2010. április 14., szerda

Moonhoax



Egyik kedvenc témám az első Holdra szállás. Szent meggyőződésem, hogy 1969-ben tényleg járt ember a Holdon, és utána még 1972-ig 5 misszió 10 asztronautája. Rengetegen vannak azonban, akik e tényt kétségbe vonják. Rengeteg "bizonyítékkal" próbálják alátámasztani állításukat, miszerint az egészből semmi sem igaz. Hivatkoznak pl. a lobogó zászlóra, a nem párhuzamos árnyékokra, stb... Továbbá arra, hogy ha akkor megtették, akkor ma miért nem mennek űrhajósok oda? Az a helyzet, hogy mindegyik problémára létezik valódi válasz, csak ezt az igazi "moonhoax-keménymag" nem fogadja el, mivel ők maguk nem látták saját szemmel állításuk cáfolatát. Nos, erre sak azt tudom mondani, hogy akkor csak várjon sokáig, amíg saját szemével nem látja meg mondjuk az egyik holdkompot a Hold felszínén. Persze, kell egyfajta szkepticizmus, de ez a fajta megnyílvánulás már nem az egészséges bizalmatlanság kategóriájába tartozik. 2009 óta a NASA LRO szondája teljesítette feladata egy részét, vagyis lefényképezte az Apollo-program Holdon maradt eszközeit. A melleékelt képen az 1. holdraszállás holdkompja látható felnagyítva (szépen kivehetők a lábak is). Igazság szerint erről a nagyfokú bizalmatlanságról nagyban tehet az űrverseny, azon belül a sikertelen- elsősorban szovjet- küldetések eltitkolása is tehet...
A későbbiekben bővebben is fogok foglalkozni a témával, valamint közlöm az ezzel kapcsolatos közvélemény-kutatásom eredményeit is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése