem estek egymásnak, és nem "forrt fel" a hidegháború. Ám az SDI ezen túllépve inkább védelmi - defenzív - célokat szolgált. Az erőfeszítések koordinálására külön munkacsoportot hoztak létre Space Defense Initiative Organization (SDIO) néven, mely szintén a DoD irányítása alá tartozott. A szervezet neve a clintoni korszak alatt Ballistic Missile Defense Organization-re (BDMO, Ballisztikus Rakétavédelmi Szervezet) változott 1993-ban. Ezzel viszont nem csak a név, hanem a stratégia is némileg más lett: a rakéta védelem így nem az egész országra kitőrjedő, hanem regionális szintű lett. Az SDI kezdeti elképzelései olyan űrlézerre vonatkoztak, mely röntgensugárzással semlegesítette volna az ellenséges rakétát, energiáját atombomba robbantásából nyerte volna. Majd később különböző vegyi lézerek (MIRACL, THEL), semlegesrészecske-fegyverek (NPB), lézeres-tükrös elhárító rendszerek (HPTE), valamint részecskegyorsítóra emlékeztető és elektromágneses elven működő alkalmazások (CHECMATE) is szerepeltek az arzenálban (2.-3.ábra). Érdekesség, hogy a HPTE-rendszert kipróbálták a világűrben is a Discovery-űrsiklón 1985-ben az STS-51-G küldetés során. A számos eszköz eddig csak a földi teszteken esett át.  Bár az SDI teljesen nem valósult meg, egyes részeit pedig törölték, nagy hatása van a az USA mai űrstratégiájának kialakítására.
Van még egy ország, melynél szintén komolyabban  beszélhetünk ilyenről, ez pedig nem Oroszország, hanem - talán nem meglepő módon - Kína. Ez a távol-keleti hatalom nem titkolja: ki akarja ütni az USA-t a nyeregből, és a helyére akar kerülni. Fejlődése a hatalmas katonai költségvetésen kívül hírszerzésének is köszönhető: számos amerikai hadászati cikk kerül hozzá az amerikai-tajvani kereskedelmi folyamatokon keresztül (amerikai hírszerzők többek között ezért is állították le a tajvani hadsereggel való kereskedelmet, mert valószínűleg ott is kínai ügynökök tartózkodnak). Emellett Kínának jó üzleti kapcsolata van Oroszországgal is,  mint az számos űreszközük alakján is látható (ld. kínai holdi leszállóegység...). Számos kis (SRBM, Short-Rage Ballistic Missile), közepes (IRBM, Intermediate Range Ballistic Missile), és nagy hatótávolságú, azaz interkontinentális (ICBM, InterContinental Ballistic Missile) rakétával rendelkezik, így komoly fenyegetést jelent mind távoli, mind űrbéli célpontokra nézve. Ez utóbbira műholdromboló rakétákat (ASAT, Anti-Satellite Weapon) sikerült kifejlesztenie. 2007. januárjában kivágta a nemzetközi biztosítékot azzal, hogy egy Kaitouzhe-1 (KT-1, 4.ábra) típusú rakétával lelőtte egyik, 865 km magasan keringő, már használaton kívüli meteorológiai műholdját. Ugyanilyen akciót az USA is végrehajtott következő év februárjában azzal a különbséggel, hogy ez a kínaival ellentétben nem demonstrációs, hanem biztonsági jellegű intézkedés volt: a 2006. decemberében pályára állított USA-193 kémműhold üzemképtelenné vált, pedig fedélzetén még 450 kg-nyi mérgező hidrazin volt. Ha a műhold belép a légkörbe, egy része akkor földet ért volna, így pedig környezeti károkat okozott volna. Lelövése tehát szükséges volt, melyet egy hajóról indított SM-3 elhárító rakétával (ABM, Anti-Ballistic Missile) hajtottak végre. A művelet ismételten heves tiltakozást váltott ki, és ami még érdekesebb, hogy a tiltakozók között volt Kína is (bagoly mondja verébnek, ....). Kína emellett lézerfegyvereket is sikerrel tesztelt, ugyanakkor olyan műholdakat is fejleszt, melyekkel akár ellenséges szatelliteket is meg lehetne közelíteni. Nemrég végrehajtottak ilyen jellegű kísérletet, kisebb szépséghibával.
ASAT-ok fejlesztésével foglalkozik még India és Oroszország is. Egyes ASAT-rakéták vadászgépekről indíthatók - pl. az amerikai ASM-135 - , ilyenek fejlesztésével foglalkozik Oroszország is.
Azt hiszem, el is érkeztünk a téma végére, és hogy számos kérdést sikerült tisztázni a témával kapcsolatban. Aki mégis kevésnek találná a leírtakat, annak az alábbi hivatkozások nyújthatnak segítséget:

- A Csillagháborús tervről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Csillagháborús_terv
- Az amerikai műhold lelövéséről: http://www.urvilag.hu/urpolitika/20080218_muholdleloves__nemzetkozi_reakciok
- Kínai műholdkísérlet: http://www.urvilag.hu/kinai_muholdak/20100910_muholdkoccanas
- Generációs váltás a kínai hadseregben 2. rész (Haditechnika 2010/5)