2010. április 17., szombat

Ezzel ugrott a Hold.... de a Mars nem?


Újabb fordulatot vettek a NASA űrtervei Obama április 15-i kijelentésével. Az elnök korábbi nyilatkozatában teljesen leállította a már 2004 óta érvényben lévő Constellation-programot, helyette a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fenntartását javasolta, továbbá a magánűrszféra támogatását és bevonását. Ez már csak azért is problémás, mert az űrvállalatok még korántsem állnak készen olyan feladatokra, mint az ISS kiszolgálása - pontosabban a teherszállítás már hamarosan megoldható lesz a SpaceX részéről-, és az űrrepülőgépeket 2013-ra nyugdíjba küldik. Nos, a Constellation-program biztosította volna az emberes űrrepülések folytatását az Orion révén, de ennek és a program többi eszközének fejlesztése is teljesen megállt február elején. Obama lényegében ezzel nemcsak az emberes Hold- és Mars-utazásokat, hanem a teljes amerikai űrkutatást, tehát a gazdaságot ítélte halálra - állították sokan. A helyzetet némileg enyhítette az elnöki bejelentés, miszerint a Holdra nem, de a Marsra biztosan mennek amerikaiak ( "Az űrhajósok kereskedelmi űrhajókkal járnak majd az űrbe, miközben a NASA kifejleszti a technikát, amivel a Marsra és a Naprendszer más részeire repülhetnek emberek"). A NASA az Orion-kapszula és az Ares-rakétarendszer egy egyszerűsített változatát fogja kifejleszteni, amellyel a magánszektor mellett az állam is jelen lehet az űrben. A újabb tervek szerint a Hold kihagyásával 2025-től kezdődik a program, ennek keretében először közelítenek meg egy kisbolygót embert szállító űreszközzel, majd 2030 körül megkezdődnek a Mars-utazások (először csak keringéssel, majd leszállással). Obama az űrköltségvetést 6 milliárd dollárral toldotta meg, melyet a jövő évtől használhat fel az űrhivatal. Bár a program erősen politikai indíttatású, én személy szerint mégis megkönnyebbültem a bejelentéstől. Ezek szerint a NASA, a világ legnagyobb, és komoly múlttal rendelkező űrszervezete talán mégsem veszti el a világ űrkutatásában betöltött szerepét. Én már csak azt nem tudom, hogy mégis milyen formában képzelik el ezt a "Constellation Light"- projektet, milyen egyszerűsítéseket végeznek a már fejlesztés alatt lévő űreszközökön? 2007. szeptemberében felvetődött egy Direct nevű hordozórakéta-család terve, mely az akkor még fejlesztés alatt álló Ares-rendszertől hamarabb és olcsóbban megépíthető, és teljesen az STS-rendszer elemeiből táplálkozik, de a korábbi Saturn-V (képen) hajtóműveinek továbbfejlesztett változatát használná. Az akkori vezetés ezt elutasította. Lehet, hogy ez meglepő, de a jelenlegi is... Kiderült emellett az is, hogy az űrsiklókhoz használt gyorsítórakéták (SRB-k) alkalmazásának több hátránya, mint az előnye. Most felröppentek olyan elképzelések, hogy esetleg a Saturn-V "frissített" változatát fejlesszék ki a programhoz. Milyen szép is lenne...

Több információ a témáról: www.urvilag.hu/urpolitika/20100417_megyunk_nem_megyunk_megyunk_nem_megyunk...
www.urvilag.hu/velemenyek/20100224_egy_nagyszeru_lehetoseg
www.urvilag.hu/velemenyek/20100204_ezzel_ugrott_a_hold

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése