A kémholdak ötlete még a hidegháborúban, a Szputnyik-1 felbocsátása után szinte azonnal megszületett. Felvetődött a gondolat, hogy egy Föld körül keringő műholdra akár fényképezőgépet is lehetne szerelni, mely gond nélkül készíthetne felvételeket a megfigyelendő területről, majd feladata végeztével a képeket visszajuttatná a Földre. Ennek lehetőségét mindkét űrhatalom felismerte, hiszen az addig használt kémrepülőgépekkel szemben a kémholdak nem sértik egy ország légterét sem, lévén a világűrt egy ország sem sajáthatja ki. Másrészt ezeket jóval nehezebb észrevenni, mint a repülőgépeket, így a lebukás veszélye is elenyésző. Az USÁ-ban az első kémholdak a Keyhole, röviden KH-sorozat alatt lettek felbocsátva. Ennek 10. sorozatszámú tagja volt az előző részben bemutatott MOL is. A szérián belül több alsorozat is létezett, melyekben a különböző generációs holdak azonos fedőnév alatt futottak. Ezek: KH-1,2,3,4 (Corona), KH-5 (Argon), KH-6 (Lanyard), KH-7,8 (Gambit), KH-9 (HEXAGON v. Big Bird), KH-10 (MOL v. Dorian ), KH-11 (Crystal/Kennenan), KH-12 (továbbfejlesztett Crystal/Ikon/Kennenan körszerűbb változata ), KH-13 (néha alkalmazott, bár nem hivatalos fedőnevén 8X v. Misty). A műholdak a CIA megrendelésére készültek el, bár kisebb mértékben az USAF is közreműködött. Elsősorban a Szovjetunió megfigyelésére alkalmazták, de készültek felvételek Kubáról, Kínáról és Észak-Koreáról is. Ennek egyik terméke a 2.képen látható, melyet a 144 Corona-hold egyike készített 1968. szeptember 24-én. A felvétel Bajkonurt mutatja, középen a kiemelkedő hengeres-csúcsos objektum az N-1, a sikertelen szovjet holdrakéta volt (a rakéta felső részét, az L3-at üres hajtóanyag-tartályokból kialakított "makett" helyettesítette). E műholdaknál kezdetben a hagyományos fényképezőgépes eljárást használták, melynek során a film elhasználódását követően egy kapszulában visszatért a Földre. A visszatérő egységet pedig repülőgéppel "fogták meg" még a levegőben. Ezt egészen a KH-9-ig alkalmazták, a digitális képtovábbítás elsőként az 1976 decemberétől működő KH-11 műholdakon jelent meg, vagyis megvalósulhatott a képek valós idejű kiértékelése. A KH-11 ugyanakkor más szempontból is újat hozott: az első 9 KH-műholdnál úgy spóroltak az űreszközök tömegén, hogy viszonylag kevés üzemanyaggal látták el. Úgy számoltak, hogy ezeket időnként megközelítik az űrsiklóval, és "feltankolják". Csakhogy az STS-rendszer építése meglehetősen lassan haladt, emellett valószínű, hogy a magas költségek is akadályozták az ilyen szerviz-küldetések létrejöttét . Ezért a 11. számú alsorozat tagjait a nagyobb élettartam érdekében több hajtóanyaggal indították. Emiatt az űreszközök tömege is jelentősen megnőtt. És hogy mi köze van az üzemanyagnak az élettartamhoz? A válasz egyszerű: a minél nagyobb felbontóképesség érdekében a műholdakat a lehető legalacsonyabb pályára kellett állítani. Viszont minél alacsonyabb pályán kering az eszköz, annál erősebben hat rá a légkör fékező hatása. A fékezés miatt a műhold spirális pályán egyre alacsonyabb pályára kerül, míg végül elég a légkörben. Ezt elkerülendő a műholdat saját hajtóművel és üzemanyaggal látták el, ezzel magasabb pályára kerülhet (ez az ún. égimechanikai paradoxon egyik megnyílvánulása). A család első tagja 1959. júniusában kezdte meg működését, az eddigi legutolsót 1999-ben bocsátották fel. Ugyan a típussal kapcsolatos adatok titkosak, a KH-11-esekről például kikövetkeztethető, hogy ezek a Hubble-űrteleszkóphoz hasonló méretűek és felépítésűek lehettek (ezeket és a HST-is azonos konténerekben szállították). Ezek alapján a felbontásra is adható becslés: a KH-11 felvételein kivehető legkisebb pont kb. 0,15-0,2 méteres lehet (egyes források szerint 0,1 m). Emellett a család legújabb tagjainak pályatípusa is ismert. A Szovjetunióban leginkább a Zenyit-kémholdak láttak el hasonló feladatot, ám ezek inkább a korai KH-holdakhoz hasonlóan továbbították képeiket (itt viszont nem volt repülőgép, hanem a kapszulák ejtőernyős fékezéssel közvetlenül elérték a talajt). Bár a típust folyamatosan fejlesztették, még a legmodernebb változatnál is (Zenyit-8) ezt az eljárást használták. A Zenyit-műholdak a Vosztok- és Voszhod-űrhajók kissé átalakított változatai (4.kép). A gömb alakú visszatérő egységbe a pilótaülés helyére a fényképezőgépet és az egyéb"tudományos" műszereket helyezték, valamint ennek elülső részén kapott helyet egy kúp belsejében a kiegészítő energiaellátás. A másik oldalon a szervízmodul változatlan maradt. Amint a műhold a megfigyelendő terület fölé ért, fotózni kezdett. Ha a film elfogyott, a visszatérő kapszula levált a szervizmodulról, és belépett a légkörbe. Amennyiben a leszállási folyamat a legkedvezőbb módon ment végbe, akkor a kapszula szovjet területen ért földet. Ha nem, akkor a műhold - bizonyos feltételek mellett - megsemmisíthette a fotoanyagot. Emellett a műholdat távirányítással is fel lehetett volna robbantani, ha esetleg egy ellenséges műhold vagy űrhajós beavatkozna a felderítő programba. Bár alapvetően optikai megfigyelést végeztek, néhány Zenyiten rádió-tartományban dolgozó eszközöket, sőt gammasugár-detektorokat is elhelyeztek az atomrobbantások észlelésére. Az első Zenit-2 műholdak felbontóképessége 10-15 m körül mozgott, ez a '60-as évek végére 2 méteresre javult. Az első Zenyit Kozmosz-4 néven indult 1962. április 26-án., de 3 nappal később visszatért az orientációs rendszer hibájából. Annak ellenére, hogy 8 alsorozat létezett, gyakorlatilag "Zenyit-1" változat nem létezett. A legutolsó Zenyit-indítás 1994-ben történt meg, ekkor egy Zenyit-8 térképészeti holdat bocsátottak fel. E műholdakat kezdetben Vosztok, majd Voszhod és Szojuz-rakétákkal állították elliptikus pályára. Egyes források szerint e műhold-család produkálta a legtöbb mesterséges holdat. Mivel a Zenyit-program katonai célú, ezáltal titkos volt, így ezek a műholdak - nem meglepő módon - a Kozmosz-sorozaton belül repültek. A Zenyitek számos egyéb típus számára szolgáltak alapul: ilyen például a szintén szovjet/orosz és térképészeti Reszursz-sorozat, melyet a Zenyit-8 inspirált. De ide sorolhatjuk még a 2007. szeptember 6-án indított Foton-M bioműholdat is, mely lényében egy Zenyit volt kisebb-nagyobb változtatásokkal! A projekt az Orosz Űrügynökség, a NASA és az ESA együttműködésében jött létre, de számos kisebb partner - így hazánk is - részt vett benne. A műholdon orvosbiológiai kísérleteket végeztek. A Zenyiten kívül még számos egyéb optikai kémhold-család létezett. Ilyen volt a Jantar is, mely a Zenyitekhez hasonlóan a filmkazetták visszaküldésével juttatta el eredményeit a képelemző szakemberekhez, de már két visszatérő kapszulával. A két kapszulához két adag film dukál, így a műhold működési ideje is hosszabb lett. Ám ez még mindig nem hozta meg a várt eredményt, hiszen ezzel a megoldással még mindig nem sikerült valós idejű adattovábbítást elérni, pedig erre nagy szükség lett volna. A 3. képen a Jantar egy kissé módosított változatának, a Kobaltnak makettje látható, rajta a két gömbszerű visszatérő kapszulával. Hasonló volt az Orlets-műholdsorozat is. A '80-as évek elején a szovjetek megelégelték a helyzetet és lázas tervezésbe kezdtek. Megszületett egy olyan űreszköz terve, mely már digitálisan továbbította képeit a Földre. Ez volt az Araksz, vagy más néven Arkon, mintegy válaszként az amerikai KH-11 holdakra. A munkálatok azonban lassan haladtak, főleg a szovjet digitális képtovábbítási technika kiforratlansága miatt, valamint a teleszkóp is nehezebbre sikerült. További csúszást okozott, hogy a programot háttérbe szorították a Buran-űrrepülőgép miatt. 1989-ben végül is 1991-re határozták meg a kémhold startját. Időközben viszont a Szovjetunió is szétesett, ami újabb fél évtizeddel későbbre tolta ki az első Araksz-indítást. Végül a nagyratörő tervekből mindössze egyetlen ilyen műhold valósult meg 1997 júniusában, az eszköz Kozmosz-2344 néven sikeresen állt Föld-körüli pályára. Az eddig felsorolt kémhold-családok mind a látható fény tartományában dolgoztak/dolgoznak. Ugyanakkor számos olyan katonai felderítő hold létezik, amely más technikát alkalmaz. Ilyen pl. az interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM-ek, ezekkel atomtöltetet lehet más kontinensekre lőni) infravörös észlelésére használt Oko-, vagy az amerikai Lacrosse-radarhold család, melyet például csapatmozgások követésére használnak. Ennek szovjet párja volt a nukleáris energiaellátású Pirsz-sorozat, melyet bevetettek a Falklandi-háború nyomon követésére is. A két katonai hatalmon kívül ma már számos ország épít és üzemeltet kémholdakat: Franciaország a '90-es években elindította a Helios-sorozatot, melyhez Spanyolország és Olaszország is csatlakozott. Japán is rendelkezik kémholdakkal, 4 megépített holdból 2 állt pályára. Kína már a '60-as évek óta már 20 ilyen űreszközzel rendelkezik, ám még mindig az ódivatú visszatérő kapszulás megoldást használják. Ezeken kívül még Izrael fordít kiemelt figyelmet a katonai felderítésre, mely az Ofeq-sorozatban nyílvánul meg. A legújabb Ofeq-9 műhold idén július 21-én startolt Shafir-rakétával. A holdakat a hadseregen kívül valószínűleg a MOSZAD is használja. A kémholdakon kívül sok más típusú műholdat használtak és használnak katonai célra: EGRS, GGSE, Starflash (geodéziai műholdak, USA), Ciklon/Parusz (navigációs műholdak, SZU), Szféra (geodéziai műholdak, SZU), DMSP (meteorológiai műhold, USA). Bizonyos értelemben véve ide sorolhatók a GPS-, továbbá ezek orosz és európai megfelelői, a GLONASSZ- és a GALILEO-holdak is, melyek köztudottan a helymeghatározást segítik elő a hadsereg számára. Ugyan ezeket a civilek is használhatják, de csak korlátozottabb pontossággal. Ezek hosszabb ismertetése és bemutatása külön bejegyzést igényelne, így azt esetleg egy külön cikkben teszem meg. Láthattuk, hogy sok hold sokféleképpen figyeli Földünket, így a hadviselés is modernebbé vált. Aki esetleg kevésnek találja az itt megadott információkat, annak a cikk alján felsorolok némi anyagot a további böngészéshez. Hamarosan jövök a következő résszel!Lásd még:
- A Kozmosz műholdsorozat 2. rész (Haditechnika 2009/3)
- Corona-holdak (Wikipedia): http://en.wikipedia.org/wiki/Corona_(satellite) (itt még a többi KH-holdra is rá lehet keresni)
- A jövő harctere: a világűr (1.rész): http://www.sg.hu/cikkek/37786/a_jovo_harctere_a_vilagur_i (innen elérhető a cikk többi része is)
-Zenyit a Wikipédián (angol): http://en.wikipedia.org/wiki/Zenit_(satellite)
Az 5. ábrán az Araksz-kémhold látható sematikus ábrázolásban, a 6. pedig az egyik Lacrosse-holdról készült
