Bár - szerencsénkre - a Star Wars és a hasonló alkotások világa még nem elevenedett meg és sokáig nem is fog , azért már nagyon régóta születnek olyan tervek, melyek kicsit mégis közelebb hozzák az érzést. A sorozat 3. részében azokról az űrhajókról és űrrepülőgépekről lesz szó, melyeket katonai céllal kezdtek fejleszteni. Meg fogunk lepődni, mennyi ilyen terv született meg...
Ennek alapján indulhatott el az '50-es években az X-sorozat, melynek során rakétarepülőgépek tesztjére került sor. A programban az USAF mellett a NASA is részt vett és vesz a mai napig. A széria számos tagját a NASA fejleszti, vagy legalábbis annak megrendelésére fejlesztik. Ilyen pl. a Lockheed-féle VentureStar (X-33), vagy a NASA irányítása alatt kifejlesztett és tesztelt Hyper-X (X-43). E két eszközről külön bejegyzést lehetne írni, így ezek ismertetését inkább tényleg későbbre hagynám (az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Hyper-X-nek csak egy "A" indexszel ellátott makettjét próbálták ki 2004. november 16-án, de azt sikerrel). Na de térjünk vissza a főtémához! Az X-sorozat számos tagját kipróbálták akkoriban, de mindezek közül az X-20, más néven Dynamic Soaring (Dinamikus Szárnyaló) - vagy Dyna-Soar - bizonyult a legígéretesebbnek (2.kép). Az USAF által irányított projekt több részből állt, de mindegyikük közös célja egy többlépcsős rakétával - pl. Titan - indítandó szuborbitális űrsikló megalkotása lett volna. A kezdeti tervek egy 100 km-es magasságot elérő űreszközről szóltak, majd ennek továbbfejlesztéseként született meg később az X-20A és -B eszközök terve. Ennek alapján egy 14,5 m hosszúságú, 6,34 m fesztávolságú és -üzemanyaggal együtt - 10,125 tonnás jármű jöhetett volna létre (A-változat esetén). Utóbbi már valódi űrrepülőgép lett volna, mellyel műholdak vizsgálatát, szükség esetén megsemmisítését lehetett volna elvégezni. E feladatot pilóta mögött helyet foglaló űrhajós űrsétával tehette volna meg. Továbbá felderítő feladatok, sőt nukleáris bomba ledobása is szerepelhetett volna egy-egy bevetés során. A leghaladóbb elképzelés az X-20X nyomán adódott, melynél a jármű befogadóképességét 4 főre növelték, méretei is megnőttek. Így tulajdonképen alternatívát jelentett a Geminikkel szemben egy űrállomás kiszolgálására. A űreszköz így képességeit tekintve hasonló volt a 2003-as Orbital Space Plane (OSP, 3.kép) vagy a Lockheed-féle Crew Exploration Vehicle (CEV, 4.kép) rendszerekhez, melyeket a mai űrsikló-flotta alternatívájaként javasoltak a NASA számára. Ennek ellenére a programot 1963-ban törölte Robert McNamara akkori védelmi miniszter, helyette indult meg a MOL fejlesztése.A Szovjetunióban ilyen irányú űrrepülőgép-tervek nem készültek, űrhajókról viszont annál több! Mindegyik Szergej Koroljovnak, a szovjet űrkutatás atyjának nevéhez fűződik. 1962-ben megjelent tervében vázolta fel a ma is működő Szojuz-űrhajó tervét. Koroljov nagyon jól tudta, hogy tervei megvalósítása ügyében a pártvezetés helyett a Honvédelmi Minisztériumhoz kell fordulnia. Ugyan a Szojuzt Hold-utazáshoz tervezte, még két további változatot is felvázolt: a Szojuz 7K-P (P=Perehvatcsik, elfogóvadász) és a 7K-R (R=Razvedcsik, hírszerző) altípusokat. A tervezet 1. változatában egy Szojuz-P űrhajó dokkolna egy Szojuz-V űrhajóval Föld-körüli pályán, utóbbi üzemanyaggal lenne feltöltve. Majd együtt műholdak felderítését végezhetnék el kb. 6000 km-es pályamagasságig. Amint az oroszok fülébe jutott, hogy az USAF 1963. december 10-én jóváhagyta a MOL-programot, a szovjet Légierő (Vojenno-Vozdusnije Szili, VVSz) és a Stratégia Rakéta Erők támogatni kezdték Koroljov elképzeléseit. Ám ekkorra a "Főkonstruktőr" figyelmét már a Voszhod-űrhajó és az N-1 (a sikertelen holdrakéta) tervei kötötték le. A katonai Szojuzok fejlesztését pedig "kiadta alvállalkozónak", a Dmitrij Kozlov vezette OKB-3 tervezőirodának, melyekel a munkát 1964-ben kezdték meg. A 7K-P kezdetben emberirányítású eszköz lett volna, mely műholdak megrongálására, megsemmisítésére, vagy Földre való visszahozatalára szolgált. A tervet azonban technikai nehézségek és a kozmonautákra leselkedő esetleges veszély miatt elvetették. Máris kifejtem bővebben: a sorozat előző részében már leírtam, hogy a Zenyiteknél automatikus önmegsemmisítő berendezést alkalmaztak, mely idegen beavatkozás esetén akkor is működésbe lép, ha a Szovjetunióból nézve nincs rádiókapcsolat a holddal. A szovjetek úgy gondolták, hogy az amerikai kémholdak is így működnek, ami működésbe lépve a beavatkozást végző űrhajóst súlyosan megsebesítené. A terv átdolgozása megtörtént, 7K-PPK néven (Pilotirujemij Perehvatcsik Korabl, Emberirányítású Elfogóvadász Űrhajó). Ennél már űrséta nélkül is elvégezhetők lettek volna a feladatok. A műholdat optikai és egyéb berendezésekkel vizsgálhatták volna meg, ezt követően kb. 1 kilométerre eltávolodva, onnan 8 kis rakéta segítségével szétlőhették volna. A fejlesztések lassúsága miatt ez a projekt is lapátra került 1965. március 1-én. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy legnagyobb vetélytársának, a korábban az Almaz-űrállomások kapcsán már bemutatott Vlagyimir Cselomejnek két elfogóvadász-műhold tesztpéldánya, a Poljot-1 és 2 sikeresen vizsgázott. Újabb tervre volt tehát szükség Koroljovék részéről, ez lett a Szojuz-R (5.kép). Ez lényegében egy "mini űrállomás" lett volna, az orbitális modult (11F71) egy 7K-altípus alapján megépített Szojuz alkotta volna, ám ennél a visszatérő és orbitális egység helyett egy raktár kapott volna helyet, fedélzetén fotófelderítő berendezések is lettek volna. A "kiszolgáló jármű" szerepét egy 7K-TK 11F72-es típusú Szojuz tölthette volna be, melyet minden, a dokkoláshoz szükséges hardverrel - dokkolóradar, dokkolóegység, stb.- elláttak. Ezzel kapcsolatban egy érdekesség: 1967. novemberében sikeresen végrehajtották a világ első automatikus dokkolási kísérletet a Kozmosz-186 és -188 űrhajókkal (6. kép). A hatalmas világszenzációnak számító művelettel kapcsolatban olyan képeket hoztak nyílvánosságra, melyeken a Szojuz-R elemeihez hasonló eszközök szerepelnek, holott a kísérletben már 7K-OK 11F72 típusú Szojuzok szerepeltek. Azonban ez akkor még titoknak számított, ezért történhetett minden a leírt módon...
A Szojuz-R elfogadásra került, megkezdődött a program részleteinek kidolgozása. Időközben Cselomej érthetetlen módon mégis felhatalmazást kapott Nyikita Hruscsov akkori szovjet vezetőtől az Almazok fejlesztésére 1964. október 14-én - két nappal Hruscsov leváltása előtt! Ám 1966. januárjában váratlan dolog történt, Koroljov elhunyt. Cselomej kihasználva az alkalmat, ellenfele projektjét érvénytelenítette, és a sajátját tette helyébe úgy, hogy tovább használta a 11F71 indexet. Kozlov pedig tovább folytatta a 7K-TK fejlesztését, immár Cselomej felügyelete és irányítása alatt. Ez töltötte volna be az Almaz kiszolgáló űrhajójának szerepét a TKSz elkészültéig. Ám mint tudjuk, utóbbi sosem áll szolgálatba.
Az USAF napjainkban is tesztelt egy űrsiklót, mely az X-37B sorozatszám alatt futott. A 2010. április 22-én végrehajtott teszt során a gép első tesztpéldányát, az Orbital Test Vehicle-1-et (OTV, orbitális tesztjármű, 7. kép) próbálták ki. Az automatikus űrsiklót a floridai Cape Canaveral-ről indították Atlas-V rakétával (V=római ötös!), majd leszállása Vandenberg-légitámaszponton történt, Kaliforniában. Az eredetileg NASA-projekt sokakban keltett és kelt nyomasztó érzést, hiszen a tervek alapján a katonai űrsikló a Dyna-Soar és a Space Shuttle kedvezőbb tulajdonságait is örökölni fogja, vagyis képes lesz műholdak megközelítésére, javítására, vagy akár megrongálására is.Így jogosan tekinthető a világűr militarizálására irányuló törekvések megnyilvánulásának.
Hamarosan jövök a következő résszel!
Lásd még:
-Katonai Szojuzok: http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://kiskun.mcse.hu/files/images/schumi/cikkek/031005_katonaiszojuzok/3-soyuzr.jpg&imgrefurl=http://kiskun.mcse.hu/cikkek/20031005_3.html&usg=__Tj7gom-iZ7nr5NKX-gwCBIgitvs=&h=309&w=500&sz=31&hl=hu&start=16&zoom=1&um=1&itbs=1&tbnid=AO8INI70deryxM:&tbnh=80&tbnw=130&prev=/images%3Fq%3Dsoyuz-r%26um%3D1%26hl%3Dhu%26tbs%3Disch:1
- Az X-37B tesztje: http://www.urvilag.hu/a_nemzetbiztonsagert/20100423_az_x37b_titkos_elso_kuldetese
PS: a bejegyzésben Sanger neve a szövegszerkesztő hibájából nem helyesen szerepel: A tudós nevében "umlaut-á"-nak kéne lennie "a" helyett, így a német nyelv szabályai alapján "zénger" a helyes kiejtés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése