2010. június 16., szerda

49 éve járt először ember a világűrben

2010. április 12, hétfő


Ezen a napon 49 éve történt, hogy az első ember a világűrbe jutott a szovjet Jurij Alekszejevics Gagarin személyében. Gagarin 1961. április 12-én, közép-európai idő szerint 7 óra 07 perckor startolt a Bajkonur Űrközpontból (Tyuratam, a mai Kazahsztán területe) a Vosztok-1 egyetlen utasaként (a tartalék "személyzetet" German Tyitov alkotta). Egyszer kerülte meg bolygónkat. A 108 perces repülés végén sikeresen ért földet Szaratov várostól (Oroszország) nem messze, Szmelovka falu közelében. Ez a repülés megnyitotta az emberes űrrepülések korszakát, egyben szovjet propagandafogásként szolgált a világ, elsősorban az USA irányába.

Gagarin nehezen viselte a hirtelen jött népszerűséget, emellett a magánéleti problémái miatt is fordult az italhoz. 1962 után újrahasznosítható űrhajók tervezésével foglalkozott, 1967-ben pedig a Szojuz-1 tartalék pilótájának választották. 1967-től a szovjet űrhajóskiképzéseket vezette, mellette vadászpilóta is volt. Ez utóbbi tevékenység közben vesztette életét 1968. március 27-én kiképzőjével együtt. A baleset okai máig tisztázatlanok.

1963 óta április 12-ét az Űrhajózás Világnapjaként ünnepeljük.


Még többet Gagarinról és utazásáról:

 - Megemlékezés és beszámoló Gagarinról a Cydonián:  http://cydonia.blog.hu/2008/03/28/negyven_eve_halt_meg_gagarin
- Gagarin a Wikipédián: http://hu.wikipedia.org/wiki/Gagarin
- Gagarin űrhajója, a Vosztok-1 (Wikipédia): http://hu.wikipedia.org/wiki/Vosztok%E2%80%931
- Gagarin felkészüléséről és utazásáról a Youtube-on: http://www.youtube.com/watch?v=AYT8XF9qum0&feature=related
- Gagarin utazása a Youtube-on (a videocosmos.com-ról átvéve): http://www.youtube.com/watch?v=ko9zgw7yZTk

-Űrhajózási Lexikon címszavai

Bejegyezte: Vargaspace dátum: 7:41 0 megjegyzés

Címkék: Gagarin 49



PS.: E cikk a legelső blogomról lett átvéve, ez volt ott az 1., és egyben utolsó írásom is. Ez a tény egy súlyos baki következménye. Úgy gondoltam, hogy ne árválkodjon ott egyedül, ha már azt nem tudom folytatni, akkor minden eddigi netes írásom legyen egy helyen. A bejegyzés elején olvasható dátum a valódi keletkezés dátuma, alul pedig értelemszerűen az átvétel időpontja szerepel. Az írás Gagarin űrutazásának 49. évfordulójára készült. A hivatkozásokat kissé felturbóztam, net-kompatibilissé tettem. A hibám kiküszöbölvén most átmentettem ide, ne vesszen kárba, a másik blogot pedig terveim szerint törlöm/töröltetem. E cikkre büszke vagyok, remélem, az olvasó így utólag is szívesen fogadja tőlem, és elolvasásával megemlékszik az azóta tragikus körülmények között elhunyt kozmonauta történelmi tettére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése