Szenteste a Hold körül

„És ezzel búcsúzik az Apollo–8 legénysége, jó éjt, sok szerencsét, boldog karácsonyt és Isten áldását kívánva mindenkinek, mindenkinek a drága Földön.”

Frank Borman, az Apollo-8 parancsnoka így köszönt el a TV-nézőktől, miután a legénység a Bibliából olvasott fel.

A keresztény emberek többsége a szentestét otthon, családi körben tölti. Akadnak persze olyan esetek is, amikor a karácsonyi ünneplés különleges helyszíneken történik – például a Holdnál. Most egy ilyen esemény történetét osztanám meg az Olvasóval, hiszen ma 44 éve, hogy az emberiség első ízben elérte a Holdat.

1968-ban járunk, az Egyesült Államokban. Az ország és nagy riválisa, a Szovjetunió között kiélezett küzdelem folyik a Hold eléréséért. Az űr-versenyben kezdetben a szovjetek jeleskedtek, ám ekkorra a két fél már fej-fej mellett halad. Az amerikai űrhivatal (NASA) utasítást kap a vezetéstől, miszerint a Holdra szállási programot (Apollo-program) át kell szervezni és fel kell gyorsítani. A történet elég bonyolult, a részletek megismeréséhez további háttérismeretek szükségesek, ezért ezek fejtegetését most szándékosan mellőzöm. A soron következő Apollo-8 küldetés űrhajósai még nem kerülték volna meg a Holdat, azonban a hírszerzés (CIA) olyan információkat közölt az ellenfél Hold-programjáról, melyeket a győzelem érdekében érdemes volt figyelembe venni. Bár a szovjet fejlesztések a belső ellentétek, a műszaki és pénzügyi problémák miatt igencsak akadoztak, volt egy  olyan alkalom, amikor komolyan ráijesztettek a NASA szakembereire:  1968 márciusában a Zond-4 automatikus űrhajó műszerekkel a fedélzetén elindult a Holdhoz , hogy aztán az égitestet megkerülve visszatérjen. A kísérlet „mellékterméke” volt, hogy sikerült egy ideig elhitetni a NASA-val, hogy a Hold-versenyben is lemaradnak. Ennek oka egy távközlési kísérlet volt, melynek során a Zond-4-ről orosz nyelvű beszédet fogtak, melynek során két szovjet űrhajós beszélgetett egymással. Az amerikaiak azt gondolták, hogy az ellenfél űrhajósai hamarabb érnek a Hold térségébe, mint ők. Ám mint kiderült, az egész vaklárma volt, a Zond fedélzetén nem tartózkodott személyzet. Ezt követően a Zond-5 is automatikusan repült, de már teknősökkel és egyéb élőlényekkel a fedélzetén. Ha ez a repülés teljesen sikerült volna, a következő egy Zond-repülés lett volna. Ezután született a döntés, hogy az Apollo-8 végezzen egy ehhez hasonló Hold-kerülő repülést, három asztronautával a fedélzeten, megelőzve a konkurenciát. Az űrhivatalnál akkor érvényben lévő ún. legénység-rotációs rendszer alapján a soron következő űrrepülés személyzete a három  repüléssel azelőtti küldetés tartaléka lesz. - a szabályt számos alkalommal felrúgták. Így a feladat végrehajtása Frank Borman, James Lovell és William Anders űrhajósokra. A parancsnok Borman volt. A küldetés 1968. december 21-én indult Floridából a világ leghosszabb és – akkor – legerősebb rakétája, egy Saturn-5 tetején (1.kép). December 24-én az űrhajó pályára állt a Hold körül, hogy 10 keringést követően utasai visszatérjenek a Földre. Ezzel a repüléssel az Egyesült Államok átvette a vezetést a Hold-versenyben, és gyakorlatilag meg is nyerték, ugyanis a Szovjetunió letett az emberes Holdra szállás megvalósításáról. A sors fintora, hogy a személyzet egyik tagja,  Lovell később az ominózus Apollo-13 misszió parancsnoka lett.

Az Apollo-8 három űrhajóssal elindult a Holdhoz, hogy az égitest körül pályára álljon, ott fényképeket készítsen, majd 10 keringés megtételét követően visszatérjen a Földre. Eredetileg az Apollo-8 csak egy Föld körüli tesztrepülés lett volna, ám a szovjetek 1968 decemberére tervezett emberes Hold-kerülésükkel akartak előnyre szert tenni, ezért volt szükség a tervek módosítására. Az űrhajó még nem vitt magával leszállóegységet, azt csak a következő misszióknál alkalmazták. Az űrhajó (parancsnoki egység) pilótája, James Lovell később az első Holdra szállást végrehajtó Apollo-11 tartalék személyzetének parancsnoka lett - Michael Collins-szal helyet cseréltek betegség miatt. A legénység-rotációs rendszer miatt ő vezette volna az Apollo-14 missziót, ám egészségügyi okokból Lowell-t és csapatát (Fred Haise-t és John Swigert-et) indították útnak az Apollo-13 útja során 1970. április 11-én. Mint tudjuk, az egyik fedélzeti oxigéntartály felrobbanása miatt a Holdra szállás meghiúsult, és az űrhajósok élete is veszélyben forgott. De a legénység és a rengeteg szakember megfeszített munkájának és összefogásának köszönhetően a Hold megkerülése és a néhány napos visszaút után az asztronauták túlélték a „szerencsés kudarc”-ként emlegetett utazást.  

       

Az űrhajósok a Szentestét tehát a Hold körül keringve, az űrhajóban töltötték, miközben többször kapcsolatba léptek a houstoni irányító központtal.  Egy ilyen alkalommal a Teremtés Könyvéből is olvastak fel a TV-nézők szeme láttára, továbbá számos felvételt készítettek a Földről és a Holdról. Az egyik ilyen kép – melyet e cikkhez is mellékelek az űrhajósok aláírásával – akkoriban bejárta a világsajtót (2.kép). Ezen a távoli Föld és kísérőnk egy részlete látható, amint az űrhajó – bolygónkról nézve – csaknem „mögötte” van. Talán ez a felvétel adja vissza leginkább azt az érzést, mely szerint csodálatos kék bolygónk tényleg csak egy törékeny „lebegő sárgolyó” a végtelen Univerzumban (ahogy Lovell öntötte szavakba:…félelmetes ez az itteni végtelen magány, azt juttatja eszedbe, amit hátrahagytál a Földön. Innen nézve a Föld egy hatalmas oázis az űr végtelenjében…”). A képet főleg a korabeli környezetvédő mozgalmak használták kampánykellékként.

 A világűrből nézve minden lakója egyenlőnek tűnik, nincsenek országhatárok. Talán hasonló érzés foghatta el azokat is, akik megtekintették az azóta már nem működő Spirit marsjáró képét, melyen a Föld halvány pöttyként látszik a Mars egén (3. kép). Azonban nekünk, mint legfejlettebb lakóinak kötelességünk vigyázni Földünkre, hiszen itt nem az ember az egyetlen faj. Ám saját érdekünk is a Föld megóvása, mert minden egyes változása visszahat az emberiségre is. Viszont bolygónk sem örök életű, évmilliárdok múlva elpusztulhat a Nappal együtt, Ez még nagyon sokára lesz, de bármikor bekövetkezhetnek olyan változások, melyek az embert végérvényesen a Föld elhagyására kényszeríthetik. Ekkor az egyetlen esélyt az űrhajózás jelentheti utódaink számára. Addig is nagyon sok teendőnk van mind a világűrben, mind planétánkon. Az emberiség kozmikus követei, az űrhajósok feladata továbbra is az, hogy jelenlétükkel növeljék mozgásterünket a Világmindenségben. Megszerezzék az ehhez szüksége tudást, tapasztalataikat megosszák és érthetővé tegyék számunkra: mindannyian kisebb-nagyobb mértékben tehetünk és felelősséggel tartozunk az emberiség és bolygónk sorsának alakulásáért. Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden földlakónak boldog és békés karácsonyi ünnepeket!

Újra lesz magyar az űrben (?) - interjú Farkas Bertalannal

Legalábbis erre utalnak az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan - alias Berci - szavai, melyek egy nemrég készült interjú során hangzottak el. Sőt, egy egészen friss felmérés adataiból is az derül ki, hogy a magyarok többsége is ezt elképzelhetőnek tartja. Erről is többet tudhattok meg most következő posztomban.

Az említett felmérést a KutatóCentrum végezte el, mely alapján minden második magyar fiatal férfi szeretne eljutni a világűrbe - a pontos érték 52 százalék. Az ellenkező nem esetében azonban más a helyzet: a hölgyek közül a 15-30 éves korosztályban megkérdezettek mintegy 20 százaléka találta vonzónak az űrutazást, és inkább a régészetet jelölték meg álomhivatásként. Ami a korcsoportok szerinti megoszlást illeti, a 21-25 évesek érdeklődnek a legkevésbé az űrhajózás iránt, bár közülük is minden harmadik szívesen lenne űrhajós, viszont ez a szám 35%-ra ugrik a 15-20 és 26-30 évesek esetében.

A második kérdésben a kérdőív összeállítói arra voltak kíváncsiak, vajon mikor lehet hazánknak újra saját űrhajósa. Bár a magyar származású Charles Simonyi (1.kép) kétszer is járt a világűrben Berci után, de őt állampolgársága és kereskedelmi jellegű utazásai - ld. űrturizmus - okán hagyományos értelemben nem mondhatjuk nemzeti kozmonautának. A válaszadók közel kétharmada szerint ez 20 éven belül realizálódhat, ám ennél optimistább és pesszimistább "jóslatok" is születtek. A reprezentatív felmérés szakértője Farkas Bertalan (2-3.kép) szerint ez már jóval előbb megtörténhet. "Az ország Bercije" - mint e blogról is ismeretes - 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20:20-kor indult útjára a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén a szovjet Bajkonur-űrközpontból, hogy két nappal később már a Szaljut-6 űrállomás fedélzetén végezzen tudományos munkát. Parancsnoka Valerij Kubaszov volt, így az űrállomás legénysége a már ott tartózkodó Leonyid Popov és Valerij Rjumin űrhajósokkal négy főre nőtt. Az ország első űrhajósa a Szaljut-6-on orvosbiológiai, távérzékelési (a Föld különböző céllal történő megfigyelése)  és anyagtudományi kísérleteket végzett. Kubaszov és Berci 1980. június 3-án tért vissza a Földre. A repülés a Szovjetunió és a Keleti Blokk államai között létrejött Interkozmosz-együttműködés keretében jöhetett létre. A fiatal férfiak ilyen irányú érdeklődését egyébként így kommentálta: 

„Űrhajósnak lenni több okból is fantasztikus dolog. Kezdem azzal, hogy ha az ember a kiválogatás során eljut oda, hogy űrhajóskiképzésen vehet részt, ez már önmagában is hatalmas dolog. Olyan mennyiségű és minőségű információ birtokába jut, amit feldolgozni is nehéz és máshonnan soha sem tudná beszerezni. Az egyik legnagyobb vágyam segíteni abban, hogy újra magyar ember juthasson az űrbe, mert ennél fantasztikusabb dolgot elképzelni sem tudok”. 

Amikor bemutatták neki a hölgyekre vonatkozó eredményeket, a következőket mondta:

„Azt gondolom, hogy az űrkutatás és az űrrepülés mindkét nem számára ugyanannyira vonzó lehet, bár a mi időnkben a hölgyek számára ez a lehetőség még nem volt adott. Később ez megváltozott és ma már orosz, amerikai, japán, francia és angol hölgyek is jártak az űrben.”

Valóban: Berci repüléséig csak a szovjet Valentyina Tyereskova (1963. június 16, Vosztok-6) volt az egyetlen női űrhajós, ám azóta szovjet, amerikai, brit,, francia, kanadai, sőt még japán, dél-koreai, indiai kínai és iráni nő is megjárta már a világűrt - utóbbi űrturistaként.  De nem is húzom tovább az időt, következzen a Farkas Bertalannal készített interjú, melyből kiderül: hamarosan újabb mérföldkőhöz érkezhet a magyar űrkutatás. 

Amikor fiatal volt, akkor még ismeretlen volt az űrutazás, később vadászpilótaként szolgált, és ez fontos szempont volt a kiválogatásnál. Mikor határozta el, hogy a repülésnek fogja szentelni az életét?

-    A repüléssel a padtársam miatt ismerkedtem meg. A kisvárdai Bessenyei gimnáziumba jártam és harmadikosak voltunk, amikor egyik nap azt mondta: legyünk vadászpilóták. Én azt válaszoltam, hogy a vadászpilóta lét tőlem nagyon távol áll. Később kiderült, hogy kiválogatásra mehetünk Budapestre vagy Kecskemétre és bejárhatjuk az országot. Ekkor már én is rábólintottam az ötletre.  Többféle szűrés után Kecskeméten a Repülőorvosi Kutatóintézetben kiderült, hogy alkalmas vagyok. Úgy lettem vadászpilóta, hogy igazán nem is akartam. A Magyar Honvédelmi Szövetség keretein belül a nyíregyházai MHSZ repülőtéren ismerkedtem meg a repüléssel. Fantasztikus élmény volt, hiszen korábban még repülőgépet sem láttam, csak filmeken. Tizenhét évesen óriási dolog volt, hogy önállóan repülhettem. Az egyik legszebb életpálya a repülés, hiszen elszakadni a földtől bármilyen eszközzel – legyen az repülő vagy éppen űrhajó – csodálatos, felemelő érzés.

Ekkor már foglalkoztatta az űrhajózás ötlete?

-         Az űrhajózás egy sokkal későbbi történet. A legnagyobb hatást Gagarin ’61-es fellövése tette ránk, majd jöttek sorban a fantasztikus dolgok a világűrben: 1963.június 16-án a Vosztok-6 fedélzetén Tyereskova – az első női űrhajós - elhagyta a Föld légkörét, majd ’65 tavaszán Leonov elsőként lépett szkafanderében az űrbe. Ezt követte 1969-ben az amerikai Holdra szállás az Apollo-program keretein belül, majd ’75-ben az első közös nemzetközi űrrepülés is megvalósult, a Szojuz-Apollo összekapcsolódásával. Leendő pilótaként óriási élmény volt a televízión keresztül végig nézni is. Látni, hogy miként lépett ember a holdra. Persze akkor mi még nem is álmodtunk arról, hogy az űrbe jutás lehetősége a számunkra is megnyílhat egyszer.

Mikor került szóba először, hogy magyar ember is bekerülhet a szovjet űrprogramba?

-         1976-ban született a szovjet kormány részéről egy döntés, hogy ne csak fedélzeti eszközöket készítsenek a volt szocialista országok kutatói, hanem vegyenek részt aktívabban is az űrprogramban. Amikor aláírták az erről szóló szerződést, nyomban meg is kezdődött a Csillagvárosban (Moszkva mellett, ma Gagarin Űrhajóskiképző Központ - V.S. megj.) a csehszlovák, az NDK-s és lengyel űrhajósok képzése. 1977 nyarán a Honvédelmi Minisztérium közölte azoknak a vadászpilótáknak a névsorát, akik egyáltalán jelentkezhettek. A névsorban én is szerepeltem, mint a Pápai Repülőezred vadászpilótája. A jelentkezés önkéntes volt, tehát katonaként nem kaptunk parancsot erre. Én is aláírtam az önkéntes jelentkezési lapot, így hivatalosan is belépést kértem az űrprogramba úgy, hogy korábban még repülni sem akartam, de egy ilyen lehetőséget nem lehetett kihagyni. Az űrhajósok kiválogatása pedig már ebben az évben megkezdődött. A többi jelölttel együtt kétszer két hetet töltöttem Kecskeméten, míg végül decemberben hét jelöltből négyen maradtunk, akikkel 1978 januárjában egy hónapot töltöttünk Moszkvában és a Csillagvárosban. Ezután már csak Magyari Béla és én maradtunk. Ekkor kezdődött az igazi ismerkedés az űrhajózással.

Ha újra lehetségessé válna, hogy magyar ember bekerüljön egy űrprogramba, akkor mire kellene felkészülnie? Milyen elemekből áll egy ilyen kiképzés?

-       A kiválogatás során sok tesztet kellett megoldani és rengeteg vizsgálaton mentünk keresztül. Amikor már csak ketten maradtunk, Csillagvárosban eleinte elméleti felkészítés zajlott. Amikor már többé-kevésbé ismertük az űrhajó szerkezetét, a különböző rendszereket, akkor megkezdődtek a gyakorlati foglalkozások magában az űrhajó-, illetve az űrállomás eredetivel minden részletben megegyező modelljében. Minden porcikájukat aprólékosan meg kellett ismernünk. Emellett túlélési gyakorlaton vettünk részt, ejtőernyős ugrást gyakoroltunk illetve MIG-21 és L-39 repülőgéptípusokon repülési feladatokat hajtottunk végre Bajkonurban.

Nem volt nehéz az orosz kiképzésen részt venni magyar katonaként?

-         Ekkora a szovjeteknek már meg volt a gyakorlatuk, hogy miként lehet más országból érkezett űrhajósokat is kiképezni. A felkészítés akkor orosz nyelven zajlott, ami abban az időben nem jelentett problémát.

Minden pontosan zajlott az 1980-as startnál?

-        A repülés eredeti időpontja 1979 lett volna, de a szovjet-bolgár program kudarc volt, mert nem sikerült az űrhajó és az űrállomás összekapcsolódása. Emiatt a mi startunkat is elhalasztották egy évvel. Az orosz mérnökök azt mondták, hogy amikor embert küldenek a világűrbe, akkor 120 százalékra kell biztosítani mindent.

Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy nagyon sok előkészületet, kutatást, számítást igényel egy űrutazás. Ez az oka annak, hogy nincsenek magyar űrutazók?

-         Ennek az az igazi oka, hogy nagyon sokba kerül egy űrhajóskiképzés és maga az űrprogram is. Ez már a mi időnkben is így volt, de akkor a szovjetek a technikát ingyen biztosították a számunkra és az adott országnak „csak” a kiképzés költségeit kellett fedezni. Mai áron számolva a felkészítés és a repülés sok-sok milliárdba kerülne. Bár az űrkutatás hihetetlen lehetőségeket rejt magában. Gondoljunk csak arra, hogy a geológusok, térképészek mennyi információhoz juthatnak és ez csak egy nagyon parányi szelete az űrben végzett munka hozadékainak. Ennek ellenére ma kevés ország tudja biztosítani az anyagi hátterét egy űrprogramnak.

A magánszektor bevonása segíthetne?

Az egyetlen lehetőség az lenne, ha sikerülne a magántőke bevonása. Ez más országokban már működőképes, hiszen ha vannak olyan cégek, akiknek rendelkezésre állnak a forrásai és éreznek motivációt az űrtevékenység irányában, akkor ezek a vállalkozások nagyon komoly információkat, technológiákat vagy egyéb előnyöket kaphatnak vissza cserében.

Ha már a jövőbe tekintünk, akkor meg kell említenünk, hogy a bevezetőben említett kutatás egyik kérdése is erre vonatkozott. A készítő KutatóCentrum arra volt kíváncsi, hogy mikor juthat újra magyar ember az űrbe. A válaszadók 20 éven belülre tették ennek az időpontját. Ön mit gondol?

-         Én nem vagyok ilyen pesszimista, sőt! Az egyik legnagyobb vágyam segíteni abban, hogy újra magyar ember juthasson az űrbe, mert ennél fantasztikusabb dolgot elképzelni sem tudok. Erre persze csak külföldi űrprogramokban van reális lehetőség, valamilyen megállapodás folytán az Európai Űrkutatási Hivatallal (ESA), a NASA-val, az oroszokkal vagy másvalakivel (az ESA pontos neve Európai Űrügynökség, nem hivatal, ugyanis független kormányoktól , így az Uniótól is - V.S. megj.). Most azonban adódott egy olyan lehetőség, ami sokkal közelebbi időponttal kecsegtet. Jelenleg erről nem mondhatok többet, de 2013 január elején térjünk vissza a témára! 

     Nem akarom" lelőni a poént", de szvsz a várható bejelentésnek köze van az ESA-hoz, ti. hazánk 2003 óta az űrügynökség PECS-tagja, mely lényegében a rendes tagságot előkészítő, úgymond együttműködő tagsági kategória. Az ESA gyakorlatilag tárt karokkal vár minket, hiszen kiváló szakembereink vannak, "csak" éppen a tagsághoz szükséges összeg hiányzik. De ha nem az ESA, akkor Oroszország... Ám mint mondtam, én sem tudok semmi biztosat, mindezek csak találgatások. Ha mégis megtörténik a bejelentés, akkor ígérem, mindenről beszámolok. Mindenesetre kíváncsian várjuk a fejleményeket! 

             

    

     A statisztikai adatok a KutatóCentrumtól származnak, külön köszönet illeti Gódor Kittit, a 

     VIPR Kommunikációs Ügynökség PR menedzserét, amiért rendelkezésemre bocsátotta az interjú kéziratát.

  

 

Szólj hozzá!

A mai napon sikerült fórumot indítanom, mi mással, mint a világűrrel kapcsolatban. Már most elérhető a http://www.freeforum.hu/vargaspace  címen, és már egy topic is várja a fórumozókat. Na most szólj hozzá!

NASA's Johnson-style:-)

Lám-lám, ezt is megértük. Nem hittem volna, hogy ilyen is lesz. A "legnagyobb videómegosztón" 2012. december 14-én megjelent egy videó, mely elnyerte a tetszésem. de mi is ez? 

Valamikor idén robbant be a zeneiparba PSY dél-koreai rapper, akinek "Gangnam-style" című száma és klippje nézettségi rekordokat ért el - de gondolom, ezt már mindannyian tudjátok. Arról nem is beszélve, hogy számtalan önjelölt amatőr készített paródiákat/remixeket a számhoz, több-kevesebb sikerrel. Őszintén szólva, volt közöttük egy-két olyan is, melyeket elég volt egyszer végighallgatni, vagy már a címéből ítélve is annyira erőltetett volt, hogy rá sem kattintottam. Azt hittem, nincs tovább, ebből már nem lehet semmi jót kihozni, amikor jött egy megosztás Facebook-on. A NASA és a Gangnam-style. Na, erre kíváncsi vagyok - gondoltam. És mit mondjak? Kellemesen csalódtam. A képi világ, valamint a szöveg és a megszokott hangzás annyira összepasszoltak, hogy többször is megnéztem. A klippet az űrhivatal Johnson Űrközpontjának (Johnson Space Center, Houston) diákjai készítették, nem kevés humorral megfűszerezve. A videó készítésében részt vett három űrhajós - Mike Massimino, Clay Anderson, és a gyönyörű Tracy Caldwell Dyson - is (utóbbi nem mellesleg a blogcsoport "arca", "címlaplánya" is, hiszen ő látható a fenti képen, amint az ISS Cupola moduljából nézi bolygónkat). A klippben PSY helyett egy koreai diák rappel. A videóban szereplő látvány dinamizmust sugall, vidám és laza stílusban mutatja be a JSC, és úgy általában a NASA világát. Csodálkoznék is rajta, ha nem javítana valamelyest az űrhivatal népszerűségén. Na de nem is fecsegek tovább, nézzétek meg inkább a videót, melyet innen is elérhettek! Nekem nagyon bejött, ajánlom mindenkinek!

Moon-hoax 3. - Érvek és ellenérvek

A Holdra szállások sorozata 1969-ben kezdődött. És mint minden jelentős emberi lépést, ezt is kétkedések kísérnek. Ám míg az egyes felfedezéseket, kísérleti eredményeket viszonylag könnyen lehet megerősíteni vagy cáfolni, egy űrhatalmat ellenőrizni már sokkal nehezebb. Egyesek szerint erre nincs is szükség, hiszen az egész Apollo-program az akkori vezetés és a NASA nagy csalása, színjátéka volt. De vannak olyan személyek is - nagyrészt űrkutatók és más szakemberek - , akik meg vannak győződve róla, hogy a Holdra szállások valóban megtörténtek. És hogy mindezt be is lehet bizonyítani.

Most én is ezt kísérlem meg a sorozat jelen részében, mivel időszerűnek tartom észérvekkel, bizonyítékokkal, fizikai és egyéb törvényszerűségek felhasználásával alátámasztani a mondanivalót. Egyébként a Holdra szállásokban való kétkedés nem új keletű: az "ellentábor" már nem sokkal az Apollo-11 után hallatni kezdte a hangját. A nézetrendszer később kiterjedt, és a nyugati média is a "Moon-hoax" külön kifejezést kezdte alkalmazni rá, melyet a szlengből vett át. Én is ezt alkalmazom rövidsége miatt. Mivel sajnos kevés ilyen témájú írás létezik magyar nyelven, ezért jelen posztban - egyelőre mellőzve a történelmi áttekintést - szembeállítom a moonhoax-hívők érveit a tudományos magyarázatokkal, bizonyítékokkal párbeszédes formában: 

- A Holdon nincs szél, de a képeken és videókon a felállított zászló lengedezni látszik!

A lengedező zászló az egyik legnépszerűbb érv a Holdra szállást tagadók tarsolyában (1. kép). A zászló valójában nem is lobog, hiszen ott mitől is loboghatna. A tervezők úgy csinálták meg a zászlót hogy felül egy vékony, rugalmas rúddal „merevítették ki” . Továbbá a zászló még meg is van gyűrődve, mivel egész úton össze volt hajtva, és az anyaga is vékony nejlon. Mivel a vákuumban lévő zászló nem őrizte meg az alakját, a NASA fém kitoló rudakkal támasztotta ki, amelyet az űrhajósok csak a Holdon egyenesítettek ki. Az Apollo-11 legénységének nem sikerült a támasztást teljesen kiegyenesíteni, és emiatt a zászló nemcsak hajlott, de gyűrött is maradt. Ezért a szándékosan kitámasztott rudakat csak részben tolták ki mert így a lobogó természetesnek tűnik. Néhány egymást követő fényképen megállapíthatnánk, hogy a zászló gyűrődései időben változatlanok maradnak. Emellett egyes videókon a zászló egyértelműen lobogni, lengedezni látszik, ami a következő miatt van: ha a fémrudakkal kitámasztott lobogóhoz az űrhajós hozzáér, a rudak rezgése mozgásba hozza a zászlót, így tényleg a szélben lobogó zászló benyomását kelti, de még egyszer hangsúlyoznám, hogy ez nem a nem létező holdi atmoszféra miatt van, hanem a fémrudak rezgései, oszcillációi okozzák.
Több helyen olvasható ilyen ellenérvelés, hogy egy videón látható a lobogó zászló, ám senki nem ér hozzá. Ez azonban azután készült, miután az űrhajós már rezgésbe hozta. A rugalmasan kialakított zászlót a tehetetlenségi mozgások egy ideig  még megőrzik ezt az állapotot – ezenkívül a rezgéssel létrehozott „lobogást” a légkör sem lassítja, mivel az gyakorlatilag nincs.  Emellett, ha tényleg stúdiójelenet lett volna, akkor a szemmel láthatóan és megmagyarázhatatlanul dülöngélő zászló esetében az állítólagos rendezőnek ne lett volna elég filmszalagja a jelenet újbóli felvételéhez, ha a szél esetleg alábbhagy? 
- A zászló még akkor is egyértelműen látszik, ha a Nap a másik oldalról süt is.  
A zászlót –mint már említettem-  vékony nejlonból készítették, amely nagymértékben áttetsző. Ugyan a Nap a zászló másik oldalát éri, az áttetszőség miatt a lobogó így is látszik. Ugyanakkor a még jobb láthatóság érdekében és a nemzeti csillagos-sávos szimbólum kiemelésére reflektort is használtak.
-  Az Apollo-16 egyik felvételén Young felugrik a Hold felszínén, miközben tiszteleg a zászló mellett. A holdkomp és az lobogó is árnyékot vet jobbra, az űrhajós azonban nem.   
Vet ő is árnyékot, ám a kritikusok nem veszik tudomásul, hogy  Young éppen az ugrás kellős közepén van Egyébként, ha jobban megnézzük jobboldalt a szóban forgó felvételt, akkor észrevehetjük az asztronauta árnyékát (1. kép).
- Az űrhajósok szkafanderét a Nap által nem megvilágított oldalról is éri napfény, holott a Holdon nincs légkör, amin ilyen módon tudna a napfény szóródni.
A Hold felszínéről visszaverődik a fény és így az űrruha Nap által nem ért fele is kaphat fényt. Gondoljunk csak bele: telehold idején a  Hold nagy fényvisszaverő képessége szemmel látható, hiszen ilyenkor a holdfényben is lehet újságot olvasni, és fényében a tárgyak éles árnyékot vetnek. A másik tényező a holdfelszín egyenetlensége, hiszen így majdnem minden irányba szóródik a fény a különböző felszín formákon. Emellett a legtöbb felvételen, például a híres, Buzz Aldrint ábrázolón is (5. kép) a fotózott űrhajós a LEM (a holdkomp régebbi nevének rövidítése) közelében áll, aminek a leszálló fokozata aranyszínű, nagy fényvisszaverő képességű fóliával van borítva, ami a ráeső napfény csaknem felét visszaveri, tehát ez is adhat plusz megvilágítást a ruhának.
- A felvételeken az űrhajósok jelentősen eltérő hosszúságú árnyékokat vetnek, ám ennek nem így kéne lennie, mivel ott az egyetlen fényforrás a Nap. Ilyen hosszeltérés csak közeli pontreflektorral való megvilágítás során lép fel.   
Valóban azonos hosszúságú árnyékok lennének akkor, ha a felszín lapos volna. Ám az előző pontban is írtam, hogy ez nem így van, kísérőnk felszíne még a síkságokon is egyenetlen (3. kép). Az ilyen egyenetlenségek miatt fellépő hosszúságbeli különbségek léte egyébként itt, a Földön is egyszerűen bizonyítható: azonos időben  – tehát azonos napmagasság esetén -  egy viszonylag sima és egy egyenetlen felszínen vizsgáljuk meg magunk vagy társunk árnyékának hosszát! A különbség feltűnő lesz.
   - Aldrin –és több űrhajós- sisakjának üvegén ismeretlen objektumok képei láthatók, melyek közül némelyik mintha a Hold felett lebegne.     
Egyik közülük a másik űrhajós, aki társát – az Apollo-11 esetében Armstrong Aldrint -  fotózza, a másik az amerikai zászló, míg a legkisebb az ALSEP műszeregység napszél-részecskék  begyűjtésére szolgáló eszköze lehet (5. kép). A jobb oldali, viszonylag nagyméretű tárgy a holdkomp és az egyik lába.

- Egy Apollo-11 képen ismeretlen objektum képe vetül a Hold felszínére, mely még a landolás előtt, néhány km-es magasságban készült.
Ez nem egy felszínen lévő tárgy árnyéka, hanem vagy a holdkomp, de ami még valószínűbb, hogy a Hold körül keringő Columbia hívójelű CSM (a keringőegység rövidítése) sziluettje, mely számos más felvételen is megfigyelhető (2. kép).
- Ugyanezen a képen nagy sötét terület figyelhető meg, melyről belátható, hogy ebből a magasságból nézve az még nem lehet az égbolt.
Igen, ez még valóban nem az, hanem a Holdnak már árnyékos részéből egy rész. A holdexpedíciókat a NASA akkor szándékosan olyan területre szervezte, amely abban az időszakban az éjszakai és nappali oldal határának – az ún. terminátornak- a közelében van. Erre azért volt szükség, hogy az űrhajósokat és a különböző eszközöket minél kevesebb napfény érje, így kevésbé hevülnek fel. 
- Armstrong kilépését a LEM-ből és az első mozdulatait a Holdon egy külső TV- kamera követte végig. Ha Armstrong volt az első ember a Holdon, akkor ki készítette a felvételt? Kellett lennie már akkor egy embernek a felszínen, aki filmezett!
A felvételeket a holdkomp egyik lábán elhelyezett távvezérlésű TV-kamera készítette.
- Miért nincs egyetlen csillag sem a felvételeken? Azért, mert kiretusálták őket, hiszen  légkör nincs jelen, ami szórná a napfényt, így elnyomná a csillagok fényét! Kiretusálták őket, mert minden űrhajós azonnal felismerné, hogy a képek hamisak.
Minden ember, aki már valaha fotózott, tudja, hogy fontos az expozíciós idő, vagyis a fotózás idejének megválasztása. Ha jól megvilágított területet (pl. a képek esetében a holdkompot vagy közvetlenül a Hold felszínét) fényképezünk, akkor rövid expozíciós időt kell választani, különben a lényeges alakzatok – a komp, az űrhajós vagy az egyéb felszíni formák - nem látszódnának részletesen, a kép túlvilágított lenne. Éppen ezért a filmet a fotózás során csak egy pillanatig éri fény, így a fényes fotózandó részletek nem exponálódnak túl.  De pontosan emiatt a csillagok nem tudnak nyomot hagyni a felvételen, mert ezekhez már hosszabb expozíciós idő szükséges. Emellett a csillagok helyzete,a csillagképek alakja a holdi égbolton is gyakorlatilag ugyanolyan, mint a Földön, mivel a Föld-Hold távolság összehasonlíthatatlanul kisebb, mint a Föld és a csillagok távolsága. Ha a Földről nézzük a Holdat két különböző helyről, mondjuk az ország két ellentétes feléről – egy időben vagy legalábbis közel egy időben- , akkor gyakorlatilag ugyanott látjuk az égen. 
- Az űrhajósok felszerelésén lévő antenna az egyik képen látható, a másikon már nem. Pedig mindkettő ugyanarról az asztronautáról készült, és a két kép készítése között csak néhány pillanat telt el!
Az űrhajósok VHF-antennája nem cső, hanem lécszerű volt, melyről tudjuk, hogy egyik oldala vékonyabb, mint a másik. Éppen ezért, amikor az űrhajós úgy helyezkedett el, hogy az antenna látszólag eltűnt, akkor éppen a vékonyabb fele volt látható, ez pedig szinte nem is hagy nyomot a fotón, pláne a sötét háttér előtt (4. kép).
- Miért vannak szürke keresztek a fotókon?
 Ennek oka fényképészeti és kissé történelmi jellegű: a NASA a holdmissziókhoz a svéd Victor Hasselblad -cégtől rendelt kamerákat. Ezek az eszközök a II. világháború idején lettek kifejlesztve, 6×6 cm-es változataikat légi fényképezésre és felderítésre használták. Mivel ezek már bizonyítottak, ezért az Apollo-programhoz tökéletes választás volt a Hasselblad-rendszer (az űrszondákat, az űrhajókat, az LRV és magukat az űrhajósokat is ilyen ún. középméretű kamerákkal látták el). A hivatásos fotósok körében –legalábbis korábban- ezek voltak a leginkább elterjedtebb gépek aebben a méretkategóriában. E rendszer egyes típusai –például 500EL/M géptest – megfelelő tartozékokkal kiválóan alkalmasak riportok és tudományos felvételek készítésére.  Egyébként a Hasselblad  cég nem gyárt objektíveket, ezzel más cégek – pl. Zeiss - foglalkoznak.  De vissza a keresztekhez: ezek a kamera sajátosságai, melyek az Apollo-felvételeken kívül ott annak a Ranger-, sőt még egyes Zond-képeken is.
– Néhány fotón a kereszt az LRV antennája mögött megszakad, majd annak bal oldalán folytatódik. Vagyis a képet egyértelműen manipulálták
A fotografikus eljárásnál ún. fotoemulziót használnak. Ha a film egy részét több fény éri (mint például az antennánál), amelynek során csak egy aprócska metszetnek kellene sötétnek maradnia, akkor ezek a sötét részek egész egyszerűen túl sok fény kapnak, túlexponálódnak, vagyis a negatívon az emulzió részecskéi befeketednek. A kész, vagyis a pozitív képen ezek világosak lesznek. Ez a jelenség az amerikai zászló fényképén látható jól, ahol a kereszt éppen a fénykép legvilágosabb részein látszólag hiányzik.
- Néhány Apollo-felvételen a felszíni tárgyak v. az űrhajósok árnyképei nem párhuzamosak. Ez arra utal, hogy mesterséges fényforrást alkalmaztak.
Ez a jelenség amiatt van, mert a képek a terminátor közelében készültek, mivel a leszállási hely is mindig ott volt (3. kép). Innen nézve viszont a Nap viszonylag alacsonyabban áll. Ekkor is párhuzamosak a fénysugarak, de fellép az ún. perspektivikus hatás, amely az egyes sínpárok távolban való látszólagos egybefutását is eredményezi. Ezt a hatást mi is megfigyelhetjük napnyugtakor mezőn vagy szántóföldön (azért itt, mert ezeken a helyeken rendszerint nem akadályozza semmi a lemenő Nap fényét). 
-A holdjáró és az űrhajósok nyomai nagyon jól kivehetők a fotókon. A porban ilyen nyomokat csak akkor lehet készíteni, ha a port vízzel keverték össze, ami a Holdon lehetetlen.
A holdi és a földi por nem azonos. A Hold felszíne sziklákból áll, melyet hosszú idő óta mikrometeorok bombáznak , és amelyek ezen idő alatt a felszín éles törmelékké zúzták szét. Éles széleik miatt e szemcsék tapadása jóval nagyobb a földi porban lévőkénél (ezt a holdpor mikroszkópos vizsgálataiból tudjuk). Tehát könnyen megőrzi a lábnyomok vagy a keréknyomok formáját. Továbbá a Holdon nincs légmozgás, vagy más természetes tényező, ami szétzilálná a nyomokat, így azok még hosszú ideig megmaradnak.

- Egy képen az LRV nyomai nem látszanak a kerék mögött. Nyilván azért, mert a járművel daruval tették oda, vagy máshogy alakították a képet.    

A nyomok eltűnését az okozta, hogy az űrhajósok 1 órán át tartó helyszíni munkájából származó nyomok teljesen eltüntették az LRV (a holdautó) nyomait. A szóban forgó felvétel az oldal alján jobb oldalt az Apollo-17 misszió során készült, néhol ott is az űrhajósok lábnyomát látni, ahol keréknyomoknak is kéne lennie. Ám a Hold gravitációja alacsony, az űrhajósok által felkavart por jóval nagyobb távolságot tesz meg, mint a Földön, és ennek leülepedése jelentősen hozzájárul a nyomok eltüntetéséhez.
- Az egyes kísérleti telepeken a LEM-ekéhez hasonló teljesítményű rakétamotorokat tesztelnek, ezek pedig olyan erősek, hogy egész sziklatömbök megmozdítására képesek. A lander így több tonnás testnek megfelelő nyomóerőt fejtett ki. Hogyan lehetséges az, hogy a holdkomp leszálló fokozatának hajtóműve nem vájt krátert a holdi talajba, és semmilyen látható nyomot nem hagyott?Miért nem látható például az Eagle-holdkompból készült videón a leszálló komp lángcsóvája?
 A vákuumban dolgozó űrhajók hajtóműve nem pont úgy viselkedik, mint a földi körülmények között működő rakétamotor. Egy földi rakétaindításnál látható, hogy a láng a magassággal arányosan fokozatosan szétterjed. Ezt az egyre csökkenő légnyomás okozza, amely így nem akadályozza többé a felszabaduló gázok kiterjedését.
A LEM-nél más a helyzet: mivel a Holdon teljes vákuum van, a kitörő gázok- és így a lángcsóva is- sokkal jobban szétterjed a környezetében, mint a Földön használt hajtóműveknél.  Ezért a talajra kifejtett nyomás is kisebb, és a láng sem látható annyira. Ugyanakkor a komp hajtóművének teljesítménye jóval kisebb volt ezektől (a holdkomp hajtóművének földi tesztjei során se hozott létre krátert a talajban).  Egyébként a hajtómű hagyott vékony, sugaras szerkezetű csíkszerű nyomokat a porban, melyek a közvetlen, felszín feletti fékezéskor keletkeztek.
- A LEM hajtómű-fúvókájából kiáramló gázok majdnem 3000 Celsius-fokosak voltak. Miért nincsenek kőzetolvadékok a leszállás helyén?

Ez a hőmérséklet közvetlenül az égéstérben van jelen, szabad térben már csak kb. 1500 fok a gáz hőmérséklete. Figyelembe véve a vákuum jelenlétét is, a hirtelen kiterjedés miatt a felszínnel érintkező égéstermékek már csak 500 fok körüliek lehetnek, ez pedig mindössze a holdpor és kőzet enyhe elszíneződését okozhatja, emellett a hajtómű csak rövid ideig működött. Az elszíneződés egyébként is megfigyelhető a képeken (6. kép).
- A holdfelszíni hőmérséklet a nappali oldalon elérheti a 140 fokot is, ez pedig a filmek megolvadásához vezetne, vagy legalábbis megszínezné. Ugyanez az árnyékos oldalon –ahol kb. -100 fok van- a fagy törékennyé tenné a filmet, de tönkre is tehetné. Hogy tudtak akkor fényképezni a Holdon?    
A Hold felszíni hőmérséklete a holdkőzet hőmérsékletével egyenlő.  Mivel a fényképezőgépek –így a filmtekercsek sem- közvetlenül a talajon vannak, és az égitesten vákuum van, ezért a film és a talaj között nincs hőcsere, vagyis a film nem melegszik fel kritikusan (ez egyezik a termosz működési elvével). Másrészt a hőmérsékleti szélsőségek elkerülése céljából a küldetések a már említett terminátor környezetében voltak.
- A Holdon nincs légkör, ezért a fotókon a horizont körüli jelenségeket kéne látni.
A holdi fényképeken a horizont sötétebb a földinél, de nem csak a légkör hiánya miatt. Nagyon fontos befolyásoló tényező a felszínről visszavert fény intenzitása kapcsán a Nappal, mint fényforrással szembeni irány is, valamint a fotózott felszínnek a látóiránnyal bezárt szöge és a struktúrája. Ha a Nappal szembe nézünk, a felszín sötétebb, mivel árnyékokat látunk, amelyek a holdfelszín szemcséit és egyenetlenségeit vetítik vissza. A viszonylag sima felszín (pl. az űrhajós lábnyoma) ebből a szemszögből világosabb, mivel csökkenti az egyenetlenségeket, tehát az árnyékok mennyiségét is. A jelenség éppen fordított, ha a Napnak háttal nézelődünk, tehát a felszín sokkal világosabb lesz, mivel elsősorban a szemcsék megvilágított részeit és az egyenetlenségeket látjuk. Ezenkívül a holdfelszínnek a földinél nagyobb a görbülete, mivel átmérője kb. negyede bolygónkénak (a Hold kisebb felszínének mérete Afrika területével hasonlítható össze). Ezáltal kisebb az a szög is, amely alatt a felszín távolabbi részeit látjuk, tehát a „rendelkezésre álló” fénymennyiség is kisebb, vagyis a látható felszín sötétebb lesz.
- Egyes fényképek tanúsága szerint a felszín teljesen sima, így az eltérő hosszúságú árnyékok jelensége az „egyenetlen felszín- elmélettel” nem magyarázható !
Először is : az árnyékok hossza valóban megváltozik  felszíni egyenetlenség hatására, ezt mi magunk is bizonyíthatjuk. Másodsorban a holdi fotók alaposabb elemzéséből egyértelműen  látható, hogy a felszín egyenetlen. 

 - Egy képen a holdkompból kilépő űrhajós cipőjén fényvisszaverődés látható, ami azért is furcsa, mert a fotó a komp árnyékos oldalán készült, így a visszaverődés csak utólagos stúdió megvilágítás útján keletkezhetett.
Az adott felvétel az Apollo-11 során készült, mikor Armstrong a LEM-ből kilépő Aldrint fényképezte  (8. kép). E fénykép egy olyan sorozatban van, melyben olyan felvételek is készültek, amelyeken a fényképezőgép lencséjének fényvisszaverődései láthatók, mindez annak bizonyítéka, hogy Armstrong napsütésben áll. Az Aldrin cipőin látható fényjelenséget  a Hold felszínéről és Armstrong szkafanderéről visszaverődő fény okozza. Az űrruhát úgy alakították ki, hogy minél több fényt verjenek vissza, a túlmelegedés elkerülése végett. Ugyanakkor az első kilépéskor a szilikoncipőket  vékony, fényes védőgél réteggel vonták be, a fénylés oka így még érthetőbb.
- Az űrhajósok a Holdra vezető úton keresztülhaladtak a Földet övező ún. Van Allen-féle sugárzási övezetet, ami nagy energiájú elemi részecskéket tartalmaz. Az ellenük való védekezéshez kb. 2 m vastag ólomburkolat lett volna szükséges, viszont az Apollo-űrhajót viszonylag vékony anyagból készítették, mely ólmot nem tartalmazott. Ezért az űrhajósoknak a visszatérés után nem sokkal meg kellett volna halniuk sugárbetegségben.    
Valóban: a sugárzási övezeten való biztonságos áthaladás az egyik legnagyobb kérdés volt a Holdra szállások megvalósítása előtt. Két lehetőség adódott: megfelelő sugárvédelem biztosítása, és/vagy az övezetben való tartózkodás lerövidítése.  A Van-Allen övezet nagy energiájú protonokból és elektronokból áll. Mivel az ólom nehéz, ezért az űrhajózásban használhatatlan ilyen célra. Az Apollo-űrhajók alumíniumból készültek - ebben az időben a könnyű műanyagok és a belőlük készített kompozitok űrhajózási alkalmazása igencsak gyerekcipőben járt, így nagyon drágák voltak. Bár ez az anyag könnyű, de a gyors elektronok lefékeződve benne röntgensugárzást bocsátanak ki, ami szintén káros. Ám a Van Allen-öv viszonylag vékony, és az űrhajósok mindössze 4 órán át voltak benne. Így viszonylag kis sugárdózist kaptak.
- Állítólag az Apollo-küldetések során kb. 1400 napkitörést jegyeztek fel, mérhető röntgensugárzással. Ennyi sugárzás pedig végzett volna az asztronautákkal!
A küldetések alatt nem volt semmilyen nagy napkitörés, ezeket pedig előre lehet jelezni. Ráadásul a missziókat alacsony naptevékenységi időszakban hajtották vére, amikor is az ilyen események ritkán fordulnak elő.
- A világűrben lévő röntgensugárzás- például a Nap által kibocsátott- tönkreteszi vagy legalábbis jelentősen károsítja a fotóanyagot.  Mindezt kísérletileg is bizonyították. Akkor hogy tudták az űrhajósok a Holdon készült képeket épségben a Földre hozni?
A kísérleti körülmények egyáltalán nem felelnek meg azon viszonyoknak, melyek között a filmek a Holdon voltak. Ugyanis a kísérletek során több, mint 1000-szer erősebb sugárzás érte a filmet, mint amennyi a világűrben érte volna (ezek után nem is csoda, hogy az károsodott…). Ezért nem mentek tönkre pl. a szovjet Luna-3 filmtekercsei sem. Ezenkívül a NASA a Hasselblad cégtől a fényképezőgépeket különleges, sugárzás elleni védelemmel kapta meg, amelynek köszönhetően a filmek védve voltak a káros sugaraktól.
- A Holdra szállások még a hidegháború alatt történtek. Az amerikaiak miért nem jeleztek közvetlenül a Földre magnéziumos jelzőfényekkel? Ennek erős fényét a földi távcsövekkel észlelhették volna, így egyértelműen bizonyíthatták volna a jelzések emberi voltát.
A leírt módszer sajnos nem valószínű, hogy akkora hatású lett volna, mint a most rendelkezésünkre álló videó- és fotóanyag. Ugyanis ezek nagy fényességük ellenére kis szögátmérőjűek, így valószínűleg nem lettek volna láthatók .
- A csillagászoknak ma már számos nagy teljesítményű teleszkóp – pl. Keck-távcsövek, VLT vagy a Hubble-űrtávcső- áll rendelkezésére. Ezekkel rendkívül távoli objektumokat is láthatnak. Miért nem tudnák mondjuk a Hubble-lel lefotózni a holdkompot vagy a zászlót a sokkal közelebbi Holdon?
Mert sajnos nem erre a célra tervezték, optikai adottságaik nem teszik lehetővé, hiszen halvány égi objektumok (diffúz csillagközi ködök, galaxisok, stb.) vizsgálatára alkották meg. A bennük használt érzékeny CCD-detektorok a távcső Holdra irányításakor azonnal tönkremennének. Azonban a Hold körül keringő Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) már azonosította az Apollo-program Holdon hagyott nagyobb eszközeit, számos amerikai és szovjet holdszonda mellett (9. kép). Ennek ellenére sokan e felvételeket is manipulációnak tartják, újabb és újabb elméletekkel állnak elő, de ezek már sok esetben bonyolultabbak, mint maga a Holdra szállás megvalósítása.  

- Sok újságban, és a világhálón is hozzá lehet férni olyan fotókhoz vagy videókhoz, melyeken a Hold felett megmagyarázhatatlan fényjelenségek láthatók.
Ezek egy része valószínűleg csak optikai természetű, vagyis fényvisszaverődési, esetleg fénytörési jelenség lehet (7. kép). Ám vannak köztük máig ismeretlen eredetűek is (néhány ilyen fotó és videó a NASA hivatalos weboldalán is megtalálható, ezek valódiak, de bizonyos részük szenzációhajhász hamisítvány lehet, melyekkel a földönkívüliek létét akarják bizonyítani).

- Az egyik felvételen egy szikladarab látható, melyen egy nyomtatott "C" betű van. A filmesek így jelölik meg a különböző kellékeiket. Tehát a felvétel, és így a Holdra szállás is egyértelműen hamisítvány!

Valóban létezik ilyen felvétel, és meg is található a NASA-archívumban, azzal a különbséggel, hogy nincs rajta az említett "C". Ez minden bizonnyal egy hajszál lehetett, mely a felvételek sokszorosításakor kerülhetett a másolatokra, és járta be a világot.

- Lehet találni egy videót, melyen a holdkomp elhagyja a Holdat. A felvételt a Holdról készítették, miközben mindkét űrhajós a kompban volt. Hogyan?

 Valóban van ilyen videó és fotóanyag, mely az Apollo-17 holdkompjának felszálló fokozatát mutatja, miközben két utasával elhagyja a Holdat (10. kép). A holdautók kameráját úgy építették meg, hogy az a Földről, távvezérléssel is irányítható legyen. Ám mivel a Föld-Hold távolság befutásához a rádiójeleknek 1,3 másodperc szükséges, így a holdi start követéséhez ezt az időkülönbséget figyelembe kell venni.. Ha jobban megfigyeljük a videót, látjuk, hogy ez nem egészen sikerült, az LRV kamerája kissé "lemaradt" a komphoz képest. 
- Az egyik kereskedelmi csatorna esti műsorában lehetett hallani az addig „titkos Apollo-20 holdmisszióról”. Mi igaz ebből?
A műsor fő témája valóban az volt, hogy bemutassa egy magyar „szakember” elméletét egy felvétellel kapcsolatban, mely az állítólagos Apollo-20 holdkompjának belsejében készült.
A riportban bemutatják a misszióval kapcsolatos „tényeket” : noha a küldetést hivatalosan törölték még a ’70-es évek elején,  az mégis megvalósult 1976-ban szovjet-amerikai együttműködés során, célja a Hold túloldalán lévő Izsák-kráter volt. Itt állítólag egy furcsa és óriási objektumot, valamint egy megmagyarázhatatlan, „holdvárosnak” elnevezett struktúrát találtak. Az elmélet szerzője szerint a projekt azért maradhatott titokban a nyilvánosság előtt , mert azt nem az űrmissziók indítására hagyományosan használt Cape Canaveral-ről indították, hanem az amerikai légierő Vandenberg Légitámaszpontjáról, ahol nincs nézőközönség. Szerencsére két szaktekintélyt is megszólaltattak a témával kapcsolatban, a második kutató tisztázta a helyzetet: onnan biztosan nem indíthatták, mert egy emberes holdmisszió indításához óriási teljesítményű hordozórakéta szükséges, ez pedig akkoriban csak a Saturn-V lehetett. Egy ekkora rakéta felbocsátásához viszont megfelelő indítókomplexum kell, ilyen viszont egyedül Cape Canaveralon van. Egyébként a műsorból közvetett módon kiderül, hogy maga a riporter is megkérdőjelezi az elképzelés valóságalapját. Végül megemlíteném, hogy az elméletet olyan személyek is támogatják, akik korábban abban is kételkedtek, hogy egyáltalán emberek jártak a Holdon.  
- Hogyan lehetséges, hogy az amerikaiak az akkori primitív technológiákkal meg tudták valósítani a holdprogramot, és csaknem 40 évvel a program befejezése után máig nem indultak újabb holdexpedíciók? Politikai manőver volt az egész, megrendezték a leszállásokat, hogy így végre látszólag átvegyék a vezetést az űrversenyben.  
Az Apollo-program megvalósításában természetesen nagy szerepe volt a politikának – gondoljuk csak arra, hogy a projektet is Kennedy elnök indította el -, de nem ez volt az egyetlen szempont. Hiszen a NASA az Apollo-11 sikere után is folytatta a programot annak ellenére, hogy az amerikai közvélemény nagy többsége már feleslegesnek tartotta. Az indulásakor még az volt a fő szempont, hogy megfordítsák az űrverseny menetét a Szovjetunióval szemben. Ennek egyetlen lehetősége a Holdra jutás elsőségének megszerzése volt, méghozzá mindenáron, hiszen az ellenfél is oda készült. A csatát megnyerték, de a költséges programot folytatták az újabb tudományos eredmények elérése érdekében. Viszont a szovjetek is figyelték az amerikaiak minden egyes lépését a Hold felé, valamint bizonyos szinten amatőrcsillagászok és rádióamatőrök is figyelemmel kísérték. A Szovjetunió nem hagyta volna ki a lehetőséget az amerikaiak „nagy csalásának” leleplezésére, ám ez nem történt meg. Annak, hogy a NASA máig nem tért vissza a Holdra, pénzügyi és bürokratikus okai vannak: a különböző űrstratégiák csatája, a politikai és a tudományos résztvevők lobbitevékenysége, valamint az űrhivatal megnyirbált költségvetése miatt nem látunk amerikai űrhajósokat a kísérőnkön. Bár volt egy kísérlet a visszatérésre a Constellation-program keretében, de elsősorban a gazdasági válság miatt az Obama-féle adminisztráció 2010-ben leállította. Ám az ESA, Oroszország, Kína, Japán és India tervezi a közeli jövőben űrhajósok Holdra juttatását, valamint a magánszektor is kacsintgat az Öreg Sajtdarab felé. Az Egyesült Államok jelenlegi legnagyobb ellenfele, Kína sem vonja kétségbe a Holdra szállásokat. Továbbá csillagászok, űrkutatók, mérnökök, történészek és egyéb szakemberek ezrei vannak meggyőződve arról, hogy valóban jártak emberek a Holdon. Amin talán nem is kell csodálkozni, hiszen  az Apollo-programon csaknem 400 000 ember dolgozott. Igaz,  állítólag  volt egy olyan dolog, melyről nem beszéltek: ilyen volt például maga az Apollo-11 útja, melynek során a LEM Holdról való felszálláshoz és a Columbiához való visszatéréshez szükséges kapcsolót véletlenül letörték, így kétséges volt a hazatérésük (egyébként még a misszió startja előtt maga Nixon elnök is kézbe kapott egy megírt beszédet, melyben szükség esetén bejelenti a három asztronauta halálhírét). Végül is tollak belsejének benyomásával sikerült beindítani a hajtóművet és így megmenekülni a biztos haláltól. A történetről egy dokumentumfilm is beszámolt nemrég.  Ám ez mégsem ok arra, hogy megkérdőjelezzük a Holdra szállások valódiságát. Igaz, hogy vannak még tisztázatlan kérdések az Apollo-program holdmisszióival kapcsolatban, és az eredményeket  beárnyékolják a történelmi viszonyok és a politika nagyfokú részvétele a programban, de azért vannak tudósok, hogy megválaszolják a még fennálló kérdéseket. Az ember egyik sajátossága, hogy a számára érthetetlen, vagy nehezen hihető dolgokat a maga számára meg nem történtté teszi. Nem állítottam, hogy hogy a Holdra szállások tényét azonnal, mindenféle feltétel és szkepticizmus nélkül el kell fogadnunk. A józan természettudományos gondolkodáshoz egy egészséges hitetlenség szükséges. Ám amikor a magyarázatok és bizonyítékok ellenére továbbra is össze-esküvés elméleteket gyártunk, az már rendkívül káros következményekkel járhat világnézeti felfogásunkra. Tisztában vagyok vele, hogy a "Moon-hoax keménymag" tagjait valószínűleg akkor sem tudom meggyőzni, ha a lehető legjobb bizonyítást tárom eléjük. Summa summarum: mivel már nagyon jó bizonyítékok és logikus magyarázatok állnak rendelkezésünkre, és a "hiszem, ha látom" elvet követve egyelőre nem sokra megyünk ez ügyben,  ezért egyszerűbbnek és célszerűbbnek látszik elfogadnunk: az amerikaiak egyszerűen jártak a Holdon! 

 
Lásd még: 

- Az Apollo-programról szóló albumom: http://xfree.hu/album_show.tvn?aid=246425

Űrkutatás a mindennapokban

Vosztok óra, Vénusz étolaj, Gagarin utca... Hogy csak néhány példát említsek most következő bejegyzésem tartalmából. Vagyis az alábbiakban az űrkutatás és a csillagászat olyan hétköznapi "alkalmazásairól" lesz, melyeket ugyan nem hasznosítunk, de ott vannak a mindennapjainkban oly módon, hogy sokszor észre sem vesszük a világűrrel való kapcsolatukat.

Jelen poszt megszületésének érdekes oka van: nem tudom, hogy az olvasóim közül hányan emlékszenek még a Vágó István és Grétsy László tanár úr által vezetett "Álljunk meg egy szóra" című műsorra, melyben egy-egy szónak vagy kifejezésnek az eredetét, helyes vagy helytelen alkalmazását boncolgatták. Na mármost én is valami hasonló szituba keveredtem, miközben a Balaton déli partján voltam gyakorlatilag május közepétől  október végéig. Ebben a folyamatban volt egy kb. hét szünet szeptember 2-tól, de másfél hónapig "kiélveztem" a Balatonmária és környezete által nyújtott dolgokat - már amennyire ezt munka mellett lehetett. Na mindegy, most nem ez a lényeg... Sokkal inkább az, hogy az egyik szomszédos településen, Balatonkeresztúron számomra ritka, de mégis ismerősen csengő utcanevekre lettem figyelmes: csakhogy én nem kezdtem el ezen utcácskák neveinek eredetével foglalkozni, hiszen nagyon is tisztában voltam velük! Azzal viszont - sajnos - kár is lenne foglalkozni, hogy pl. az egyik miért éppen Űrhajós utca lett? Bár  másodmagammal mentem Balatonfenyvesre autóval,   azért elég gyorsan feltűnt nem sokkal odébb egy Gagarin- és egy Bolygó-utca táblája is (fotót sajnos nem tudok ezekről mellékelni). Ezen utcanevekkel más helyeken is találkozhatunk - Gagarinról például egy miskolci utcát is elneveztek. Vagy Budapesten is egy sor űrkutatási-csillagászati vonatkozású névvel ellátott utca van, hogy csak néhányat említsek közülük: Űrhajós utca (Csepel, 1. kép), Fiastyúk utca (XIII. kerület, 4. kép), Hold utca (V. kerület), stb. Talán ezek közül csak a Fiastyúk szorulhat magyarázatra: ez a Bika csillagképben található, M45 katalógusszámú, viszonylag fiatal csillagokból álló ún. nyílthalmaz. Fényes csillagai egy pici Göncölszekérre hasonló alakzatot adnak ki. Régóta ismert objektum, hiszen már elődeink is ismerték - innen ered a népies elnevezése is. A hivatalos megnevezése Plejádok. Én személy szerint örülök annak, hogy vannak ilyen vonatkozású közterületi nevek is. Ugyanakkor érdekes kérdés az, hogy miért éppen csak kis, jelentéktelen utcák kaptak ilyen megnevezéseket? Ennek prózai okai vannak: a nagyobb utakat, utcákat hazánk, esetleg a történelem hazai szempontból jelentős alakjairól, eseményeiről, esetleg arról nevezik el, hogy merre vezetnek. Az ilyen fogalmakból, nevekből annyi van, hogy majdnem az összes utcára jut belőlük egy adott településen. És ha netán ezek elfogynának, akkor jönnek a szóban forgó nevek. Vagyis az "űr-utcanevek" csak amolyan "töltelékként", "hézagpótlóként" szerepelnek a palettán. Oké, de ha már űrhajósokról nevezünk el utcákat, akkor miért csak Gagarinról tesszük ezt, és miért nem mondjuk Farkas Bertalanról vagy Neil Armstrongról? A válasz: azért, mert az utcák névadásakor mindkettő élő személy volt  - kettejük közül Armstrong idén hunyt el -, és mint ilyenekről, nem neveznek el utcákat vagy más egyéb közterületi egységeket. Amúgy utóbbi azért sem jöhetett szóba, mert a most használatos űrkutatási utcanevek még az "átkosból" maradtak meg. Nem hiszem, hogy a szocializmusban bárki is engedte volna, hogy mondjuk Armstrong-ról nevezzenek el ilyesmit. Na de még számos kérdést fel lehetne tenni ezzel kapcsolatban, de most inkább lépjünk tovább! 55 évvel ezelőtt bocsátották fel az első  műholdakat, a Szputnyik-1-et és 2-t. Utóbbi 1957. november 3-án állt Föld körüli pályára, fedélzetén a Lajka nevű kutyával (a név egyébként "ugatós kutyá"-t jelent). Mivel a műholdba visszatérő egységet nem építettek be, ráadásul a hőszabályozó rendszer is felmondta a szolgálatot, így szegény jószág hamar és szörnyű körülmények között pusztult el (ám ennek körülményeit a Szovjetunió széthullásáig titokban tartották). Lajka az életét áldozta a szovjet űr-fölényért, de végső soron az egész űrkutatás fejlődéséért is. Bár ez csak csak sovány vigaszt nyújthat, de azóta a kutya nevét viseli egy cigaretta, és egy lakókocsi-márka is (2-3. képek). Ez itt ugyan nem a reklám helye, de csillagászati vonatkozású még a sokak által használt Vénusz étolaj is, hiszen a Naprendszer 2. bolygója is ezt a nevet viseli. Vagy amikor a budapesti Széna térnél bemegyünk a Saturn szórakoztató elektronikai áruházba (Mamut II. épület), hogy vegyünk mondjuk egy plazmatévét, akkor a Naptól számított 6. bolygóról elnevezett üzletet látogatjuk meg. 

Nem egészen egy évvel ezelőtt egy - most már csak volt - kolléganőmtől vettem egy Raketa (orosz átírással: PAKETA) márkájú szovjet  mechanikus karórát (ez még ilyen felhúzós hajtású, nem elemes). Ekkor találkoztam először űrkutatáshoz kapcsolódó órával - igaz, arról hallottam, hogy az amerikai űrhajósok egy darabig Tag Heuer márkájú karórákat hordtak. Szóval megvettem tőle, igaz, óraszíj nem volt hozzá... A nagyobb gond az, hogy jelenleg nem szabályosan működik, és sokba kerül a javíttatása. Mindegy, én így is büszke vagyok rá, és ha működni fog, akkor még inkább.  Ezt a darabot láthatjátok az 5. képen.  Azóta találkoztam rengeteg, hasonló elnevezésű, szintén szovjet/orosz karórával: Szojuz (SOYUZ, szövetséget jelent, de így nevezik a jelenlegi orosz űrhajó-típust is), Vosztok (VOSTOK, jelentése kelet, de ez volt az első szovjet űrhajók neve is), Poljot (az szovjetek kísérleti manőverező műholdjait hívták így). E márkák napjainkban az OMEGA cég égisze alatt futnak, komoly és divatos órákat kínálva. És ami még meghökkentőbb: piacra dobták az Apollo-Szojuz (APOLLO-SOYUZ) altípust is, a szovjet-amerikai közös űrrepülés 35. évfordulójára, emellett a számos ilyen "űr-jubileumi" óra készült. Egy ilyen dizájnos órát mutat a 6. kép. 

Biztos vagyok benne, hogy még számos példát fel lehetne sorolni, amiket kihagytam. Nem állítottam, hogy pl. egyes felsorolt óra-márkák pont az adott űreszköz-típusokról kapták a nevüket, vagy éppen az étolaj a bolygóról. A szovjet órák közül a Poljot és a Bajkonur márkákról egyértelműen az űrkutatási vonatkozásokra asszociálhatunk, a Vosztok esetében ez az összefüggés kizárt, míg a Raketa a vitatható kategóriába tartozik (ám az órák esetében ez nagyon valószínű lenne, ugyanis a szovjetek propaganda-gépezetének fontos része volt űrkutatásuk, aminek kitűzők, újságok és még egy sor más termék volt a bizonyítéka). Azonban annyi bizonyos, hogy sok számunkra ismerős elnevezés - legyen az régi vagy újabb keletű -  névrokonságban áll az  űrkutatással vagy közvetlenül ebből származtatható. Aki még több érdekességet szeretne látni a témával kapcsolatban, annak ajánlom a bejegyzés végén található linkeket, főleg a képtáram idevágó albumát, hiszen biztosan mindenki talál számára ismerős dolgokat, esetleg kedves emlékeket! 

Lásd még:

- Űrbéli nevek a mindennapokban (album a képtáramban): http://xfree.hu/album_show.tvn?aid=246380
- Érdekességek a XX. századból egészen 1990-ig (számos űr-dologgal): http://retronom.hu/
- Budapest, a Naprendszer fővárosa (a Magyar Csillagászati Egyesület képgalériája budapesti csillagászati és űrkutatási témájú utcanevekkel és további képekkel): http://www.mcse.hu/galeria/main.php/talalkozok/Budapest_a_Naprendszer_fovarosa/
- A SOYUZ óragyártó cég honlapja:  http://www.soyuz-watch.com/index.php?uid=2a8c8hch410tbpjqjuusul7041&act=start
- A VOSTOK órák története (Wikipedia, angol nyelven): http://en.wikipedia.org/wiki/Vostok_watches
- 


.