Újra lesz magyar az űrben (?) - interjú Farkas Bertalannal

Legalábbis erre utalnak az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan - alias Berci - szavai, melyek egy nemrég készült interjú során hangzottak el. Sőt, egy egészen friss felmérés adataiból is az derül ki, hogy a magyarok többsége is ezt elképzelhetőnek tartja. Erről is többet tudhattok meg most következő posztomban.

Az említett felmérést a KutatóCentrum végezte el, mely alapján minden második magyar fiatal férfi szeretne eljutni a világűrbe - a pontos érték 52 százalék. Az ellenkező nem esetében azonban más a helyzet: a hölgyek közül a 15-30 éves korosztályban megkérdezettek mintegy 20 százaléka találta vonzónak az űrutazást, és inkább a régészetet jelölték meg álomhivatásként. Ami a korcsoportok szerinti megoszlást illeti, a 21-25 évesek érdeklődnek a legkevésbé az űrhajózás iránt, bár közülük is minden harmadik szívesen lenne űrhajós, viszont ez a szám 35%-ra ugrik a 15-20 és 26-30 évesek esetében.

A második kérdésben a kérdőív összeállítói arra voltak kíváncsiak, vajon mikor lehet hazánknak újra saját űrhajósa. Bár a magyar származású Charles Simonyi (1.kép) kétszer is járt a világűrben Berci után, de őt állampolgársága és kereskedelmi jellegű utazásai - ld. űrturizmus - okán hagyományos értelemben nem mondhatjuk nemzeti kozmonautának. A válaszadók közel kétharmada szerint ez 20 éven belül realizálódhat, ám ennél optimistább és pesszimistább "jóslatok" is születtek. A reprezentatív felmérés szakértője Farkas Bertalan (2-3.kép) szerint ez már jóval előbb megtörténhet. "Az ország Bercije" - mint e blogról is ismeretes - 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20:20-kor indult útjára a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén a szovjet Bajkonur-űrközpontból, hogy két nappal később már a Szaljut-6 űrállomás fedélzetén végezzen tudományos munkát. Parancsnoka Valerij Kubaszov volt, így az űrállomás legénysége a már ott tartózkodó Leonyid Popov és Valerij Rjumin űrhajósokkal négy főre nőtt. Az ország első űrhajósa a Szaljut-6-on orvosbiológiai, távérzékelési (a Föld különböző céllal történő megfigyelése)  és anyagtudományi kísérleteket végzett. Kubaszov és Berci 1980. június 3-án tért vissza a Földre. A repülés a Szovjetunió és a Keleti Blokk államai között létrejött Interkozmosz-együttműködés keretében jöhetett létre. A fiatal férfiak ilyen irányú érdeklődését egyébként így kommentálta: 

„Űrhajósnak lenni több okból is fantasztikus dolog. Kezdem azzal, hogy ha az ember a kiválogatás során eljut oda, hogy űrhajóskiképzésen vehet részt, ez már önmagában is hatalmas dolog. Olyan mennyiségű és minőségű információ birtokába jut, amit feldolgozni is nehéz és máshonnan soha sem tudná beszerezni. Az egyik legnagyobb vágyam segíteni abban, hogy újra magyar ember juthasson az űrbe, mert ennél fantasztikusabb dolgot elképzelni sem tudok”. 

Amikor bemutatták neki a hölgyekre vonatkozó eredményeket, a következőket mondta:

„Azt gondolom, hogy az űrkutatás és az űrrepülés mindkét nem számára ugyanannyira vonzó lehet, bár a mi időnkben a hölgyek számára ez a lehetőség még nem volt adott. Később ez megváltozott és ma már orosz, amerikai, japán, francia és angol hölgyek is jártak az űrben.”

Valóban: Berci repüléséig csak a szovjet Valentyina Tyereskova (1963. június 16, Vosztok-6) volt az egyetlen női űrhajós, ám azóta szovjet, amerikai, brit,, francia, kanadai, sőt még japán, dél-koreai, indiai kínai és iráni nő is megjárta már a világűrt - utóbbi űrturistaként.  De nem is húzom tovább az időt, következzen a Farkas Bertalannal készített interjú, melyből kiderül: hamarosan újabb mérföldkőhöz érkezhet a magyar űrkutatás. 

Amikor fiatal volt, akkor még ismeretlen volt az űrutazás, később vadászpilótaként szolgált, és ez fontos szempont volt a kiválogatásnál. Mikor határozta el, hogy a repülésnek fogja szentelni az életét?

-    A repüléssel a padtársam miatt ismerkedtem meg. A kisvárdai Bessenyei gimnáziumba jártam és harmadikosak voltunk, amikor egyik nap azt mondta: legyünk vadászpilóták. Én azt válaszoltam, hogy a vadászpilóta lét tőlem nagyon távol áll. Később kiderült, hogy kiválogatásra mehetünk Budapestre vagy Kecskemétre és bejárhatjuk az országot. Ekkor már én is rábólintottam az ötletre.  Többféle szűrés után Kecskeméten a Repülőorvosi Kutatóintézetben kiderült, hogy alkalmas vagyok. Úgy lettem vadászpilóta, hogy igazán nem is akartam. A Magyar Honvédelmi Szövetség keretein belül a nyíregyházai MHSZ repülőtéren ismerkedtem meg a repüléssel. Fantasztikus élmény volt, hiszen korábban még repülőgépet sem láttam, csak filmeken. Tizenhét évesen óriási dolog volt, hogy önállóan repülhettem. Az egyik legszebb életpálya a repülés, hiszen elszakadni a földtől bármilyen eszközzel – legyen az repülő vagy éppen űrhajó – csodálatos, felemelő érzés.

Ekkor már foglalkoztatta az űrhajózás ötlete?

-         Az űrhajózás egy sokkal későbbi történet. A legnagyobb hatást Gagarin ’61-es fellövése tette ránk, majd jöttek sorban a fantasztikus dolgok a világűrben: 1963.június 16-án a Vosztok-6 fedélzetén Tyereskova – az első női űrhajós - elhagyta a Föld légkörét, majd ’65 tavaszán Leonov elsőként lépett szkafanderében az űrbe. Ezt követte 1969-ben az amerikai Holdra szállás az Apollo-program keretein belül, majd ’75-ben az első közös nemzetközi űrrepülés is megvalósult, a Szojuz-Apollo összekapcsolódásával. Leendő pilótaként óriási élmény volt a televízión keresztül végig nézni is. Látni, hogy miként lépett ember a holdra. Persze akkor mi még nem is álmodtunk arról, hogy az űrbe jutás lehetősége a számunkra is megnyílhat egyszer.

Mikor került szóba először, hogy magyar ember is bekerülhet a szovjet űrprogramba?

-         1976-ban született a szovjet kormány részéről egy döntés, hogy ne csak fedélzeti eszközöket készítsenek a volt szocialista országok kutatói, hanem vegyenek részt aktívabban is az űrprogramban. Amikor aláírták az erről szóló szerződést, nyomban meg is kezdődött a Csillagvárosban (Moszkva mellett, ma Gagarin Űrhajóskiképző Központ - V.S. megj.) a csehszlovák, az NDK-s és lengyel űrhajósok képzése. 1977 nyarán a Honvédelmi Minisztérium közölte azoknak a vadászpilótáknak a névsorát, akik egyáltalán jelentkezhettek. A névsorban én is szerepeltem, mint a Pápai Repülőezred vadászpilótája. A jelentkezés önkéntes volt, tehát katonaként nem kaptunk parancsot erre. Én is aláírtam az önkéntes jelentkezési lapot, így hivatalosan is belépést kértem az űrprogramba úgy, hogy korábban még repülni sem akartam, de egy ilyen lehetőséget nem lehetett kihagyni. Az űrhajósok kiválogatása pedig már ebben az évben megkezdődött. A többi jelölttel együtt kétszer két hetet töltöttem Kecskeméten, míg végül decemberben hét jelöltből négyen maradtunk, akikkel 1978 januárjában egy hónapot töltöttünk Moszkvában és a Csillagvárosban. Ezután már csak Magyari Béla és én maradtunk. Ekkor kezdődött az igazi ismerkedés az űrhajózással.

Ha újra lehetségessé válna, hogy magyar ember bekerüljön egy űrprogramba, akkor mire kellene felkészülnie? Milyen elemekből áll egy ilyen kiképzés?

-       A kiválogatás során sok tesztet kellett megoldani és rengeteg vizsgálaton mentünk keresztül. Amikor már csak ketten maradtunk, Csillagvárosban eleinte elméleti felkészítés zajlott. Amikor már többé-kevésbé ismertük az űrhajó szerkezetét, a különböző rendszereket, akkor megkezdődtek a gyakorlati foglalkozások magában az űrhajó-, illetve az űrállomás eredetivel minden részletben megegyező modelljében. Minden porcikájukat aprólékosan meg kellett ismernünk. Emellett túlélési gyakorlaton vettünk részt, ejtőernyős ugrást gyakoroltunk illetve MIG-21 és L-39 repülőgéptípusokon repülési feladatokat hajtottunk végre Bajkonurban.

Nem volt nehéz az orosz kiképzésen részt venni magyar katonaként?

-         Ekkora a szovjeteknek már meg volt a gyakorlatuk, hogy miként lehet más országból érkezett űrhajósokat is kiképezni. A felkészítés akkor orosz nyelven zajlott, ami abban az időben nem jelentett problémát.

Minden pontosan zajlott az 1980-as startnál?

-        A repülés eredeti időpontja 1979 lett volna, de a szovjet-bolgár program kudarc volt, mert nem sikerült az űrhajó és az űrállomás összekapcsolódása. Emiatt a mi startunkat is elhalasztották egy évvel. Az orosz mérnökök azt mondták, hogy amikor embert küldenek a világűrbe, akkor 120 százalékra kell biztosítani mindent.

Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy nagyon sok előkészületet, kutatást, számítást igényel egy űrutazás. Ez az oka annak, hogy nincsenek magyar űrutazók?

-         Ennek az az igazi oka, hogy nagyon sokba kerül egy űrhajóskiképzés és maga az űrprogram is. Ez már a mi időnkben is így volt, de akkor a szovjetek a technikát ingyen biztosították a számunkra és az adott országnak „csak” a kiképzés költségeit kellett fedezni. Mai áron számolva a felkészítés és a repülés sok-sok milliárdba kerülne. Bár az űrkutatás hihetetlen lehetőségeket rejt magában. Gondoljunk csak arra, hogy a geológusok, térképészek mennyi információhoz juthatnak és ez csak egy nagyon parányi szelete az űrben végzett munka hozadékainak. Ennek ellenére ma kevés ország tudja biztosítani az anyagi hátterét egy űrprogramnak.

A magánszektor bevonása segíthetne?

Az egyetlen lehetőség az lenne, ha sikerülne a magántőke bevonása. Ez más országokban már működőképes, hiszen ha vannak olyan cégek, akiknek rendelkezésre állnak a forrásai és éreznek motivációt az űrtevékenység irányában, akkor ezek a vállalkozások nagyon komoly információkat, technológiákat vagy egyéb előnyöket kaphatnak vissza cserében.

Ha már a jövőbe tekintünk, akkor meg kell említenünk, hogy a bevezetőben említett kutatás egyik kérdése is erre vonatkozott. A készítő KutatóCentrum arra volt kíváncsi, hogy mikor juthat újra magyar ember az űrbe. A válaszadók 20 éven belülre tették ennek az időpontját. Ön mit gondol?

-         Én nem vagyok ilyen pesszimista, sőt! Az egyik legnagyobb vágyam segíteni abban, hogy újra magyar ember juthasson az űrbe, mert ennél fantasztikusabb dolgot elképzelni sem tudok. Erre persze csak külföldi űrprogramokban van reális lehetőség, valamilyen megállapodás folytán az Európai Űrkutatási Hivatallal (ESA), a NASA-val, az oroszokkal vagy másvalakivel (az ESA pontos neve Európai Űrügynökség, nem hivatal, ugyanis független kormányoktól , így az Uniótól is - V.S. megj.). Most azonban adódott egy olyan lehetőség, ami sokkal közelebbi időponttal kecsegtet. Jelenleg erről nem mondhatok többet, de 2013 január elején térjünk vissza a témára! 

     Nem akarom" lelőni a poént", de szvsz a várható bejelentésnek köze van az ESA-hoz, ti. hazánk 2003 óta az űrügynökség PECS-tagja, mely lényegében a rendes tagságot előkészítő, úgymond együttműködő tagsági kategória. Az ESA gyakorlatilag tárt karokkal vár minket, hiszen kiváló szakembereink vannak, "csak" éppen a tagsághoz szükséges összeg hiányzik. De ha nem az ESA, akkor Oroszország... Ám mint mondtam, én sem tudok semmi biztosat, mindezek csak találgatások. Ha mégis megtörténik a bejelentés, akkor ígérem, mindenről beszámolok. Mindenesetre kíváncsian várjuk a fejleményeket! 

             

    

     A statisztikai adatok a KutatóCentrumtól származnak, külön köszönet illeti Gódor Kittit, a 

     VIPR Kommunikációs Ügynökség PR menedzserét, amiért rendelkezésemre bocsátotta az interjú kéziratát.