2010. április 21., szerda

Az izlandi vulkánkitörés - a világűrből



Manapság a napi sajtóban és a médiában komoly helyet kapnak az izlandi Eyjafjöll-vulkán kitöréséről és annak következményeiről szóló hírek. A meteorológusok a kitörést követően szinte azonnal figyelni kezdték a hamufelhőt, és mozgásából próbáltak következtetni arra, hogy egyes térségek fölé mikor ér el. Ezt azonban műholdak nélkül nem igazán tehették volna meg, így az aktuális légtérzárak kezdetének időpontja és időtartama is meglehetősen bizonytalan lenne ( hát igen, ez is milyen szépen mutatja az űrkutatás hasznát)! Az Európai Űrügynökség (ESA) Envisat, a NASA pedig az Aqua nevű műholdjával már vizsgálja a felhő terjedését és a vulkán működését a mellékelt felvételt ez utóbbi készítette április 17-én). Az Envisat segítségével az ESA kutatói rekonstruálták a hamufelhő mozgását, az ebből készül animáció elérhető www.esa.int/esaCP/SEMKDU9MT7G_index_0.html címen. Ez alapján sikerült időben megtenni a szükséges óvintézkedéseket. A vulkán 2010. március 20-án kezte meg jelenlegi működését, az erupció során hatalmas mennyiségű vulkáni hamu került a troposzférába. Az űrfelvételek átvizsgálásából sikerült mergbecsülni a porfelhő magasságát, ez 2-3 kilométer alatti értéknek adódott, ám helyszíni mérések szerint 5-6 km is elképzelhető. Ez önmagában nem zavarná a 10-10 km-es magasságokban haladó sugárhajtású repülőgépeket, azonban a felhő vertikális mozgása kiszámíthatatlan, jobb az óvatosság. Szakértők szerint újabb felhő fejlődhet ki, mert a tűzhányó legutóbbi 1821-es aktivitása 1823-ig tartott, és ilyen most sem zárható ki.
Izland az Észak-Atlanti hátság északi részén helyezkedik el, tipikus vulkáni sziget. Az ilyen jellegű vulkánokra a csendesebb aktivitás jellemző, lávájuk forró (1100-1200 Celsius-fok). Jellemző kőzete a bazalt. A mostani kitörés meglehetősen sok hamut (bazalttufát) termelt, viszonylag kevés kén-dioxid tartalommal. A vulkánkitöréssel kapcsolatban máris megjelentek különféle összeesküvés-elméletek is, melyekkel nem kívánok foglalkozni, már csak azért sem, mert ezeknek nincs valóságalapjuk. Ám a mostani eset is bizonyítja, hogy mennyire szükségünk van az űrtechnikára és az űrkutatásra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése