2012. március 12., hétfő

Egy együttállás képei 2.

Amikor az első képeket készítettem az előző bejegyzésben bemutatott együttállásról, eltökéltem, hogy az idő előrehaladtával még több felvételt csinálok az eseményről. Most ebből mutatok ízelítőt.

A fenti kép szintén Nagykanizsáról készült, de már másnap, február 25-én 20 óra körül. Ha összevetjük az előző bejegyzésben bemutatott képpel, máris feltűnik, hogy az égitestek egymáshoz képest elmozdultak. Pontosabban a Hold helyzete változott meg jelentősen: egy nap alatt kísérőnk majdnem 13 fokot halad pályáján, ami kb. 86 ezer kilométernek felel meg (összehasonlításképpen: a Hold 3476 km-es átmérője nagyjából fél fokos látszólagos átmérőt jelent)! A két bolygó - a Vénusz és a Jupiter - gyakorlatilag alig változtatta helyzetét, mivel Naptól való nagyobb távolságuk miatt pályamenti elmozdulásuk is kisebb.
Másnap is folytattam a fotózgatást, de egy kicsit korábban kezdtem el. Ilyen volt a február 26-i állapot, ismét Kanizsáról, de most kicsivel napnyugtát követően:

Ekkor a három objektum még magasan állt az égen, és - hála Istennek -elég fényesek voltak ahhoz, hogy Nokiámmal megörökíthessem táncukat. Néhány órával később így festett a dolog:

Bár a képeken nem látszik, azért szabad szemmel is észre lehetett venni a Hold lassú "növekedését". Sőt, rövid időre negyedikként egy űreszköz is bekapcsolódott a játékba! Vajon melyik lehetett az? A következő részből kiderül...  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése