2010. május 7., péntek

Lézerrel a holdjáró nyomában

A Kaliforniai Egyetem (San  Diego) kutatói megtalálták a szovjet holdprogram egyik legeredményesebb szondáját, a Lunohod-1-et - olvastam a Metropol április 30-i számában. Ez így önmagában nem is lenne újdonság, hiszen az automata holdjárót már április 22-én megtalálta és lefotózta a NASA Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) nevű szondája. Csakhogy a szóban forgó kísérletet a Földről, lézerrel hajtották végre! Ennek során egy nagyenergiájú lézerrel impulzusokat lőttek a Holdra, az automata rover feltételezett tartozkodási helye felé. A visszaverődött sugarak szokatlanul erősek voltak, ez pedig arra utal, hogy egy erősen reflektáló tárgy okozta a hatást. A kutatócsoport vezetőjének elmondása szerint ilyet csak évekkel korábban a szonda testvérének, a Lunohod-2-nek vizsgálatakor tapasztaltak, azonban ennél a visszaverődött jel intenzitása 5-ször nagyobb volt a mostaninál. A holdjárókra lézertükröket szereltek, hasonlókat, mint amilyeneket az Apollo-expedíciók űrhajósai hagytak kísérőnk felszínén. Az 5-szörös eltérés feltehetőleg a szondák látóvonalhoz  viszonyított helyzetéből adódott.
A Lunohod -1 1970. november 10-én startolt Proton-rakétával a Luna-17 szonda "rakterében". Egy héttel később a Luna-17 leszállt az Esők Tengere (Mare Imbrium) nevű síkságon. Még ezen a napon legördült róla a Lunohod-1, és megkezdte önálló működését. A jármű feladata volt: részletes panorámaképek készítése nagy területről, a holdtalaj fizikai-mechanikai vizsgálata, röntgentávcsöves vizsgálatok, a kozmikus sugárzás mérése. A sikereken felbuzdulva a küldetést meghosszabbították. A 11 hónapos működés - és 12 km megtétele- után (1971. október 4-én) a szondával hirtelen megszakadt a kapcsolat, bár erről a korábbi beszámolók nem tesznek említést. Az okok nem ismertek, de egyes kutatók feltételezik, hogy a Lunohod-1 egy kráterbe zuhanhatott. Mások szerint a szonda fűtését szolgáló radioizotópos energiaforrás szabálytalan működése miatt az űreszköz egyszerűen megfagyott. A programot végül 1971. októberében hivatalosan is lezárták.
A Lunohod-1-ről semmi információnk nem volt 39 éven keresztül, azonban az LRO megváltoztata a helyzetet azzal, hogy mindkét szovjet rovert megtalálta és le is fényképezte. Maga az LRO azzal vonta magára a nagyközönség érdeklődését, hogy még tavaly, a célkítűzéseknek megfelelően a holdraszállások megkezdésének 40.évfordulója előtt lefotózta az Apollo-11 leszállási helyét, ezzel fényesen bizonyítva a holdraszállások tényét. Ennek ellenére találkoztam nemrég olyan hozzászólással is egy fórumon, mely szerint az LRO felvételei is hamisítványok. Hát igen, ez az a helyzet, amikor már nem tudok - és talán nem is akarok- mit mondani, hiszen ilyenkor már az észérvek sem érnek semmit...
A Lunohod-1 a Szovjetunió Luna-programjának egy sajátos tagja volt, maga a program  - hivatalosan - 24 küldetésből állt. A többi Luna leszállási helyét kellő pontossággal ismerjük, tehát lefotózásuknak ilyen szempontból nem lenne különös jelentősége. Ennek ellenére érdekes lenne és a teljesség benyomását keltené, ha ezekről is készítene az LRO felvételeket (erre mondjuk megvan minden esély, hiszen a szonda szögfelbontása kiváló, és poláris pályája is lehetővé teheti ezt)...

PS.: egyébként a Világhálón hamarosan hozzáférhetővé válik Hold-kutatás az űrkorszakban című írásom, melyben részletesen szó esik majd többek között a Lunohodokról is. Amint felkerül, azonnal értesülhet az olvasó róla, és arról is, hogy hol érhető el majd.  




Még többet a Lunohod-1-ről:
- A lézeres kísérletről magyarul: http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/tudomany-100411/a-nasa-megtalalta-az-elveszett-szovjet-holdjarot.html
- Az LRO felvételei a Lunohodokról: http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20100427-orosz-holdjarok-lunohod1-es-lunohod2-rover-a-lunar-reconnaissance-orbiter.html
- Lunohod-1 (Wikipédia): http://hu.wikipedia.org/wiki/Lunohod–1 (ezen az oldalon további linkek segítségével további információk nyerhetők a témával kapcsolatban)
- A szovjet holdprogram a Cydonián: http://cydonia.blog.hu/2008/03/03/kereknyom_a_holdon_holdpor_a_foldon_a_szovjet_holdrobotok_tortenete_i
 és http://cydonia.blog.hu/2008/03/12/kereknyom_a_holdon_holdpor_a_foldon_a_szovjet_holdrobotok_tortenete_ii
- A Kaliforniai Egyetem (UC) saját beszámolója a lézeres kísérletről: http://ucsdnews.ucsd.edu/newsrel/science/04-26SovietReflector.asp
- A NASA közleménye a Lunohodok lefényképezéséről: http://www.nasa.gov/mission_pages/LRO/multimedia/lroimages/lroc-20100318.html