2010. október 1., péntek

Elindult Kína 2. holdszondája

Míg az Egyesült Államok Hold-programja igencsak megrekedt, addig Kínában ugyanez a folyamat pozitív irányba látszik haladni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ma 13 óra előtt nem sokkal elstartolt az ország második holdszondája, a Chang'e-2 (az időpont magyar idő szerint értendő). A dátum nem véletlen: ma van a kínai kommunizmus fennállásának 61. évfordulója, ennek köszönhetően az egyébként titkos űrkomplexum most látogatókat is fogadott. Az űreszköz egy CZ-3C hordozóval indult útjára a Hszicsang űrközpontból. Az eredetileg a Chang'e-1 tartalékának készült szonda feladata a későbbi leszállást végző küldetések számára fog lehetséges leszállóhelyeket keresni. A szonda közvetlen pályán fog utazni a Holdhoz, ami annyit jelent, hogy holdirányú pályára állás előtt nem áll ún. parkolópályára bolygónk körül, hanem azonnal elindul uticélja felé. A nagyobb teljesítményű rakétának köszönhetően rövidebb idő alatt eléri a Holdat, ahol 100 km-es magasságú poláris pályára fog állni. A tervek alapján ezt majd 15 km-esre fogják csökkenteni, melyről még nagyobb felbontású felvételek készíthetők.
Elődje 2007. október 24-én indult, és egészen 2009. március 1-ig végzett feladatokat kísérőnk körül, eredményeiről sajnos kevés került napvilágra. Ehhez képest a Chang'e-2 startja nagyon hamar megtörtént, hiszen ilyen szempontból másfél év gyakorlatilag nem számít soknak. És a kínai Hold-roham még tovább fog folytatódni, ha lehet hinni a hivatalos közleményeknek: a tervek szerint 2013-ban indulna a Chang'e-3, mely már sima leszállást hajtana végre, majd ezt követné a sorozat 4. tagja, mely már mintahozó küldetés lenne. Ennek indítására még nincs kijelölt dátum. Mivel a mostani űreszköz egy tartalék, tehát az eredetivel közel vagy teljesen egyező műszerezettségű, ezért talán mondhatnám, hogy nincs új a nap alatt. Mindezt megerősíti, hogy ennek fényében most sem várhatunk többet a későbbi felvételek és adatok publikálása terén. Na de ne legyünk ünneprontók, se rosszmájúak. Örüljünk annak, hogy Holdunk kutatása nem lanyhult annak ellenére sem, hogy a NASA kénytelen lemondani róla. Sőt, ha lehet ilyet mondani, akkor ez még csak a kezdet...


Lásd még:
- Közlemény a holdszonda indításáról az Űrvilágon:  
  http://www.urvilag.hu/kina_a_vilagurben/20101001_elindult_a_masodik_kinai_holdszonda
- Chang'e-2 (Wikipedia): http://en.wikipedia.org/wiki/Chang%27e_2
- Hír a startról a Cydonián: http://cydonia.blog.hu/2010/10/01/elindult_a_chang_e_2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése