A sorozat befejező részében a küldetés kudarcának körülményeit, valamint annak hatását vizsgáljuk meg hasonló projektekre és az egész orosz űrkutatásra vonatkozóan.
Csaknem 1 évvel ezelőtt, magyar idő szerint 2011. november 8-án sikeresen startolt a Fobosz-Grunt (FG)- szonda Bajkonurból egy Zenyit-2 rakétával (1.kép). Mint azt a bevezető részben már megírtam, útitársa volt a kínai Jinghuo-1(YH-1) Mars-szonda, és maga az "anyaszonda" is számos olyan műszert vitt magával, melyeket nem Oroszországban fejlesztettek. Így mind az orosz, mind a nemzetközi űrkutatók nagy figyelemmel kísérték a küldetést (ennek főbb fázisait a 2. képen láthatjuk). Pontosabban csak kísérték volna, mert mint ismeretes, a misszió hamar véget ért. Az űreszköz elődje, a Marsz-8 sorsára jutott: az indítás során a Zenyit alapfokozatai sikerrel Föld körüli pályára állították a szondát. Ám az 1996-os balsiker megismétlődött, az űrszonda gyorsítófokozata nem indult be, így a Mars-irányú átmeneti - ún. Hohmann - pályára állás nem történhetett meg. Az orbitális pályán ragadt szondapáros gyorsítórakétái többszöri próbálkozásra sem gyulladtak be, így ez év elején a találgatások már nem az újabb indítási próba, hanem a becsapódás időpontjáról és annak helyéről szóltak. Ahogy teltek-múltak a napok, a Fobosz-Grunt egyre többször kerülte meg a Földet. Eközben a Roszkozmosz orosz űrügynökség az EurópaiŰrügynökséggel (ESA) karöltve követte a szonda mozgását. Ennek eredményeként a szakemberek többé-kevésbé pontosan meg tudták mondani a légkörbe lépés és a becsapódás időpontját, de annak helyéről az idő előrehaladtával egyre bizonytalanabb információk születtek. A prognózisok alapján a szonda darabjai gyakorlatilag bárhol földet érhettek volna az 50. északi és déli szélességek között, olyannyira, hogy a lehetséges helyszínek között a Letenye-Balaton-Ercsi-Jászberény-Nyíregyháza vonaltól délre eső térség is szerepelt egy darabig! Az isteni gondviselésnek köszönhetően a szonda megmaradt darabjai végül január 15-én, magyar idő szerint 19 órakor a Csendes-óceánba, a chilei Wellington-szigettől 1250-km-re hullottak - a későbbi számításoknak megfelelően, mint az az 5. képen is látható (egyes feltételezések szerint a darabok zöme az Atlanti-óceánban ért "földet", egyes részük Afrika és Spanyolország partjainál). Az űreszköz légkörbe lépését a Fraunhofer Intézet TIRA nevű radarjával is észlelték (6. kép). A szonda mozgását egyébként számos amatőrcsillagász is követte, a jobban felszereltek felvételeket is készítetek róla, melyeken egyes szerkezeti elemek is felismerhetők (a 3. kép pont egy ilyen felvételt mutat, összehasonlításul mellékelve a szonda ábráját is; a 4. kép pedig a FG elhaladását mutatja a Nagy Medve csillagkép előtt január 3-án az USA-ból nézve).
A FG balsikerét követően azonnali vizsgálat indult az okokat keresve, egyesek a "jó" szovjet hagyományoknak megfelelően máris szabotázsakcióról beszéltek. Felmerült a lehetősége annak, hogy a szondát egy amerikai kisbolygóészlelő radar tehette tönkre. Az eljárás során kiderült: a kudarcot a fedélzeti számítógép összeomlása, nem megfelelő alkatrészek és azok elégtelen földi tesztelése okozta. Ugyanakkor a lehetséges becsapódási helyek nagyfokú szórása - a csaknem az egész földfelszínen való eloszlása - annak volt köszönhető, főleg az első számítások során, hogy a légkör állapota állandóan változik. Mivel a szonda keringési magasságában (345-207 km) az atmoszféra fékező hatását hosszabb távon nem szabad elhanyagolni, ezért az ott bekövetkező sűrűség-változásokat folyamatosan nyomon kellett követni (e hatás miatt kell alkalmanként az ISS-t is magasabb pályára emelni teherűrhajók segítségével, hiszen enélkül az űrállomás menthetetlenül lefékeződne és a súrlódástól elégne).
A FG a 2005-2015 közötti időszakra elfogadott orosz Naprendszer-kutatási program egyik ún. zászlóshajója (flagship) volt. A vele csaknem egy időben indított rádiócsillagászati műhold, a Rádioasztron jelenleg is működik. Az orosz űrprogram további tervezett űrszondái pl. a Venyera-D (Vénusz), Marsz-Grunt (Mars), valamint a Luna-Grunt (Hold) szondák (7. kép). Ez utóbbi a Hold kutatását célzó komplex program, a Luna-Glob része, mely bizonyos értelemben az egykori Luna-program folytatásának tekinthető (a Luna-Globról terveim szerint részletesebben is írok majd). Reméljük, ezek több sikerrel járnak. Végezetül megemlítendő, hogy valamikor útnak indul majd a Fobosz-Grunt 2 is, ezt azonban hivatalosan nem erősítették meg - megjegyzem, erre a mostani orosz űr-büdzséből nem is nagyon jutna mostanában...
Ettől eltekintve személy szerint remélem és kívánom, hogy a nagy múltú orosz űrkutatás újból szárnyra kapjon.
Lásd még:
- A Fobosz-Grunt története az Űrvilágon: http://www.urvilag.hu/oroszorszag_es_a_naprendszer
- A szonda pusztulásáról az Indexen: http://index.hu/tudomany/2012/01/15/a_fobosz-grunt_a_csendes-oceanba_zuhant/
- Az eseményről az Origón: http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20120112-hetvegen-zuhanhat-le-a-foboszgrunturszonda.html
- A Fobosz-Grunt a Wikipédián: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fobosz-Grunt
Csaknem 1 évvel ezelőtt, magyar idő szerint 2011. november 8-án sikeresen startolt a Fobosz-Grunt (FG)- szonda Bajkonurból egy Zenyit-2 rakétával (1.kép). Mint azt a bevezető részben már megírtam, útitársa volt a kínai Jinghuo-1(YH-1) Mars-szonda, és maga az "anyaszonda" is számos olyan műszert vitt magával, melyeket nem Oroszországban fejlesztettek. Így mind az orosz, mind a nemzetközi űrkutatók nagy figyelemmel kísérték a küldetést (ennek főbb fázisait a 2. képen láthatjuk). Pontosabban csak kísérték volna, mert mint ismeretes, a misszió hamar véget ért. Az űreszköz elődje, a Marsz-8 sorsára jutott: az indítás során a Zenyit alapfokozatai sikerrel Föld körüli pályára állították a szondát. Ám az 1996-os balsiker megismétlődött, az űrszonda gyorsítófokozata nem indult be, így a Mars-irányú átmeneti - ún. Hohmann - pályára állás nem történhetett meg. Az orbitális pályán ragadt szondapáros gyorsítórakétái többszöri próbálkozásra sem gyulladtak be, így ez év elején a találgatások már nem az újabb indítási próba, hanem a becsapódás időpontjáról és annak helyéről szóltak. Ahogy teltek-múltak a napok, a Fobosz-Grunt egyre többször kerülte meg a Földet. Eközben a Roszkozmosz orosz űrügynökség az EurópaiŰrügynökséggel (ESA) karöltve követte a szonda mozgását. Ennek eredményeként a szakemberek többé-kevésbé pontosan meg tudták mondani a légkörbe lépés és a becsapódás időpontját, de annak helyéről az idő előrehaladtával egyre bizonytalanabb információk születtek. A prognózisok alapján a szonda darabjai gyakorlatilag bárhol földet érhettek volna az 50. északi és déli szélességek között, olyannyira, hogy a lehetséges helyszínek között a Letenye-Balaton-Ercsi-Jászberény-Nyíregyháza vonaltól délre eső térség is szerepelt egy darabig! Az isteni gondviselésnek köszönhetően a szonda megmaradt darabjai végül január 15-én, magyar idő szerint 19 órakor a Csendes-óceánba, a chilei Wellington-szigettől 1250-km-re hullottak - a későbbi számításoknak megfelelően, mint az az 5. képen is látható (egyes feltételezések szerint a darabok zöme az Atlanti-óceánban ért "földet", egyes részük Afrika és Spanyolország partjainál). Az űreszköz légkörbe lépését a Fraunhofer Intézet TIRA nevű radarjával is észlelték (6. kép). A szonda mozgását egyébként számos amatőrcsillagász is követte, a jobban felszereltek felvételeket is készítetek róla, melyeken egyes szerkezeti elemek is felismerhetők (a 3. kép pont egy ilyen felvételt mutat, összehasonlításul mellékelve a szonda ábráját is; a 4. kép pedig a FG elhaladását mutatja a Nagy Medve csillagkép előtt január 3-án az USA-ból nézve).
A FG balsikerét követően azonnali vizsgálat indult az okokat keresve, egyesek a "jó" szovjet hagyományoknak megfelelően máris szabotázsakcióról beszéltek. Felmerült a lehetősége annak, hogy a szondát egy amerikai kisbolygóészlelő radar tehette tönkre. Az eljárás során kiderült: a kudarcot a fedélzeti számítógép összeomlása, nem megfelelő alkatrészek és azok elégtelen földi tesztelése okozta. Ugyanakkor a lehetséges becsapódási helyek nagyfokú szórása - a csaknem az egész földfelszínen való eloszlása - annak volt köszönhető, főleg az első számítások során, hogy a légkör állapota állandóan változik. Mivel a szonda keringési magasságában (345-207 km) az atmoszféra fékező hatását hosszabb távon nem szabad elhanyagolni, ezért az ott bekövetkező sűrűség-változásokat folyamatosan nyomon kellett követni (e hatás miatt kell alkalmanként az ISS-t is magasabb pályára emelni teherűrhajók segítségével, hiszen enélkül az űrállomás menthetetlenül lefékeződne és a súrlódástól elégne). A FG a 2005-2015 közötti időszakra elfogadott orosz Naprendszer-kutatási program egyik ún. zászlóshajója (flagship) volt. A vele csaknem egy időben indított rádiócsillagászati műhold, a Rádioasztron jelenleg is működik. Az orosz űrprogram további tervezett űrszondái pl. a Venyera-D (Vénusz), Marsz-Grunt (Mars), valamint a Luna-Grunt (Hold) szondák (7. kép). Ez utóbbi a Hold kutatását célzó komplex program, a Luna-Glob része, mely bizonyos értelemben az egykori Luna-program folytatásának tekinthető (a Luna-Globról terveim szerint részletesebben is írok majd). Reméljük, ezek több sikerrel járnak. Végezetül megemlítendő, hogy valamikor útnak indul majd a Fobosz-Grunt 2 is, ezt azonban hivatalosan nem erősítették meg - megjegyzem, erre a mostani orosz űr-büdzséből nem is nagyon jutna mostanában...
Ettől eltekintve személy szerint remélem és kívánom, hogy a nagy múltú orosz űrkutatás újból szárnyra kapjon.Lásd még:
- A Fobosz-Grunt története az Űrvilágon: http://www.urvilag.hu/oroszorszag_es_a_naprendszer
- A szonda pusztulásáról az Indexen: http://index.hu/tudomany/2012/01/15/a_fobosz-grunt_a_csendes-oceanba_zuhant/
- Az eseményről az Origón: http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20120112-hetvegen-zuhanhat-le-a-foboszgrunturszonda.html
- A Fobosz-Grunt a Wikipédián: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fobosz-Grunt
