Amikor az UFO-król szóló bejegyzésem megírtam még valamikor nyáron, azt gondoltam, soha többé nem fogok visszatérni a témához. Tévedtem. Ugyanis tegnap éjjel az egyik ismeretterjesztő TV-csatorna egy lyan dokumentumfilmet mutatott be, mely felkeltette érdeklődésem, és további utánajárásra sarkallt. Ennek eredményét szeretném most elétek tárni.
Az egész történet a náci Németországban kezdődött a II. világháború elején, amikoris egy bizonyos Josef Andreas Epp (4.ábra) nevű hamburgi repülőtábornok furcsa ötlettel állt elő. Epp a helikopterek felszállásának folyamatát tanulmányozva megalkotta a helyből felszálló korong alakú repülőgépek tervét - ezt nevezzük ma furcsa alakja miatt "repülő csészealj"-nak. A prototípus 1939-ben készült el, mely egy kabinból és egy óriási légcsavarból (rotorból) állt. Hitler felismerte ennek lehetőségét, és 1943-ban lényegében "ellopta" az ötletet. A projekt V-7 (1. ábra) fedőnéven a német titkosfegyver - és rakétafejlesztés központjába, a már korábban említett Peenemündébe került, ahol Werner von Braun is tevékenykedett a VfR-en belül. A V-7 fejlesztése titokban folyt, azonban némi információt kiszivárogtattak. A V-7-re vonatkozóan egyébként kétféle koncepció létezett, mindkettő Epp-hez fűződik. Miután az angliai légicsatát a németek 1940 őszén elvesztették, Hermann Göring - Hitler jobbkeze - utasította a német tudósokat, hogy dolgozzanak ki valamilyen új működő fegyvert, bármennyire is elvetemült legyen. Olyan járműre volt szükség, mely a radarok számára láthatatlan volt - nagyrészt ezek miatt vesztettek az angolokkal szemben. Erre a célra leginkább egy diszkosz alakú repülő felelt volna meg. Ez adta meg a zöld utat a V-7-nek a gyártás megkezdésére. Ekkorra már elkészült a 12 rotoros tesztváltozat is, ezt kezdték legyártani a Skoda drezdai, breslaui és prágai repülőgépgyáraiban. Epp terveit a hadsereg átvette, mely már "Reichsflugscheibe" (Birodalmi repülő csészealj) néven futott. A fejlesztésekből a tervezőt kizárták, amire ő - érthető módon - indulatosan reagált. Elutazva a prágai gyárba tapasztalhatta terveinek megvalósulását. Mikor a látottakat másokkal is megosztotta, senki nem hitt neki. A csészealj működésének fizikai alapjai nagyon is valósak: a jármű különleges alakjának közönhetően fokozottan ki tudja használni az ún. Coanda-effektust, mely pl. a bumeráng repüléséért is felelős (l. 1. rész). A román Henri Marie Coanda-ról (1886-1972) elnevezett aerodinamikai hatás lényege a következő: egy szilárd test felszínét az őt körüláramló levegő követi egy pontig, ahol az áramlat elválik a testtől. A testre "ráhajló" levegő görbült áramvonalai miatt megnövekedik a nyomáskülönbség a testtől távolabb levő ponthoz képest, így létrejön egy ezen a nyomáskülönbségen alapuló, a test felületén ható felhajtóerő. Ezáltal képesek vagyunk mondjuk egy nehéz billiárdgolyót is a levegőben tartani, ha egy elég nagy sebességű ferde sugárral megfújjuk - tehát nem csak úgy, hogy alulról felfelé függőlegesen, hanem ferdén, és a billiárdgolyó felső felületén áramló levegősugárról van szó. Annál nagyobb a felhajtóerő, minél nagyobb a sebesség, és persze a test felülete, amin hat. Ez úgy alkalmazható pl. a csészealj esetében, hogy az felső görbült felületén a már leválási tartományból elszívja a levegőt, azaz a felső levegőrészeket arra kényszerítik, hogy hosszabb úton tapadjanak a test felszínéhez, így erősítsék az eleve meglévő Coanda-hatást. Egyébként ugyanezt a hatást érvényesítik a polgári repülésben és pl. a páraelszívókban is (a 2. kép egy csészealjra vonatkozó szimulációt mutat be). Na de vissza a történethez: Hitler a V-7-ben látta győzelmének kulcsát, hiszen már Nyugaton is rettegtek tőle. Csakhogy az eszköz nem kerülhetett bevetésre: a háború menete megfordult 1942-től, a szovjetek pedig egyre közelebb voltak Prágához. Ezért, hogy a tervekből semmi se kerülhessen a szövetségesek kezére, minden erre vonatkozó tárgyi bizonyítékot megsemmisítettek. Azonban a náci csészeajlak mégis valahogy átkerültek a győztesekhez! A kérdés: hogyan? A válasz pedig: a német tudósok nyomán, akik önként vagy kényszer hatására segítettek azok amerikai/szovjet változatainak elkészítésében. Epp a Szovjetunióba ment, majd válása után az USA-ba, ahol vallatás hatására elárulta a V-7 terveit. Ott a CIA (Central Intelligence Agency, Központi Hírszerző Ügynökség) és a Légierő (USAF) is érdeklődött a projekt iránt. A kísérleteket és a gyártást az AVRO cég kezdte meg, John Frost vezetésével. Ebben az időben kelt szárnyra az a pletyka Nyugaton, miszerint Hitler és bizalmasai a birodalmi csészealj fedélzetén az Antarktiszra repültek, ahol titkos bázist alakítottak ki, s melyen kivárják az ideális alkalmat a visszatérésre. Ez adott alapot a Pentagon 1946-os kijelentésére, miszerint az új fegyvereket az északi sark közelében kell tesztelni a hidegtűrés szempontjából. Az AVRO első kísérleti csészealja AVROCAR (3. ábra) néven született meg. Célja egy olyan csészealj kifejlesztése, mely a felszín felett kis magasságokban képes repülni. A konstrukció nem igazán volt sikeres. Nem sokkal később az AVRO csődhelyzetbe került, így a megrendelők kénytelenek voltak saját kísérleteket végezni, Frost pedig Új-Zélandra költözött. Azonban ott volt még a Lockheed is, mely szuperszónikus csészealj-tervekkel állt elő (a cég többek között vadászgépeket épít, de a NASA részére is tervez űreszközöket). Állítólag a náci változatra is 2000 km/h sebességet valósítottak meg, de elemzők szerint ez képtelenség. Az '50-es évek elején egy amerikai pilóta - nevét sajnos nem jegyztem meg - repülés közben több imbolygó csészealjat figyelt meg az égbolton. Valószínűsíthető volt, hogy szovjet gyártmányok voltak - ekkor már javában folyt a hidegháború. Ám a pánikhangulat elkerülése érdekében a Pentagon 1952-ben tartott sajtótájékoztatóján meglepő bejelentést tett, miszerint a csészealjak a világűrből érkeztek. Arra számoltak, hogy elülnek a kételyek. Időközben valahogy nem volt kifizetődő csészealjakkal foglalkozni, ám ezek a furcsa repülő tárgyak - és az előbbi bejelentés - furcsa mozgalmat indított el: az UFO-lázat, melyet azt hiszem nem kell részletesen bemutatnom. Elég annyi, hogy sokan sokféleképpen láttak vagy látni véltek UFO-kat, melyek többségét ma már be tudjuk azonosítani. Pl. a CIA utólag beismerte, hogy az "amerikai UFO-k" csaknem felét az eredetileg titkos U-2 repülőgépek adták. Létét nyílvánosságra kellett hozni, hiszen már a szovjetek is tudtak róla, miután lelőttek egyet. Mindenesetre a roswelli eset után csaknem 50 évvel továbbra is vannak olyanok, akik még mindig szentül hiszik, hogy tényleg földönkívülieket találtak ott. Ez is azt mutatja, hogy rendkívül óvatosan kell bánnunk az ilyen kijelentésekkel! Későbbiekben már nemcsak a szokványos szivar vagy diszkosz formájú, hanem háromszög alakú UFO-k is feltűntek. Ezekről kiderült, hogy az új F-117A Nighthawk- vadászgépek, közismertebb nevükön Lopakodók (5.ábra). A hadi kutatások inkább az ilyen megoldásokkal kezdtek el foglalkozni - valljuk meg, sikerrel. Hiszen e gépek felületének geometriája okán a ráeső radarhullámok szinte teljesen szétszóródnak, ezáltal a radarok szinte nem is érzékelnek visszaverődő jelet. Ha mi lesz a csészealjak sorsa? Nemrégiben az angolok próbálkoztak kifejlesztésükkel. Ám ha ezek a tesztek is félbemaradnak, azért még megmaradnak a regényírók és az UFO-hívők fantáziájában. Lásd még:
- Fórum a Coanda-effektusról: http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=atszforum&id=1111255995
Én is láttam a NGC-n ezt a filmet, de ahhoz képest néhány tévedés került be az írásodba.
VálaszTörlésEpp saját bevallása szerint sohasem volt repülőtábornok, mérnökhallgatóként találta ki az emelőlégcsavaros (tehát nem a Coanda-elven működő) csészealjat. Tábornokká már az UFO-média léptette elő.
A szövetségesek csészealj kisérleteit nem Epp nyugatra távozása indította el, az 1968-ban történt. A csészealj kísérletek korábban kezdődtek, legelőször a szovjet Kamov irodánál a negyvenes évek végén. Valószínűleg ők részesültek első kézből a prágai eredményekről és Epp is az ő kezükben volt.
De eljuthattak a hírszerzés révén az USA-ba is, akik már 1958-ban megbízták az AVRO-t a kísérletekkel.
Magát az emelő-légcsavaros csészealjat elvben bármilyen kezdő repülőgép-tervező ki tudja találni, a bajok a gyakorlati megvalósításnál kezdődnek és nem is oldódtak meg, a szárnyfelület és vízszintes vezérsík nélküli csészealj vízszintes stabilitását nem tudták biztosítani. A mai F-35A-nak is emelő-légcsavarja van, de szárnya is.