Gyorshír: vészhelyzet az ISS-en

Tegnapelőtt fél egy körül a Nemzetközi Űrállomás (ISS) személyzete kénytelen volt a létesítményhez kapcsolódott Szojuz űrhajókba átszállni, és vész esetén visszatérni a Földre - írta a Metropol tegnapi száma. A kialakult helyzetért az az űrszemét-halmaz felelt, mely az ISS-től alig 250 méterre haladt el. Szerencsére teljes evakuálásra nem került sor, az űrhajósok néhány órával később visszatérhettek az űrállomásra anélkül, hogy a Szojuzokat leválasztották volna. Jelenleg 6 fős a legénység (3 orosz, 2 amerikai és 1 japán űrhajós). Az űrszemét részecskéi többnyire rendkívül picik, de csaknem 8 km/s sebességgel keringenek bolygónk körül. A "szemétkupaccal" való ütközés komoly károkat okozhatott volna a Nemzetközi Űrállomásban.

Forrás:
- Metropol 2011.jún. 29, 1. oldal vagy
- ugyanez bővebben a metropol.hu-n: http://www.metropol.hu/mellekletek/tudomany/cikk/748986

Egy kis űrhumor 2.

Két űrhajós áll a holdkomp mellett a Holdon.
Egymásra néznek, majd a holdkompra, majd
a gyönyörű, de mégis oly távolinak tűnő Földre.

Majd megint egymásra, majd megint a holdkompra,

majd megint a Földre. Majd megint a holdkompra,
aztán egymásra, és megint a Földre. Végül megszólal
az egyikük:
- Ne nézzé' vazze!Te hagytad  benn a kulcsot! 

Kisbolygó haladt el a Föld közelében

Tegnap este kisbolygó haladt el bolygónk mellett. A június 22-én felfedezett 2011 MD jelzésű égitest magyar idő szerint 19:14-kor ére el legnagyobb közelségét. Ekkor mindössze 12 ezer kilométerre volt tőlünk.

A mellékelt ábrán (balra) az újonnan észlelt objektumot nyíl jelöli, ugyanis rendkívül halvány aszteroidáról van szó. A felfedezést az amerikai LINEAR program robottávcsöveivel tették - a projektet a NASA is támogatja. Méretére durva becslésként a 9 és 30 méteres mérettartományt adtak meg, bár a szakemberek szerint a kisebb érték a valószínűbb. Az objektum a földközeli kisbolygók (Near Earth Asteroids, NEO-k) osztályába, azon belül is az Apollo-családba tartozik, ám már korábban is tudható volt, hogy most biztosan nem csapódik be. Legközelebb 2022-ben jár földközelben.

A 2011 MD áthaladását Európából nem lehetett megfigyelni, mivel nappal volt. Azonban Ausztrlia, Új-Zéland, Dél- és Kelet-Ázsia, valamint Dél-Afrika és az Antarktisz "lakói" részlegesen vagy teljesen követhették az eseményt. Ehhez legalább közepes méretű távcsöre volt szükség, legnagyobb fényessége 11 magnitúdó volt. A kisbolygó még pár napig megfigyelhető lesz, utána a legnagyobb távcsövekkel is nehéz lesz észlelni.

Most a 2011 MD az ún. geostacionárius műholdaknál is közelebb járt Földünkhöz (ezek között távközlési, meteorológiai és navigációs műholdak vannak). Ha netán eltalálta volna bolygónkat, akkor is legfeljebb néhány centis darabjai értek volna földet, nagy része elégett volna.

Lásd még:

- Az origo.hu "előrejelzése" az eseményről: http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20110626-2011-md-foldkozeli-kisbolygo-nem-csapodik-be-de-12.html  (innen több, a kisbolygóval foglalkozó cikk érhető el).
- Előrejelzés a universetoday.com-on: http://www.universetoday.com/87035/another-asteroid-to-give-earth-a-close-shave-june-27-2011/

- Ugyanez a skyandtelescope.com-on: http://www.skyandtelescope.com/observing/highlights/124430479.html

Egy kis űrhumor...

Egyszer talán egy ilyen tábla fogadhat minket:

Ja, és utólag is kösz a "napiszarosoknak", amiért tudtuk nélkül hozzájárultak a poszt megszületéséhez.

Gagarin nem járt a világűrben (?)

Viszonylag sűrűn járok újságárushoz. Ekkor általában a szokásos folyóiratokat veszem meg. Ám kb. 2 héttel ezelőtt a "Gondolkodó ember lapja"-ként ismert magazin friss kiadásának címlapja enyhén ledöbbentett. Nagy betűkkel szerepelt rajta: "Gagarin - Nem járt a világűrben". Azt gondolom, nem is jöhetett volna rosszabbkor, hiszen idén áprilisban voilt repülésének 50. évfordulója. Maga a folyóirat számomra nem volt egy nyerő olvasmány, de azért mégis megvettem - nem is olcsón -, már csak azért is, hogy egy újabb összeesküvéselmélet-hívő ostobaságán okuljak. Sajnálatos módon nem így történt. A cikk szerzője, az UFO-témájú könyvek és más egyéb oknyomozó cikkek írója, Nemere István meggyőző érveket és bizonyítékokat hozott fel állítása alátámasztására. Mindenki ismeri már a történetet: J.A.Gagarin (1. és 3.kép) a világ első űrhajósa elsőként kerülte meg a Földet a Vosztok-1 (3.kép) fedélzetén 1961. április 12-én (és csak a gyengébbek kedvéért le is írom: nem járt a Holdon). Nemere szerint a következők történhettek:

1961 tavaszán az akkori pártfőtitkár, Ny. Sz. Hruscsov pozíciója erősen inog, párton belüli ellenfelei egyre erősebbek. Éppen ezért úgy érzi, bizonyítania kell. Erre a legjobb lehetőség egy ember világűrbe küldése lenne. Ez éppenséggel esedékes is, hiszen a Szovjetunió fő ellenfele, az Egyesült Államok már bejelentette első emberes űrrepülésének dátumát. Ezzel ideális alkalom kínálkozhatott arra, hogy békés eszközökkel bizonyítság a szovjetrendszer felsőbbrendűségét. Azt már viszonylag régóta tudjuk, hogy az első szovjet űrkísérletek a legnagyobb titokban folytak. Azt azonban nem, hogy Gagarin előtt is voltak már űrhajósok a kozmoszban. A CIA által később nyílvánosságra hozott dokumentuma szerint 1967-ig legkevesebb öten haltak meg a világűrben. A szerző ezt a következőkkel próbálja megerősíteni: amellett, hogy a '90-es években volt szovjet űrkutatási szakemberek külföldre kerültek, egyéb iratok is előkerültek, melyek arra engednek következtetni, hogy az oroszok már 1957-ben, a Szputnyik-1 felbocsátásának évében próbálkoztak ember kozmoszba juttatásával! Természetesen ezek rendre tragédiával végződtek. Állítólag a nyugati média 1961 előtt(!) és után is arról számolt be, hogy egyes rádióállomások és rádióamatőrök nagy magasságokban és nagy sebességgel haladó objektumokról orosz nyelvű jeleket vettek. Ezek bajba jutott emberek könyörgései lehettek. Az állandó űrkudarcokkal a szovjet vezetés nem igazán villoghatott a világ felé, az idő pedig egyre sürgetett. A Kreml ki is adta a parancsot a szakembereknek: meg kell előzni az amerikaiakat minden áron! Igen ám, de ki legyen az új űrhajós, aki vállalja ezt a nemes, de abszolút nem veszélytelen feladatot? Ekkor az oroszok érdekes lépésre szánták el magukat.
1961. április első hetének végén egy este a pártvezetéstől bizalmas információ érkezett a magyar  napi- és hetilapok szerkesztőségébe (azt, hogy ez hogy jutott birtokába, a szerző nem árulta el cikkében). Ennek lényege az volt, hogy egy bizonyos napon hosszabbítsák meg a lapzártát, mert - idézem -"Moszkvából fontos űresemény híre várható". A bejelentés hírére a nyugati hírügynökségek is ráharaptak. Április 10-én végül Moszkvában és a többi szocialista fővárosban elterjedt a hír, hogy az oroszok felbocsátottak egy embert a világrbe, de kiléte ismeretlen volt (Nemere őt "X-űrhajós"-ként említi). Azt is rebesgették, hogy az utazás kudarccal végződött, de biztosat senki nem tudott. Nemere azt írja, hogy esetleg egy Iljusin nevű űrhajós lehetett az utazás résztvevője, mely valóban rosszul végződött: a szerencsétlent összetörve és félholtan szedték ki az űrkabinból. Őt szintén nem lehetett bemutatni a világnak. Ekkor lépett színre Gagarin, aki gyakorlatilag minden szempontból ideális volt a hős szerepére. Mindössze annyi feladata volt - állítólag -, hogy játssza el saját űrutazását, majd élete végéig falazzon a vezetésnek és hazájának. Mivel nem célom lemásolni az újságcikket, csupán egy lehetőségre felhívni a figyelmet, ezért rövid leszek: a szóban forgó cikk  szerint a Gagarin-sztori több szempontból is sántít. Ilyen pl. az állítólag Gagarin által írt beszámoló, mely több kiadásban is megjelent, de az egyes kiadások között tartalmi eltérések vannak. Vagy ilyen az is, hogy az űrhajós azt állította: repülése során megcsodálhatta Dél-Amerika partjait. Ez már csak azért is lehetetlen volt, mert ott akkor sötét ékszaka volt, ezáltal a kontinens nem volt látható (ez az oka annak, hogy Latin-Amerikában máig megmosolyogják  Gagarin történetét).  Ugyanakkor az is furcsa, hogy a küldetés alatt sem fényképezni, sem jegyzetelni nem tudott. Még sorolhatnám hosszasan a felhozott ellenérveket, ám ezt nem teszem meg. Ugyanakkor felvetődik még egy érdekes kérdés a témával kapcsolatosan: ha a Nyugat tudott mindenről, miért nem élt a lehetőséggel, hogy lejárassa az oroszokat? Tulajdonképpen erre egyedül az USA-nak volt igazán lehetősége, de a többiek is cikkeken keresztül értesültek az orosz próbálkozásokról. A CIA is mindent jelentett az amerikai kormánynak. De a Gagarin-féle repülés híre leginkább a NASA-nak jött jól, mert így fel tudta hívni magára a figyelmet, ugyanakkor arra is, hogy könnyen lemaradhatnak az űrversenyben. Ez ösztönözte a vezetést és a népet arra, hogy komoly lépéseket tegyen. Ilyen volt  pl. Kennedy elnök '61-es beszéde is, melyben  bejelentette, hogy még az évtized vége előtt Amerika embert küld a Holdra az oroszokat megelőzve. Ez adhatott nagy löketet az Apollo-programnak - elsősorban dollármilliárdok formájában -, és ez eredményezte a holdraszállások megvalósulását is.
Végezetül az utolsó szó jogán engedjétek meg, hogy megvédjem magam, még mielőtt a Gagarin-fanok megköveznének: én nem akarom a "Kozmosz Kolumbuszának" elsőségét, vagy utazásának tényét megkérdőjelezni! Szerintem nem túlzok azzal, hogy talán én voltam az, akit leginkább szíven ütött az újságcím! De mint gondolkodó ember és az űrkutatás kedvelője az igazság érdekében kénytelen vagyok megvizsgálni és feltárni minden reális információt egy ténnyel kapcsolatban. És azt gondolom, az igazság mindannyiunk érdeke. Bár ez csak egy újságcikk, és emiatt még nem szabad azonnal kétségbe vonni Gagarin teljesítményét, azonban figyelmeztetésként szolgálhat arra, hogyí rengeteg a kérdőjel a történetben, és ezek azonnali magyarázatra szorulnak.


Lásd még:

- Nemere István: Gagarin, aki soha nem járt a világűrben (InterPress Magazin 2011. május, 50. oldaltól)
- Az előző cikk és a Gagarint védők "párbeszéde": http://www.oroszvilag.hu/?t1=sajtoszemle&hid=1952

Színes csillagok? - 1. rész

Most egy olyan témával olvashattok, mely a beigért, exobolygókkal foglalkozó sorozat megértéséhez nyújt segítséget, emellett sok újdonsággal szolgálhat mindekinek, aki még csak most vagy nemrég kóstolt bele a csillagászat ízébe. Aki megtekintette "Kozmikus jókívánság karácsonyra" c. bejegyzésem, az biztosan ráncolta a homlokát a rajzon látható színes csillagok láttán. Hogy ezek léte nem puszta kitaláció, azt  jelen bejegyzésem hivatott bizonyítani.    
 
Nézzük meg 1.képünket, mely a Kaszás - közismertebb nevén Orion - csillagképről készült! Azonnal szembeötlik a csillagok különböző mérete és színe. Előbbi abból adódik, hogy a fényesebbek nagyobb kiterjedésűek lesznek a képen (túlexponálódnak), mint a halványabbak - adott expozíciós idő esetén. Jól látható, hogy az Orion csillagainak többsége kékesfehér színű, míg közülük egy vörös, ez a Betelgeuze (a kép alsó harmadában látható lilás-rózsaszínes objektum nem csillag, hanem az egyik legismertebb és legszebb csillagközi  gázfelhő, az Orion-köd). Miért tapasztaljuk ezt a jelenséget, hiszen a csillagok bennünk kezdetektől fogva fehér fénypontokként élnek?  Egyébként a színek szabad szemmel is felismerhetők, ha egy kicsit jobban megismerkedünk az éjszakai égbolttal, felületes vizsgálódás esetén az előbbi mondatban foglalt megállapítás valóban helytálló. A válasz: a színek a csillagok felszíni hőmérsékletével állnak kapcsolatban. A csillagok színezete gyakorlatilag bármilyen lehet a szivárvány színei közül - még barna is (erre később még visszatérünk). Mindenki látott már szivárványt, és azt is tudja, hogy ez a napfény egy speciális megnyílvánulási formája. A Nap fehér fényében a szivárvány színei keverten fordulnak elő. Ha azonban egy megfelelő tulajdonságú tárgy - pl. prizma vagy az esőcseppek - állnak a fény útjába, színes összetevői különválnak és megadott sorrendbe rendeződnek (2. ábra). Ez a különböző színű összetevők ún. törésmutatójának következménye, mely az adott fény hullámhosszának függvénye. Az így előállított sorozatot a napfény  színképének, idegen szóval spektrumának nevezzük. Tehát a szivárvány egy színkép. Ám a színkép még folytatódik mindkét végétől tovább, vörös oldalon a rádióhullámok, míg lila felől a röntgen- és a gammahullámok felé. Vagyis a szivárvány a Nap elektromágneses színképének csak kis szelete, a látható napfény spektruma. Mindezt azért említettem, mert szükségünk lesz rá egy olyan törvény megértéséhez, melynek rájöhetünk a szín-kérdés megoldására. Tulajdonképpen nem is szeretnék ebbe nagyon belemenni, hiszen ez már a kvantummechanika tárgykörébe tartozik, és részletes tárgyalása meglehetőssen bonyolult. Éppen ezért csak a legfontosabb tudnivalókat említem meg. Amiről szó esik most, az ún. Wien-féle eltolódási törvény. Megállapításai a Max Planck által fémjelzett törvényszerűségekből következnek. Kimondja, hogy egy ún. abszolút feketetest által kibocsátott hőmérsékleti sugárzás nem egyenletes eloszlású, hanem egy adott hullámhosszon a kibocsátott energiának maximuma van, mely jellemzi a test hőmérsékletét. Abszolút feketetestnek azt az idealizált testet nevezzük, mely minden ráeső sugárzást elnyel. Mivel jó közelítéssel a csillagok is ilyennek mondhatók, ezért a törvény alkalmazásával viszonylag pontosan meghatározhatjuk felszíni hőmérsékletüket (azért volt szükséges kiemelni, hogy hőtermelés által felszabaduló elektromágneses sugárzásról, hőmérsékleti sugárzásról van szó, mert pl. a csillagok más mchanizmusok által is bocsáthatnak ki sugárzást, melyekre a törvény nem vonatkozik).   A 3. ábráról leolvasható, hogy az adott színekhez - tehát hullámhosszakhoz- közelítőleg milyen hőmérséklet-érték tartozik. A Nap a sárga tartományban sugároz leginkább, így hőmérséklete ezek alapján 6000 Celsius-fok körül van. De hogyan állapítjuk meg mondjuk a Nap hőmérsékletét? Ennek elve viszonylag egyszerű, megvalósítása már jóval bonyolultabb: a napszínkép elsőre folyamatosnak tűnik. Nagyobb felbontású prizmával vagy ún. optikai ráccsal azonban látható, hogy a színes sávot sötét - ún. elnyelésű vagy abszorpciós - vonalak és sávok szakítják meg, elhalványodásuk mértéke különböző. Minden egyes vonal  egy-egy hullámhosszon történő fényelnyelődést jelez, melyet bizonyos,  a fény útjába eső anyagok okoznak. Nem mennék bele részletesen, a lényeg az, hogy a folyamatos színkép vonalakból áll, melyet bizonyos anyagok atomjai bocsátanak ki meghatározott hullámhosszon. Az abszorpciós vonalakat és sávokat azért említettem meg, mert mint a Napé, úgy a többi csillagé is ilyen, ún. abszorpciós színkép. Az abszorpciós vonalak közül meg kell keresni a legsötétebbet, mivel az jelzi a legintenzívebb vonal jelenlétét. És az pedig a sugárzás hőmérséleti csúcsára utal. Ennek hullámhosszát meghatározva a felszíni hőmérséklet is megadható. Ilyen egyszerű - de csak elvben. Ugyanis a csillagok színképe rengeteg vonalat tartalmaz, melyek akár össze is mosódhatnak. Ez pedig tovább növeli a mérés bizonytalanságát. Pontosabb elemzésekhez a prizmánál lényegesen jobb felbontású eszközre van szükség. A mai színképelemző készülékekben - az ún. spektroszkópokban - már optikai rácsok találhatók, melyekkel megfelelő felbontás érhető el. A 4. ábra a Nap ilyen modern technikával készített, ún. echelle-spektrumát mutatja. A csillag színképeinek tulajdonságai alapján az egyes csillagokat kategorizálni lehet, de erről csak a következő részben írok.



 Lásd még:
- Egyszerű spektroszkóp készítése: http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kiba/0/31248/1
- Csillagászati színképelemzés: http://hu.wikipedia.org/wiki/Csillagászati_színképelemzés ,
- ugyanez a téma máshonnan: http://astro.u-szeged.hu/spectra/spektro5.html 

UFO-k 2. - A rejtély megoldódik (?)

Amikor az UFO-król szóló bejegyzésem megírtam még valamikor nyáron, azt gondoltam, soha többé nem fogok visszatérni a témához. Tévedtem. Ugyanis tegnap éjjel az egyik ismeretterjesztő TV-csatorna egy lyan dokumentumfilmet mutatott be, mely felkeltette érdeklődésem, és további utánajárásra sarkallt. Ennek eredményét szeretném most elétek tárni.

Az egész történet a náci Németországban kezdődött a II. világháború elején, amikoris egy bizonyos Josef Andreas Epp (4.ábra)  nevű hamburgi repülőtábornok furcsa ötlettel állt elő. Epp a helikopterek felszállásának folyamatát tanulmányozva megalkotta a helyből felszálló korong alakú repülőgépek tervét - ezt nevezzük ma furcsa alakja miatt "repülő csészealj"-nak. A prototípus 1939-ben készült el, mely egy kabinból és egy óriási légcsavarból (rotorból) állt. Hitler felismerte ennek lehetőségét, és 1943-ban lényegében "ellopta" az ötletet. A projekt V-7 (1. ábra) fedőnéven a német titkosfegyver - és rakétafejlesztés központjába, a már korábban említett Peenemündébe került, ahol Werner von Braun is tevékenykedett a VfR-en belül. A V-7 fejlesztése titokban folyt, azonban némi információt kiszivárogtattak. A V-7-re vonatkozóan egyébként kétféle koncepció létezett, mindkettő Epp-hez fűződik. Miután az angliai légicsatát a németek 1940 őszén elvesztették, Hermann Göring - Hitler jobbkeze - utasította a német tudósokat, hogy dolgozzanak ki valamilyen új működő fegyvert, bármennyire is elvetemült legyen. Olyan járműre volt szükség, mely a radarok számára láthatatlan volt - nagyrészt ezek miatt vesztettek az angolokkal szemben. Erre a célra leginkább egy diszkosz alakú repülő felelt volna meg. Ez adta meg a zöld utat a V-7-nek a gyártás megkezdésére. Ekkorra már elkészült a 12 rotoros tesztváltozat is, ezt kezdték legyártani a Skoda drezdai, breslaui és prágai repülőgépgyáraiban. Epp terveit a hadsereg átvette, mely már "Reichsflugscheibe" (Birodalmi repülő csészealj) néven futott.  A fejlesztésekből a tervezőt kizárták, amire ő - érthető módon - indulatosan reagált. Elutazva a prágai gyárba tapasztalhatta terveinek megvalósulását. Mikor a látottakat másokkal is megosztotta, senki nem hitt neki. A csészealj működésének fizikai alapjai nagyon is valósak: a jármű különleges alakjának közönhetően fokozottan ki tudja használni az ún. Coanda-effektust, mely pl. a bumeráng repüléséért is felelős (l. 1. rész). A román Henri Marie Coanda-ról (1886-1972) elnevezett aerodinamikai hatás lényege a következő: egy szilárd test felszínét az őt körüláramló levegő követi egy pontig, ahol az áramlat elválik a testtől.  A testre "ráhajló" levegő görbült áramvonalai miatt megnövekedik a nyomáskülönbség a testtől távolabb levő ponthoz képest, így létrejön egy ezen a nyomáskülönbségen alapuló, a test felületén ható felhajtóerő. Ezáltal képesek vagyunk mondjuk egy nehéz billiárdgolyót is a levegőben tartani, ha egy elég nagy sebességű ferde sugárral megfújjuk - tehát nem csak úgy, hogy alulról felfelé függőlegesen, hanem ferdén, és a billiárdgolyó felső felületén áramló levegősugárról van szó. Annál nagyobb a felhajtóerő, minél nagyobb a sebesség, és persze a test felülete, amin hat. Ez úgy alkalmazható pl. a csészealj esetében, hogy az felső görbült felületén a már leválási tartományból elszívja a levegőt, azaz a felső levegőrészeket arra kényszerítik, hogy hosszabb úton tapadjanak a test felszínéhez, így erősítsék az eleve meglévő Coanda-hatást. Egyébként ugyanezt a hatást érvényesítik a polgári repülésben és pl. a páraelszívókban is (a 2. kép egy csészealjra vonatkozó szimulációt mutat be). Na de vissza a történethez: Hitler a V-7-ben látta győzelmének kulcsát, hiszen már Nyugaton is rettegtek tőle. Csakhogy az eszköz nem kerülhetett bevetésre: a háború menete megfordult 1942-től, a szovjetek pedig egyre közelebb voltak Prágához. Ezért, hogy a tervekből semmi se kerülhessen a szövetségesek kezére, minden erre vonatkozó tárgyi bizonyítékot megsemmisítettek. Azonban a náci csészeajlak mégis valahogy átkerültek a győztesekhez! A kérdés: hogyan? A válasz pedig: a német tudósok nyomán, akik önként vagy kényszer hatására segítettek azok amerikai/szovjet változatainak elkészítésében. Epp a Szovjetunióba ment, majd válása után az USA-ba, ahol vallatás hatására elárulta a V-7 terveit. Ott a CIA (Central Intelligence Agency, Központi Hírszerző Ügynökség) és a Légierő (USAF) is érdeklődött a projekt iránt. A kísérleteket és a gyártást az AVRO cég kezdte meg, John Frost vezetésével. Ebben az időben kelt szárnyra az a pletyka Nyugaton, miszerint Hitler és bizalmasai a birodalmi csészealj fedélzetén az Antarktiszra repültek, ahol titkos bázist alakítottak ki, s melyen kivárják az ideális alkalmat a visszatérésre. Ez adott alapot a Pentagon 1946-os kijelentésére, miszerint az új fegyvereket az északi sark közelében kell tesztelni a hidegtűrés szempontjából.  Az AVRO első kísérleti csészealja AVROCAR (3. ábra) néven született meg. Célja egy olyan csészealj kifejlesztése, mely a felszín felett kis magasságokban képes repülni. A konstrukció nem igazán volt sikeres. Nem sokkal később az AVRO csődhelyzetbe került, így a megrendelők kénytelenek voltak saját kísérleteket végezni, Frost pedig Új-Zélandra költözött. Azonban ott volt még a Lockheed is, mely szuperszónikus csészealj-tervekkel állt elő (a cég többek között vadászgépeket épít, de a NASA részére is tervez űreszközöket). Állítólag  a náci változatra is 2000 km/h sebességet valósítottak meg, de elemzők szerint ez képtelenség.  Az '50-es évek elején egy amerikai pilóta - nevét sajnos nem jegyztem meg - repülés közben több imbolygó csészealjat figyelt meg az égbolton. Valószínűsíthető volt, hogy szovjet gyártmányok voltak - ekkor már javában folyt a hidegháború. Ám a pánikhangulat elkerülése érdekében a Pentagon 1952-ben tartott sajtótájékoztatóján meglepő bejelentést tett, miszerint a csészealjak a világűrből érkeztek. Arra számoltak, hogy elülnek a kételyek. Időközben valahogy nem volt kifizetődő csészealjakkal foglalkozni, ám ezek a furcsa repülő tárgyak - és az előbbi bejelentés - furcsa mozgalmat indított el: az UFO-lázat, melyet azt hiszem nem kell részletesen bemutatnom. Elég annyi, hogy sokan sokféleképpen láttak vagy látni véltek UFO-kat, melyek többségét ma már be tudjuk azonosítani. Pl.  a CIA utólag beismerte, hogy az "amerikai UFO-k" csaknem felét az eredetileg titkos U-2 repülőgépek adták. Létét nyílvánosságra kellett hozni, hiszen már a szovjetek is tudtak róla, miután lelőttek egyet. Mindenesetre a roswelli eset után csaknem 50 évvel továbbra is vannak olyanok, akik még mindig szentül hiszik, hogy tényleg földönkívülieket találtak ott. Ez is azt mutatja, hogy rendkívül óvatosan kell bánnunk az ilyen kijelentésekkel! Későbbiekben már nemcsak a szokványos szivar vagy diszkosz formájú, hanem háromszög alakú UFO-k is feltűntek. Ezekről kiderült, hogy az új F-117A Nighthawk- vadászgépek, közismertebb nevükön Lopakodók (5.ábra). A hadi kutatások inkább az ilyen megoldásokkal kezdtek el foglalkozni - valljuk meg, sikerrel.  Hiszen e gépek felületének geometriája okán a ráeső radarhullámok szinte teljesen szétszóródnak, ezáltal a radarok szinte nem is  érzékelnek visszaverődő jelet. Ha mi lesz a csészealjak sorsa? Nemrégiben az angolok próbálkoztak kifejlesztésükkel. Ám ha ezek a tesztek is félbemaradnak, azért még megmaradnak a regényírók és az UFO-hívők fantáziájában.

Lásd még:

- Fórum a Coanda-effektusról: http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=atszforum&id=1111255995