A Holdra szállások sorozata 1969-ben kezdődött. És mint minden jelentős emberi lépést, ezt is kétkedések kísérnek. Ám míg az egyes felfedezéseket, kísérleti eredményeket viszonylag könnyen lehet megerősíteni vagy cáfolni, egy űrhatalmat ellenőrizni már sokkal nehezebb. Egyesek szerint erre nincs is szükség, hiszen az egész Apollo-program az akkori vezetés és a NASA nagy csalása, színjátéka volt. De vannak olyan személyek is - nagyrészt űrkutatók és más szakemberek - , akik meg vannak győződve róla, hogy a Holdra szállások valóban megtörténtek. És hogy mindezt be is lehet bizonyítani.
Most én is ezt kísérlem meg a sorozat jelen részében, mivel időszerűnek tartom észérvekkel, bizonyítékokkal, fizikai és egyéb törvényszerűségek felhasználásával alátámasztani a mondanivalót. Egyébként a Holdra szállásokban való kétkedés nem új keletű: az "ellentábor" már nem sokkal az Apollo-11 után hallatni kezdte a hangját. A nézetrendszer később kiterjedt, és a nyugati média is a "Moon-hoax" külön kifejezést kezdte alkalmazni rá, melyet a szlengből vett át. Én is ezt alkalmazom rövidsége miatt. Mivel sajnos kevés ilyen témájú írás létezik magyar nyelven, ezért jelen posztban - egyelőre mellőzve a történelmi áttekintést - szembeállítom a moonhoax-hívők érveit a tudományos magyarázatokkal, bizonyítékokkal párbeszédes formában:
- A Holdon nincs szél, de a képeken és videókon
a felállított zászló lengedezni látszik!
A lengedező zászló az egyik legnépszerűbb érv a Holdra szállást tagadók
tarsolyában (1. kép). A zászló valójában nem is lobog, hiszen ott mitől is loboghatna. A
tervezők úgy csinálták meg a zászlót hogy felül egy vékony, rugalmas rúddal
„merevítették ki” . Továbbá a zászló még meg is van gyűrődve, mivel egész úton
össze volt hajtva, és az anyaga is vékony nejlon. Mivel a vákuumban lévő zászló
nem őrizte meg az alakját, a NASA fém kitoló rudakkal támasztotta ki, amelyet
az űrhajósok csak a Holdon egyenesítettek ki. Az Apollo-11 legénységének nem
sikerült a támasztást teljesen kiegyenesíteni, és emiatt a zászló nemcsak
hajlott, de gyűrött is maradt. Ezért a szándékosan kitámasztott rudakat csak
részben tolták ki mert így a lobogó természetesnek tűnik. Néhány egymást követő
fényképen megállapíthatnánk, hogy a zászló gyűrődései időben változatlanok
maradnak. Emellett egyes videókon a zászló egyértelműen lobogni, lengedezni
látszik, ami a következő miatt van: ha a fémrudakkal kitámasztott lobogóhoz az
űrhajós hozzáér, a rudak rezgése mozgásba hozza a zászlót, így tényleg a
szélben lobogó zászló benyomását kelti, de még egyszer hangsúlyoznám, hogy ez
nem a nem létező holdi atmoszféra miatt van, hanem a fémrudak rezgései,
oszcillációi okozzák.Több helyen olvasható ilyen ellenérvelés, hogy egy videón látható a lobogó zászló, ám senki nem ér hozzá. Ez azonban azután készült, miután az űrhajós már rezgésbe hozta. A rugalmasan kialakított zászlót a tehetetlenségi mozgások egy ideig még megőrzik ezt az állapotot – ezenkívül a rezgéssel létrehozott „lobogást” a légkör sem lassítja, mivel az gyakorlatilag nincs. Emellett, ha tényleg stúdiójelenet lett volna, akkor a szemmel láthatóan és megmagyarázhatatlanul dülöngélő zászló esetében az állítólagos rendezőnek ne lett volna elég filmszalagja a jelenet újbóli felvételéhez, ha a szél esetleg alábbhagy?
- A zászló még akkor is egyértelműen látszik, ha a Nap a másik oldalról süt is.
A zászlót –mint már említettem- vékony nejlonból készítették, amely nagymértékben áttetsző. Ugyan a Nap a zászló másik oldalát éri, az áttetszőség miatt a lobogó így is látszik. Ugyanakkor a még jobb láthatóság érdekében és a nemzeti csillagos-sávos szimbólum kiemelésére reflektort is használtak.
- Az Apollo-16 egyik felvételén Young felugrik a Hold felszínén, miközben tiszteleg a zászló mellett. A holdkomp és az lobogó is árnyékot vet jobbra, az űrhajós azonban nem.
Vet ő is árnyékot, ám a kritikusok nem veszik tudomásul, hogy Young éppen az ugrás kellős közepén van Egyébként, ha jobban megnézzük jobboldalt a szóban forgó felvételt, akkor észrevehetjük az asztronauta árnyékát (1. kép).
- Az űrhajósok szkafanderét a Nap által nem megvilágított oldalról is éri napfény, holott a Holdon nincs légkör, amin ilyen módon tudna a napfény szóródni.
A Hold felszínéről visszaverődik a fény és így az űrruha Nap által nem ért fele is kaphat fényt. Gondoljunk csak bele: telehold idején a Hold nagy fényvisszaverő képessége szemmel látható, hiszen ilyenkor a holdfényben is lehet újságot olvasni, és fényében a tárgyak éles árnyékot vetnek. A másik tényező a holdfelszín egyenetlensége, hiszen így majdnem minden irányba szóródik a fény a különböző felszín formákon. Emellett a legtöbb felvételen, például a híres, Buzz Aldrint ábrázolón is (5. kép) a fotózott űrhajós a LEM (a holdkomp régebbi nevének rövidítése) közelében áll, aminek a leszálló fokozata aranyszínű, nagy fényvisszaverő képességű fóliával van borítva, ami a ráeső napfény csaknem felét visszaveri, tehát ez is adhat plusz megvilágítást a ruhának.
- A felvételeken az űrhajósok jelentősen eltérő hosszúságú árnyékokat vetnek, ám ennek nem így kéne lennie, mivel ott az egyetlen fényforrás a Nap. Ilyen hosszeltérés csak közeli pontreflektorral való megvilágítás során lép fel.
Valóban azonos hosszúságú árnyékok lennének akkor, ha a felszín lapos volna. Ám az előző pontban is írtam, hogy ez nem így van, kísérőnk felszíne még a síkságokon is egyenetlen (3. kép). Az ilyen egyenetlenségek miatt fellépő hosszúságbeli különbségek léte egyébként itt, a Földön is egyszerűen bizonyítható: azonos időben – tehát azonos napmagasság esetén - egy viszonylag sima és egy egyenetlen felszínen vizsgáljuk meg magunk vagy társunk árnyékának hosszát! A különbség feltűnő lesz.
- Aldrin –és több űrhajós- sisakjának üvegén ismeretlen objektumok képei láthatók, melyek közül némelyik mintha a Hold felett lebegne.
Egyik közülük a másik űrhajós, aki társát – az Apollo-11 esetében Armstrong Aldrint - fotózza, a másik az amerikai zászló, míg a legkisebb az ALSEP műszeregység napszél-részecskék begyűjtésére szolgáló eszköze lehet (5. kép). A jobb oldali, viszonylag nagyméretű tárgy a holdkomp és az egyik lába.
- Egy Apollo-11 képen ismeretlen objektum
képe vetül a Hold felszínére, mely még a landolás előtt, néhány km-es
magasságban készült. Ez nem egy felszínen lévő tárgy árnyéka, hanem vagy a holdkomp, de ami még valószínűbb, hogy a Hold körül keringő Columbia hívójelű CSM (a keringőegység rövidítése) sziluettje, mely számos más felvételen is megfigyelhető (2. kép).
- Ugyanezen a képen nagy sötét terület figyelhető meg, melyről belátható, hogy ebből a magasságból nézve az még nem lehet az égbolt.
Igen, ez még valóban nem az, hanem a Holdnak már árnyékos részéből egy rész. A holdexpedíciókat a NASA akkor szándékosan olyan területre szervezte, amely abban az időszakban az éjszakai és nappali oldal határának – az ún. terminátornak- a közelében van. Erre azért volt szükség, hogy az űrhajósokat és a különböző eszközöket minél kevesebb napfény érje, így kevésbé hevülnek fel.
- Armstrong kilépését a LEM-ből és az első mozdulatait a Holdon egy külső TV- kamera követte végig. Ha Armstrong volt az első ember a Holdon, akkor ki készítette a felvételt? Kellett lennie már akkor egy embernek a felszínen, aki filmezett!
A felvételeket a holdkomp egyik lábán elhelyezett távvezérlésű TV-kamera készítette.
- Miért nincs egyetlen csillag sem a felvételeken? Azért, mert kiretusálták őket, hiszen légkör nincs jelen, ami szórná a napfényt, így elnyomná a csillagok fényét! Kiretusálták őket, mert minden űrhajós azonnal felismerné, hogy a képek hamisak.
Minden ember, aki már valaha fotózott, tudja, hogy fontos az expozíciós idő, vagyis a fotózás idejének megválasztása. Ha jól megvilágított területet (pl. a képek esetében a holdkompot vagy közvetlenül a Hold felszínét) fényképezünk, akkor rövid expozíciós időt kell választani, különben a lényeges alakzatok – a komp, az űrhajós vagy az egyéb felszíni formák - nem látszódnának részletesen, a kép túlvilágított lenne. Éppen ezért a filmet a fotózás során csak egy pillanatig éri fény, így a fényes fotózandó részletek nem exponálódnak túl. De pontosan emiatt a csillagok nem tudnak nyomot hagyni a felvételen, mert ezekhez már hosszabb expozíciós idő szükséges. Emellett a csillagok helyzete,a csillagképek alakja a holdi égbolton is gyakorlatilag ugyanolyan, mint a Földön, mivel a Föld-Hold távolság összehasonlíthatatlanul kisebb, mint a Föld és a csillagok távolsága. Ha a Földről nézzük a Holdat két különböző helyről, mondjuk az ország két ellentétes feléről – egy időben vagy legalábbis közel egy időben- , akkor gyakorlatilag ugyanott látjuk az égen.
- Az űrhajósok felszerelésén lévő antenna az egyik képen látható, a másikon már nem. Pedig mindkettő ugyanarról az asztronautáról készült, és a két kép készítése között csak néhány pillanat telt el!
Az űrhajósok VHF-antennája nem cső, hanem lécszerű volt, melyről tudjuk, hogy egyik oldala vékonyabb, mint a másik. Éppen ezért, amikor az űrhajós úgy helyezkedett el, hogy az antenna látszólag eltűnt, akkor éppen a vékonyabb fele volt látható, ez pedig szinte nem is hagy nyomot a fotón, pláne a sötét háttér előtt (4. kép).
- Miért vannak szürke keresztek a fotókon?
Ennek oka fényképészeti és kissé történelmi jellegű: a NASA a holdmissziókhoz a svéd Victor Hasselblad -cégtől rendelt kamerákat. Ezek az eszközök a II. világháború idején lettek kifejlesztve, 6×6 cm-es változataikat légi fényképezésre és felderítésre használták. Mivel ezek már bizonyítottak, ezért az Apollo-programhoz tökéletes választás volt a Hasselblad-rendszer (az űrszondákat, az űrhajókat, az LRV és magukat az űrhajósokat is ilyen ún. középméretű kamerákkal látták el). A hivatásos fotósok körében –legalábbis korábban- ezek voltak a leginkább elterjedtebb gépek aebben a méretkategóriában. E rendszer egyes típusai –például 500EL/M géptest – megfelelő tartozékokkal kiválóan alkalmasak riportok és tudományos felvételek készítésére. Egyébként a Hasselblad cég nem gyárt objektíveket, ezzel más cégek – pl. Zeiss - foglalkoznak. De vissza a keresztekhez: ezek a kamera sajátosságai, melyek az Apollo-felvételeken kívül ott annak a Ranger-, sőt még egyes Zond-képeken is.
– Néhány fotón a kereszt az LRV antennája mögött megszakad, majd annak bal oldalán folytatódik. Vagyis a képet egyértelműen manipulálták
A fotografikus eljárásnál ún. fotoemulziót használnak. Ha a film egy részét több fény éri (mint például az antennánál), amelynek során csak egy aprócska metszetnek kellene sötétnek maradnia, akkor ezek a sötét részek egész egyszerűen túl sok fény kapnak, túlexponálódnak, vagyis a negatívon az emulzió részecskéi befeketednek. A kész, vagyis a pozitív képen ezek világosak lesznek. Ez a jelenség az amerikai zászló fényképén látható jól, ahol a kereszt éppen a fénykép legvilágosabb részein látszólag hiányzik.
- Néhány Apollo-felvételen a felszíni tárgyak v. az űrhajósok árnyképei nem párhuzamosak. Ez arra utal, hogy mesterséges fényforrást alkalmaztak.
Ez a jelenség amiatt van, mert a képek a terminátor közelében készültek, mivel a leszállási hely is mindig ott volt (3. kép). Innen nézve viszont a Nap viszonylag alacsonyabban áll. Ekkor is párhuzamosak a fénysugarak, de fellép az ún. perspektivikus hatás, amely az egyes sínpárok távolban való látszólagos egybefutását is eredményezi. Ezt a hatást mi is megfigyelhetjük napnyugtakor mezőn vagy szántóföldön (azért itt, mert ezeken a helyeken rendszerint nem akadályozza semmi a lemenő Nap fényét).
-A holdjáró és az űrhajósok nyomai nagyon jól kivehetők a fotókon. A porban ilyen nyomokat csak akkor lehet készíteni, ha a port vízzel keverték össze, ami a Holdon lehetetlen.
A holdi és a földi por nem azonos. A Hold felszíne sziklákból áll, melyet hosszú idő óta mikrometeorok bombáznak , és amelyek ezen idő alatt a felszín éles törmelékké zúzták szét. Éles széleik miatt e szemcsék tapadása jóval nagyobb a földi porban lévőkénél (ezt a holdpor mikroszkópos vizsgálataiból tudjuk). Tehát könnyen megőrzi a lábnyomok vagy a keréknyomok formáját. Továbbá a Holdon nincs légmozgás, vagy más természetes tényező, ami szétzilálná a nyomokat, így azok még hosszú ideig megmaradnak.
A nyomok eltűnését az okozta, hogy
az űrhajósok 1 órán át tartó helyszíni munkájából származó nyomok teljesen
eltüntették az LRV (a holdautó) nyomait. A szóban forgó felvétel az oldal alján jobb oldalt
az Apollo-17 misszió során készült, néhol ott is az űrhajósok lábnyomát látni,
ahol keréknyomoknak is kéne lennie. Ám a Hold gravitációja alacsony, az
űrhajósok által felkavart por jóval nagyobb távolságot tesz meg, mint a Földön,
és ennek leülepedése jelentősen hozzájárul a nyomok eltüntetéséhez.
- Az egyes kísérleti telepeken a LEM-ekéhez hasonló teljesítményű rakétamotorokat tesztelnek, ezek pedig olyan erősek, hogy egész sziklatömbök megmozdítására képesek. A lander így több tonnás testnek megfelelő nyomóerőt fejtett ki. Hogyan lehetséges az, hogy a holdkomp leszálló fokozatának hajtóműve nem vájt krátert a holdi talajba, és semmilyen látható nyomot nem hagyott?Miért nem látható például az Eagle-holdkompból készült videón a leszálló komp lángcsóvája?
A vákuumban dolgozó űrhajók hajtóműve nem pont úgy viselkedik, mint a földi körülmények között működő rakétamotor. Egy földi rakétaindításnál látható, hogy a láng a magassággal arányosan fokozatosan szétterjed. Ezt az egyre csökkenő légnyomás okozza, amely így nem akadályozza többé a felszabaduló gázok kiterjedését.
A LEM-nél más a helyzet: mivel a Holdon teljes vákuum van, a kitörő gázok- és így a lángcsóva is- sokkal jobban szétterjed a környezetében, mint a Földön használt hajtóműveknél. Ezért a talajra kifejtett nyomás is kisebb, és a láng sem látható annyira. Ugyanakkor a komp hajtóművének teljesítménye jóval kisebb volt ezektől (a holdkomp hajtóművének földi tesztjei során se hozott létre krátert a talajban). Egyébként a hajtómű hagyott vékony, sugaras szerkezetű csíkszerű nyomokat a porban, melyek a közvetlen, felszín feletti fékezéskor keletkeztek.
- A LEM hajtómű-fúvókájából kiáramló gázok majdnem 3000 Celsius-fokosak voltak. Miért nincsenek kőzetolvadékok a leszállás helyén?
- Az egyes kísérleti telepeken a LEM-ekéhez hasonló teljesítményű rakétamotorokat tesztelnek, ezek pedig olyan erősek, hogy egész sziklatömbök megmozdítására képesek. A lander így több tonnás testnek megfelelő nyomóerőt fejtett ki. Hogyan lehetséges az, hogy a holdkomp leszálló fokozatának hajtóműve nem vájt krátert a holdi talajba, és semmilyen látható nyomot nem hagyott?Miért nem látható például az Eagle-holdkompból készült videón a leszálló komp lángcsóvája?
A vákuumban dolgozó űrhajók hajtóműve nem pont úgy viselkedik, mint a földi körülmények között működő rakétamotor. Egy földi rakétaindításnál látható, hogy a láng a magassággal arányosan fokozatosan szétterjed. Ezt az egyre csökkenő légnyomás okozza, amely így nem akadályozza többé a felszabaduló gázok kiterjedését.
A LEM-nél más a helyzet: mivel a Holdon teljes vákuum van, a kitörő gázok- és így a lángcsóva is- sokkal jobban szétterjed a környezetében, mint a Földön használt hajtóműveknél. Ezért a talajra kifejtett nyomás is kisebb, és a láng sem látható annyira. Ugyanakkor a komp hajtóművének teljesítménye jóval kisebb volt ezektől (a holdkomp hajtóművének földi tesztjei során se hozott létre krátert a talajban). Egyébként a hajtómű hagyott vékony, sugaras szerkezetű csíkszerű nyomokat a porban, melyek a közvetlen, felszín feletti fékezéskor keletkeztek.
- A LEM hajtómű-fúvókájából kiáramló gázok majdnem 3000 Celsius-fokosak voltak. Miért nincsenek kőzetolvadékok a leszállás helyén?
Ez a hőmérséklet közvetlenül az égéstérben van jelen, szabad térben már
csak kb. 1500 fok a gáz hőmérséklete. Figyelembe véve a vákuum jelenlétét is, a
hirtelen kiterjedés miatt a felszínnel érintkező égéstermékek már csak 500 fok
körüliek lehetnek, ez pedig mindössze a holdpor és kőzet enyhe elszíneződését
okozhatja, emellett a hajtómű csak rövid ideig működött. Az elszíneződés
egyébként is megfigyelhető a képeken (6. kép).
- A holdfelszíni hőmérséklet a nappali oldalon elérheti a 140 fokot is, ez pedig a filmek megolvadásához vezetne, vagy legalábbis megszínezné. Ugyanez az árnyékos oldalon –ahol kb. -100 fok van- a fagy törékennyé tenné a filmet, de tönkre is tehetné. Hogy tudtak akkor fényképezni a Holdon?
A Hold felszíni hőmérséklete a holdkőzet hőmérsékletével egyenlő. Mivel a fényképezőgépek –így a filmtekercsek sem- közvetlenül a talajon vannak, és az égitesten vákuum van, ezért a film és a talaj között nincs hőcsere, vagyis a film nem melegszik fel kritikusan (ez egyezik a termosz működési elvével). Másrészt a hőmérsékleti szélsőségek elkerülése céljából a küldetések a már említett terminátor környezetében voltak.
- A Holdon nincs légkör, ezért a fotókon a horizont körüli jelenségeket kéne látni.
A holdi fényképeken a horizont sötétebb a földinél, de nem csak a légkör hiánya miatt. Nagyon fontos befolyásoló tényező a felszínről visszavert fény intenzitása kapcsán a Nappal, mint fényforrással szembeni irány is, valamint a fotózott felszínnek a látóiránnyal bezárt szöge és a struktúrája. Ha a Nappal szembe nézünk, a felszín sötétebb, mivel árnyékokat látunk, amelyek a holdfelszín szemcséit és egyenetlenségeit vetítik vissza. A viszonylag sima felszín (pl. az űrhajós lábnyoma) ebből a szemszögből világosabb, mivel csökkenti az egyenetlenségeket, tehát az árnyékok mennyiségét is. A jelenség éppen fordított, ha a Napnak háttal nézelődünk, tehát a felszín sokkal világosabb lesz, mivel elsősorban a szemcsék megvilágított részeit és az egyenetlenségeket látjuk. Ezenkívül a holdfelszínnek a földinél nagyobb a görbülete, mivel átmérője kb. negyede bolygónkénak (a Hold kisebb felszínének mérete Afrika területével hasonlítható össze). Ezáltal kisebb az a szög is, amely alatt a felszín távolabbi részeit látjuk, tehát a „rendelkezésre álló” fénymennyiség is kisebb, vagyis a látható felszín sötétebb lesz.
- Egyes fényképek tanúsága szerint a felszín teljesen sima, így az eltérő hosszúságú árnyékok jelensége az „egyenetlen felszín- elmélettel” nem magyarázható !
Először is : az árnyékok hossza valóban megváltozik felszíni egyenetlenség hatására, ezt mi magunk is bizonyíthatjuk. Másodsorban a holdi fotók alaposabb elemzéséből egyértelműen látható, hogy a felszín egyenetlen.
- Egy képen a holdkompból kilépő űrhajós cipőjén fényvisszaverődés
látható, ami azért is furcsa, mert a fotó a komp árnyékos oldalán készült, így
a visszaverődés csak utólagos stúdió megvilágítás útján keletkezhetett.
Az adott felvétel az Apollo-11 során készült, mikor Armstrong a LEM-ből kilépő Aldrint fényképezte (8. kép). E fénykép egy olyan sorozatban van, melyben olyan felvételek is készültek, amelyeken a fényképezőgép lencséjének fényvisszaverődései láthatók, mindez annak bizonyítéka, hogy Armstrong napsütésben áll. Az Aldrin cipőin látható fényjelenséget a Hold felszínéről és Armstrong szkafanderéről visszaverődő fény okozza. Az űrruhát úgy alakították ki, hogy minél több fényt verjenek vissza, a túlmelegedés elkerülése végett. Ugyanakkor az első kilépéskor a szilikoncipőket vékony, fényes védőgél réteggel vonták be, a fénylés oka így még érthetőbb.
- Az űrhajósok a Holdra vezető úton keresztülhaladtak a Földet övező ún. Van Allen-féle sugárzási övezetet, ami nagy energiájú elemi részecskéket tartalmaz. Az ellenük való védekezéshez kb. 2 m vastag ólomburkolat lett volna szükséges, viszont az Apollo-űrhajót viszonylag vékony anyagból készítették, mely ólmot nem tartalmazott. Ezért az űrhajósoknak a visszatérés után nem sokkal meg kellett volna halniuk sugárbetegségben.
Valóban: a sugárzási övezeten való biztonságos áthaladás az egyik legnagyobb kérdés volt a Holdra szállások megvalósítása előtt. Két lehetőség adódott: megfelelő sugárvédelem biztosítása, és/vagy az övezetben való tartózkodás lerövidítése. A Van-Allen övezet nagy energiájú protonokból és elektronokból áll. Mivel az ólom nehéz, ezért az űrhajózásban használhatatlan ilyen célra. Az Apollo-űrhajók alumíniumból készültek - ebben az időben a könnyű műanyagok és a belőlük készített kompozitok űrhajózási alkalmazása igencsak gyerekcipőben járt, így nagyon drágák voltak. Bár ez az anyag könnyű, de a gyors elektronok lefékeződve benne röntgensugárzást bocsátanak ki, ami szintén káros. Ám a Van Allen-öv viszonylag vékony, és az űrhajósok mindössze 4 órán át voltak benne. Így viszonylag kis sugárdózist kaptak.
- Állítólag az Apollo-küldetések során kb. 1400 napkitörést jegyeztek fel, mérhető röntgensugárzással. Ennyi sugárzás pedig végzett volna az asztronautákkal!
A küldetések alatt nem volt semmilyen nagy napkitörés, ezeket pedig előre lehet jelezni. Ráadásul a missziókat alacsony naptevékenységi időszakban hajtották vére, amikor is az ilyen események ritkán fordulnak elő.
- A világűrben lévő röntgensugárzás- például a Nap által kibocsátott- tönkreteszi vagy legalábbis jelentősen károsítja a fotóanyagot. Mindezt kísérletileg is bizonyították. Akkor hogy tudták az űrhajósok a Holdon készült képeket épségben a Földre hozni?
A kísérleti körülmények egyáltalán nem felelnek meg azon viszonyoknak, melyek között a filmek a Holdon voltak. Ugyanis a kísérletek során több, mint 1000-szer erősebb sugárzás érte a filmet, mint amennyi a világűrben érte volna (ezek után nem is csoda, hogy az károsodott…). Ezért nem mentek tönkre pl. a szovjet Luna-3 filmtekercsei sem. Ezenkívül a NASA a Hasselblad cégtől a fényképezőgépeket különleges, sugárzás elleni védelemmel kapta meg, amelynek köszönhetően a filmek védve voltak a káros sugaraktól.
- A Holdra szállások még a hidegháború alatt történtek. Az amerikaiak miért nem jeleztek közvetlenül a Földre magnéziumos jelzőfényekkel? Ennek erős fényét a földi távcsövekkel észlelhették volna, így egyértelműen bizonyíthatták volna a jelzések emberi voltát.
A leírt módszer sajnos nem valószínű, hogy akkora hatású lett volna, mint a most rendelkezésünkre álló videó- és fotóanyag. Ugyanis ezek nagy fényességük ellenére kis szögátmérőjűek, így valószínűleg nem lettek volna láthatók .
- A csillagászoknak ma már számos nagy teljesítményű teleszkóp – pl. Keck-távcsövek, VLT vagy a Hubble-űrtávcső- áll rendelkezésére. Ezekkel rendkívül távoli objektumokat is láthatnak. Miért nem tudnák mondjuk a Hubble-lel lefotózni a holdkompot vagy a zászlót a sokkal közelebbi Holdon?
Mert sajnos nem erre a célra tervezték, optikai adottságaik nem teszik lehetővé, hiszen halvány égi objektumok (diffúz csillagközi ködök, galaxisok, stb.) vizsgálatára alkották meg. A bennük használt érzékeny CCD-detektorok a távcső Holdra irányításakor azonnal tönkremennének. Azonban a Hold körül keringő Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) már azonosította az Apollo-program Holdon hagyott nagyobb eszközeit, számos amerikai és szovjet holdszonda mellett (9. kép). Ennek ellenére sokan e felvételeket is manipulációnak tartják, újabb és újabb elméletekkel állnak elő, de ezek már sok esetben bonyolultabbak, mint maga a Holdra szállás megvalósítása.
- Sok újságban, és a világhálón is hozzá
lehet férni olyan fotókhoz vagy videókhoz, melyeken a Hold felett
megmagyarázhatatlan fényjelenségek láthatók.
Ezek egy része valószínűleg csak optikai természetű, vagyis fényvisszaverődési, esetleg fénytörési jelenség lehet (7. kép). Ám vannak köztük máig ismeretlen eredetűek is (néhány ilyen fotó és videó a NASA hivatalos weboldalán is megtalálható, ezek valódiak, de bizonyos részük szenzációhajhász hamisítvány lehet, melyekkel a földönkívüliek létét akarják bizonyítani).
- A holdfelszíni hőmérséklet a nappali oldalon elérheti a 140 fokot is, ez pedig a filmek megolvadásához vezetne, vagy legalábbis megszínezné. Ugyanez az árnyékos oldalon –ahol kb. -100 fok van- a fagy törékennyé tenné a filmet, de tönkre is tehetné. Hogy tudtak akkor fényképezni a Holdon?
A Hold felszíni hőmérséklete a holdkőzet hőmérsékletével egyenlő. Mivel a fényképezőgépek –így a filmtekercsek sem- közvetlenül a talajon vannak, és az égitesten vákuum van, ezért a film és a talaj között nincs hőcsere, vagyis a film nem melegszik fel kritikusan (ez egyezik a termosz működési elvével). Másrészt a hőmérsékleti szélsőségek elkerülése céljából a küldetések a már említett terminátor környezetében voltak.
- A Holdon nincs légkör, ezért a fotókon a horizont körüli jelenségeket kéne látni.
A holdi fényképeken a horizont sötétebb a földinél, de nem csak a légkör hiánya miatt. Nagyon fontos befolyásoló tényező a felszínről visszavert fény intenzitása kapcsán a Nappal, mint fényforrással szembeni irány is, valamint a fotózott felszínnek a látóiránnyal bezárt szöge és a struktúrája. Ha a Nappal szembe nézünk, a felszín sötétebb, mivel árnyékokat látunk, amelyek a holdfelszín szemcséit és egyenetlenségeit vetítik vissza. A viszonylag sima felszín (pl. az űrhajós lábnyoma) ebből a szemszögből világosabb, mivel csökkenti az egyenetlenségeket, tehát az árnyékok mennyiségét is. A jelenség éppen fordított, ha a Napnak háttal nézelődünk, tehát a felszín sokkal világosabb lesz, mivel elsősorban a szemcsék megvilágított részeit és az egyenetlenségeket látjuk. Ezenkívül a holdfelszínnek a földinél nagyobb a görbülete, mivel átmérője kb. negyede bolygónkénak (a Hold kisebb felszínének mérete Afrika területével hasonlítható össze). Ezáltal kisebb az a szög is, amely alatt a felszín távolabbi részeit látjuk, tehát a „rendelkezésre álló” fénymennyiség is kisebb, vagyis a látható felszín sötétebb lesz.
- Egyes fényképek tanúsága szerint a felszín teljesen sima, így az eltérő hosszúságú árnyékok jelensége az „egyenetlen felszín- elmélettel” nem magyarázható !
Először is : az árnyékok hossza valóban megváltozik felszíni egyenetlenség hatására, ezt mi magunk is bizonyíthatjuk. Másodsorban a holdi fotók alaposabb elemzéséből egyértelműen látható, hogy a felszín egyenetlen.
- Egy képen a holdkompból kilépő űrhajós cipőjén fényvisszaverődés
látható, ami azért is furcsa, mert a fotó a komp árnyékos oldalán készült, így
a visszaverődés csak utólagos stúdió megvilágítás útján keletkezhetett. Az adott felvétel az Apollo-11 során készült, mikor Armstrong a LEM-ből kilépő Aldrint fényképezte (8. kép). E fénykép egy olyan sorozatban van, melyben olyan felvételek is készültek, amelyeken a fényképezőgép lencséjének fényvisszaverődései láthatók, mindez annak bizonyítéka, hogy Armstrong napsütésben áll. Az Aldrin cipőin látható fényjelenséget a Hold felszínéről és Armstrong szkafanderéről visszaverődő fény okozza. Az űrruhát úgy alakították ki, hogy minél több fényt verjenek vissza, a túlmelegedés elkerülése végett. Ugyanakkor az első kilépéskor a szilikoncipőket vékony, fényes védőgél réteggel vonták be, a fénylés oka így még érthetőbb.
- Az űrhajósok a Holdra vezető úton keresztülhaladtak a Földet övező ún. Van Allen-féle sugárzási övezetet, ami nagy energiájú elemi részecskéket tartalmaz. Az ellenük való védekezéshez kb. 2 m vastag ólomburkolat lett volna szükséges, viszont az Apollo-űrhajót viszonylag vékony anyagból készítették, mely ólmot nem tartalmazott. Ezért az űrhajósoknak a visszatérés után nem sokkal meg kellett volna halniuk sugárbetegségben.
Valóban: a sugárzási övezeten való biztonságos áthaladás az egyik legnagyobb kérdés volt a Holdra szállások megvalósítása előtt. Két lehetőség adódott: megfelelő sugárvédelem biztosítása, és/vagy az övezetben való tartózkodás lerövidítése. A Van-Allen övezet nagy energiájú protonokból és elektronokból áll. Mivel az ólom nehéz, ezért az űrhajózásban használhatatlan ilyen célra. Az Apollo-űrhajók alumíniumból készültek - ebben az időben a könnyű műanyagok és a belőlük készített kompozitok űrhajózási alkalmazása igencsak gyerekcipőben járt, így nagyon drágák voltak. Bár ez az anyag könnyű, de a gyors elektronok lefékeződve benne röntgensugárzást bocsátanak ki, ami szintén káros. Ám a Van Allen-öv viszonylag vékony, és az űrhajósok mindössze 4 órán át voltak benne. Így viszonylag kis sugárdózist kaptak.
- Állítólag az Apollo-küldetések során kb. 1400 napkitörést jegyeztek fel, mérhető röntgensugárzással. Ennyi sugárzás pedig végzett volna az asztronautákkal!
A küldetések alatt nem volt semmilyen nagy napkitörés, ezeket pedig előre lehet jelezni. Ráadásul a missziókat alacsony naptevékenységi időszakban hajtották vére, amikor is az ilyen események ritkán fordulnak elő.
- A világűrben lévő röntgensugárzás- például a Nap által kibocsátott- tönkreteszi vagy legalábbis jelentősen károsítja a fotóanyagot. Mindezt kísérletileg is bizonyították. Akkor hogy tudták az űrhajósok a Holdon készült képeket épségben a Földre hozni?
A kísérleti körülmények egyáltalán nem felelnek meg azon viszonyoknak, melyek között a filmek a Holdon voltak. Ugyanis a kísérletek során több, mint 1000-szer erősebb sugárzás érte a filmet, mint amennyi a világűrben érte volna (ezek után nem is csoda, hogy az károsodott…). Ezért nem mentek tönkre pl. a szovjet Luna-3 filmtekercsei sem. Ezenkívül a NASA a Hasselblad cégtől a fényképezőgépeket különleges, sugárzás elleni védelemmel kapta meg, amelynek köszönhetően a filmek védve voltak a káros sugaraktól.
- A Holdra szállások még a hidegháború alatt történtek. Az amerikaiak miért nem jeleztek közvetlenül a Földre magnéziumos jelzőfényekkel? Ennek erős fényét a földi távcsövekkel észlelhették volna, így egyértelműen bizonyíthatták volna a jelzések emberi voltát.
A leírt módszer sajnos nem valószínű, hogy akkora hatású lett volna, mint a most rendelkezésünkre álló videó- és fotóanyag. Ugyanis ezek nagy fényességük ellenére kis szögátmérőjűek, így valószínűleg nem lettek volna láthatók .
- A csillagászoknak ma már számos nagy teljesítményű teleszkóp – pl. Keck-távcsövek, VLT vagy a Hubble-űrtávcső- áll rendelkezésére. Ezekkel rendkívül távoli objektumokat is láthatnak. Miért nem tudnák mondjuk a Hubble-lel lefotózni a holdkompot vagy a zászlót a sokkal közelebbi Holdon?
Mert sajnos nem erre a célra tervezték, optikai adottságaik nem teszik lehetővé, hiszen halvány égi objektumok (diffúz csillagközi ködök, galaxisok, stb.) vizsgálatára alkották meg. A bennük használt érzékeny CCD-detektorok a távcső Holdra irányításakor azonnal tönkremennének. Azonban a Hold körül keringő Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) már azonosította az Apollo-program Holdon hagyott nagyobb eszközeit, számos amerikai és szovjet holdszonda mellett (9. kép). Ennek ellenére sokan e felvételeket is manipulációnak tartják, újabb és újabb elméletekkel állnak elő, de ezek már sok esetben bonyolultabbak, mint maga a Holdra szállás megvalósítása.
Ezek egy része valószínűleg csak optikai természetű, vagyis fényvisszaverődési, esetleg fénytörési jelenség lehet (7. kép). Ám vannak köztük máig ismeretlen eredetűek is (néhány ilyen fotó és videó a NASA hivatalos weboldalán is megtalálható, ezek valódiak, de bizonyos részük szenzációhajhász hamisítvány lehet, melyekkel a földönkívüliek létét akarják bizonyítani).
-
Az egyik felvételen egy szikladarab látható, melyen egy nyomtatott "C"
betű van. A filmesek így jelölik meg a különböző kellékeiket. Tehát a
felvétel, és így a Holdra szállás is egyértelműen hamisítvány!
Valóban létezik ilyen felvétel, és meg is található a NASA-archívumban,
azzal a különbséggel, hogy nincs rajta az említett "C". Ez minden
bizonnyal egy hajszál lehetett, mely a felvételek sokszorosításakor
kerülhetett a másolatokra, és járta be a világot.
-
Lehet találni egy videót, melyen a holdkomp elhagyja a Holdat. A
felvételt a Holdról készítették, miközben mindkét űrhajós a kompban
volt. Hogyan?
Valóban van ilyen videó és fotóanyag, mely az Apollo-17 holdkompjának felszálló fokozatát mutatja, miközben két utasával elhagyja a Holdat (10. kép).
A holdautók kameráját úgy építették meg, hogy az a Földről,
távvezérléssel is irányítható legyen. Ám mivel a Föld-Hold távolság
befutásához a rádiójeleknek 1,3 másodperc szükséges, így a holdi
start követéséhez ezt az időkülönbséget figyelembe kell venni.. Ha
jobban megfigyeljük a videót, látjuk, hogy ez nem egészen sikerült, az LRV kamerája kissé "lemaradt" a komphoz képest.
- Az egyik kereskedelmi csatorna esti műsorában lehetett hallani az addig „titkos Apollo-20 holdmisszióról”. Mi igaz ebből?
A műsor fő témája valóban az volt, hogy bemutassa egy magyar „szakember” elméletét egy felvétellel kapcsolatban, mely az állítólagos Apollo-20 holdkompjának belsejében készült.
A riportban bemutatják a misszióval kapcsolatos „tényeket” : noha a küldetést hivatalosan törölték még a ’70-es évek elején, az mégis megvalósult 1976-ban szovjet-amerikai együttműködés során, célja a Hold túloldalán lévő Izsák-kráter volt. Itt állítólag egy furcsa és óriási objektumot, valamint egy megmagyarázhatatlan, „holdvárosnak” elnevezett struktúrát találtak. Az elmélet szerzője szerint a projekt azért maradhatott titokban a nyilvánosság előtt , mert azt nem az űrmissziók indítására hagyományosan használt Cape Canaveral-ről indították, hanem az amerikai légierő Vandenberg Légitámaszpontjáról, ahol nincs nézőközönség. Szerencsére két szaktekintélyt is megszólaltattak a témával kapcsolatban, a második kutató tisztázta a helyzetet: onnan biztosan nem indíthatták, mert egy emberes holdmisszió indításához óriási teljesítményű hordozórakéta szükséges, ez pedig akkoriban csak a Saturn-V lehetett. Egy ekkora rakéta felbocsátásához viszont megfelelő indítókomplexum kell, ilyen viszont egyedül Cape Canaveralon van. Egyébként a műsorból közvetett módon kiderül, hogy maga a riporter is megkérdőjelezi az elképzelés valóságalapját. Végül megemlíteném, hogy az elméletet olyan személyek is támogatják, akik korábban abban is kételkedtek, hogy egyáltalán emberek jártak a Holdon.
- Hogyan lehetséges, hogy az amerikaiak az akkori primitív technológiákkal meg tudták valósítani a holdprogramot, és csaknem 40 évvel a program befejezése után máig nem indultak újabb holdexpedíciók? Politikai manőver volt az egész, megrendezték a leszállásokat, hogy így végre látszólag átvegyék a vezetést az űrversenyben.
Az Apollo-program megvalósításában természetesen nagy szerepe volt a politikának – gondoljuk csak arra, hogy a projektet is Kennedy elnök indította el -, de nem ez volt az egyetlen szempont. Hiszen a NASA az Apollo-11 sikere után is folytatta a programot annak ellenére, hogy az amerikai közvélemény nagy többsége már feleslegesnek tartotta. Az indulásakor még az volt a fő szempont, hogy megfordítsák az űrverseny menetét a Szovjetunióval szemben. Ennek egyetlen lehetősége a Holdra jutás elsőségének megszerzése volt, méghozzá mindenáron, hiszen az ellenfél is oda készült. A csatát megnyerték, de a költséges programot folytatták az újabb tudományos eredmények elérése érdekében. Viszont a szovjetek is figyelték az amerikaiak minden egyes lépését a Hold felé, valamint bizonyos szinten amatőrcsillagászok és rádióamatőrök is figyelemmel kísérték. A Szovjetunió nem hagyta volna ki a lehetőséget az amerikaiak „nagy csalásának” leleplezésére, ám ez nem történt meg. Annak, hogy a NASA máig nem tért vissza a Holdra, pénzügyi és bürokratikus okai vannak: a különböző űrstratégiák csatája, a politikai és a tudományos résztvevők lobbitevékenysége, valamint az űrhivatal megnyirbált költségvetése miatt nem látunk amerikai űrhajósokat a kísérőnkön. Bár volt egy kísérlet a visszatérésre a Constellation-program keretében, de elsősorban a gazdasági válság miatt az Obama-féle adminisztráció 2010-ben leállította. Ám az ESA, Oroszország, Kína, Japán és India tervezi a közeli jövőben űrhajósok Holdra juttatását, valamint a magánszektor is kacsintgat az Öreg Sajtdarab felé. Az Egyesült Államok jelenlegi legnagyobb ellenfele, Kína sem vonja kétségbe a Holdra szállásokat. Továbbá csillagászok, űrkutatók, mérnökök, történészek és egyéb szakemberek ezrei vannak meggyőződve arról, hogy valóban jártak emberek a Holdon. Amin talán nem is kell csodálkozni, hiszen az Apollo-programon csaknem 400 000 ember dolgozott. Igaz, állítólag volt egy olyan dolog, melyről nem beszéltek: ilyen volt például maga az Apollo-11 útja, melynek során a LEM Holdról való felszálláshoz és a Columbiához való visszatéréshez szükséges kapcsolót véletlenül letörték, így kétséges volt a hazatérésük (egyébként még a misszió startja előtt maga Nixon elnök is kézbe kapott egy megírt beszédet, melyben szükség esetén bejelenti a három asztronauta halálhírét). Végül is tollak belsejének benyomásával sikerült beindítani a hajtóművet és így megmenekülni a biztos haláltól. A történetről egy dokumentumfilm is beszámolt nemrég. Ám ez mégsem ok arra, hogy megkérdőjelezzük a Holdra szállások valódiságát. Igaz, hogy vannak még tisztázatlan kérdések az Apollo-program holdmisszióival kapcsolatban, és az eredményeket beárnyékolják a történelmi viszonyok és a politika nagyfokú részvétele a programban, de azért vannak tudósok, hogy megválaszolják a még fennálló kérdéseket. Az ember egyik sajátossága, hogy a számára érthetetlen, vagy nehezen hihető dolgokat a maga számára meg nem történtté teszi. Nem állítottam, hogy hogy a Holdra szállások tényét azonnal, mindenféle feltétel és szkepticizmus nélkül el kell fogadnunk. A józan természettudományos gondolkodáshoz egy egészséges hitetlenség szükséges. Ám amikor a magyarázatok és bizonyítékok ellenére továbbra is össze-esküvés elméleteket gyártunk, az már rendkívül káros következményekkel járhat világnézeti felfogásunkra. Tisztában vagyok vele, hogy a "Moon-hoax keménymag" tagjait valószínűleg akkor sem tudom meggyőzni, ha a lehető legjobb bizonyítást tárom eléjük. Summa summarum: mivel már nagyon jó bizonyítékok és logikus magyarázatok állnak rendelkezésünkre, és a "hiszem, ha látom" elvet követve egyelőre nem sokra megyünk ez ügyben, ezért egyszerűbbnek és célszerűbbnek látszik elfogadnunk: az amerikaiak egyszerűen jártak a Holdon!
- Az egyik kereskedelmi csatorna esti műsorában lehetett hallani az addig „titkos Apollo-20 holdmisszióról”. Mi igaz ebből?
A műsor fő témája valóban az volt, hogy bemutassa egy magyar „szakember” elméletét egy felvétellel kapcsolatban, mely az állítólagos Apollo-20 holdkompjának belsejében készült.
A riportban bemutatják a misszióval kapcsolatos „tényeket” : noha a küldetést hivatalosan törölték még a ’70-es évek elején, az mégis megvalósult 1976-ban szovjet-amerikai együttműködés során, célja a Hold túloldalán lévő Izsák-kráter volt. Itt állítólag egy furcsa és óriási objektumot, valamint egy megmagyarázhatatlan, „holdvárosnak” elnevezett struktúrát találtak. Az elmélet szerzője szerint a projekt azért maradhatott titokban a nyilvánosság előtt , mert azt nem az űrmissziók indítására hagyományosan használt Cape Canaveral-ről indították, hanem az amerikai légierő Vandenberg Légitámaszpontjáról, ahol nincs nézőközönség. Szerencsére két szaktekintélyt is megszólaltattak a témával kapcsolatban, a második kutató tisztázta a helyzetet: onnan biztosan nem indíthatták, mert egy emberes holdmisszió indításához óriási teljesítményű hordozórakéta szükséges, ez pedig akkoriban csak a Saturn-V lehetett. Egy ekkora rakéta felbocsátásához viszont megfelelő indítókomplexum kell, ilyen viszont egyedül Cape Canaveralon van. Egyébként a műsorból közvetett módon kiderül, hogy maga a riporter is megkérdőjelezi az elképzelés valóságalapját. Végül megemlíteném, hogy az elméletet olyan személyek is támogatják, akik korábban abban is kételkedtek, hogy egyáltalán emberek jártak a Holdon.
- Hogyan lehetséges, hogy az amerikaiak az akkori primitív technológiákkal meg tudták valósítani a holdprogramot, és csaknem 40 évvel a program befejezése után máig nem indultak újabb holdexpedíciók? Politikai manőver volt az egész, megrendezték a leszállásokat, hogy így végre látszólag átvegyék a vezetést az űrversenyben.
Az Apollo-program megvalósításában természetesen nagy szerepe volt a politikának – gondoljuk csak arra, hogy a projektet is Kennedy elnök indította el -, de nem ez volt az egyetlen szempont. Hiszen a NASA az Apollo-11 sikere után is folytatta a programot annak ellenére, hogy az amerikai közvélemény nagy többsége már feleslegesnek tartotta. Az indulásakor még az volt a fő szempont, hogy megfordítsák az űrverseny menetét a Szovjetunióval szemben. Ennek egyetlen lehetősége a Holdra jutás elsőségének megszerzése volt, méghozzá mindenáron, hiszen az ellenfél is oda készült. A csatát megnyerték, de a költséges programot folytatták az újabb tudományos eredmények elérése érdekében. Viszont a szovjetek is figyelték az amerikaiak minden egyes lépését a Hold felé, valamint bizonyos szinten amatőrcsillagászok és rádióamatőrök is figyelemmel kísérték. A Szovjetunió nem hagyta volna ki a lehetőséget az amerikaiak „nagy csalásának” leleplezésére, ám ez nem történt meg. Annak, hogy a NASA máig nem tért vissza a Holdra, pénzügyi és bürokratikus okai vannak: a különböző űrstratégiák csatája, a politikai és a tudományos résztvevők lobbitevékenysége, valamint az űrhivatal megnyirbált költségvetése miatt nem látunk amerikai űrhajósokat a kísérőnkön. Bár volt egy kísérlet a visszatérésre a Constellation-program keretében, de elsősorban a gazdasági válság miatt az Obama-féle adminisztráció 2010-ben leállította. Ám az ESA, Oroszország, Kína, Japán és India tervezi a közeli jövőben űrhajósok Holdra juttatását, valamint a magánszektor is kacsintgat az Öreg Sajtdarab felé. Az Egyesült Államok jelenlegi legnagyobb ellenfele, Kína sem vonja kétségbe a Holdra szállásokat. Továbbá csillagászok, űrkutatók, mérnökök, történészek és egyéb szakemberek ezrei vannak meggyőződve arról, hogy valóban jártak emberek a Holdon. Amin talán nem is kell csodálkozni, hiszen az Apollo-programon csaknem 400 000 ember dolgozott. Igaz, állítólag volt egy olyan dolog, melyről nem beszéltek: ilyen volt például maga az Apollo-11 útja, melynek során a LEM Holdról való felszálláshoz és a Columbiához való visszatéréshez szükséges kapcsolót véletlenül letörték, így kétséges volt a hazatérésük (egyébként még a misszió startja előtt maga Nixon elnök is kézbe kapott egy megírt beszédet, melyben szükség esetén bejelenti a három asztronauta halálhírét). Végül is tollak belsejének benyomásával sikerült beindítani a hajtóművet és így megmenekülni a biztos haláltól. A történetről egy dokumentumfilm is beszámolt nemrég. Ám ez mégsem ok arra, hogy megkérdőjelezzük a Holdra szállások valódiságát. Igaz, hogy vannak még tisztázatlan kérdések az Apollo-program holdmisszióival kapcsolatban, és az eredményeket beárnyékolják a történelmi viszonyok és a politika nagyfokú részvétele a programban, de azért vannak tudósok, hogy megválaszolják a még fennálló kérdéseket. Az ember egyik sajátossága, hogy a számára érthetetlen, vagy nehezen hihető dolgokat a maga számára meg nem történtté teszi. Nem állítottam, hogy hogy a Holdra szállások tényét azonnal, mindenféle feltétel és szkepticizmus nélkül el kell fogadnunk. A józan természettudományos gondolkodáshoz egy egészséges hitetlenség szükséges. Ám amikor a magyarázatok és bizonyítékok ellenére továbbra is össze-esküvés elméleteket gyártunk, az már rendkívül káros következményekkel járhat világnézeti felfogásunkra. Tisztában vagyok vele, hogy a "Moon-hoax keménymag" tagjait valószínűleg akkor sem tudom meggyőzni, ha a lehető legjobb bizonyítást tárom eléjük. Summa summarum: mivel már nagyon jó bizonyítékok és logikus magyarázatok állnak rendelkezésünkre, és a "hiszem, ha látom" elvet követve egyelőre nem sokra megyünk ez ügyben, ezért egyszerűbbnek és célszerűbbnek látszik elfogadnunk: az amerikaiak egyszerűen jártak a Holdon!
Lásd még:
- Az Apollo-programról szóló albumom: http://xfree.hu/album_show.tvn?aid=246425
