2010. augusztus 28., szombat

Űrhadviselés 2.- Figyelő szemek

A sorozat előző részében a katonai űrállomásokról írtam. Megtudhattuk, hogyan alakult ezek életútja, mi valósult meg belőlük. Most azokról a katonai űreszközökről lesz szó, melyek fejlődése töretlenül folyik, és egyre több állam lát fantáziát alkalmazásukban.



A kémholdak ötlete még a hidegháborúban, a Szputnyik-1 felbocsátása után szinte azonnal megszületett. Felvetődött a gondolat, hogy egy Föld körül keringő műholdra akár fényképezőgépet is lehetne szerelni, mely gond nélkül készíthetne felvételeket a megfigyelendő területről, majd feladata végeztével a képeket visszajuttatná a Földre. Ennek lehetőségét mindkét űrhatalom felismerte, hiszen az addig használt kémrepülőgépekkel szemben a kémholdak nem sértik egy ország légterét sem, lévén a világűrt egy ország sem sajáthatja ki. Másrészt ezeket jóval nehezebb észrevenni, mint a repülőgépeket, így a lebukás veszélye is elenyésző. Az USÁ-ban az első kémholdak a Keyhole, röviden KH-sorozat alatt lettek felbocsátva. Ennek 10. sorozatszámú tagja volt az előző részben bemutatott MOL is. A szérián belül több alsorozat is létezett, melyekben a különböző generációs holdak azonos fedőnév alatt futottak. Ezek: KH-1,2,3,4 (Corona), KH-5 (Argon), KH-6 (Lanyard), KH-7,8 (Gambit), KH-9 (HEXAGON v. Big Bird), KH-10 (MOL v. Dorian ), KH-11 (Crystal/Kennenan), KH-12 (továbbfejlesztett Crystal/Ikon/Kennenan körszerűbb változata ), KH-13 (néha alkalmazott, bár nem hivatalos fedőnevén 8X v. Misty). A műholdak a CIA megrendelésére készültek el, bár kisebb mértékben az USAF is közreműködött.  Elsősorban a Szovjetunió megfigyelésére alkalmazták, de készültek felvételek Kubáról, Kínáról és Észak-Koreáról is. Ennek egyik terméke a 2.képen látható, melyet a 144 Corona-hold egyike készített 1968. szeptember 24-én. A felvétel Bajkonurt mutatja, középen a kiemelkedő hengeres-csúcsos objektum az N-1, a sikertelen szovjet holdrakéta volt (a rakéta felső részét, az L3-at üres hajtóanyag-tartályokból kialakított "makett" helyettesítette).  E műholdaknál kezdetben a hagyományos fényképezőgépes eljárást használták, melynek során a film elhasználódását követően egy kapszulában visszatért a Földre. A visszatérő egységet pedig repülőgéppel "fogták meg" még a levegőben. Ezt egészen a KH-9-ig alkalmazták, a digitális képtovábbítás elsőként az 1976 decemberétől működő  KH-11 műholdakon jelent meg, vagyis megvalósulhatott a képek valós idejű kiértékelése.  A KH-11 ugyanakkor más szempontból is újat hozott: az első 9 KH-műholdnál úgy spóroltak az űreszközök tömegén, hogy viszonylag kevés üzemanyaggal látták el. Úgy számoltak, hogy ezeket időnként megközelítik az űrsiklóval, és "feltankolják". Csakhogy az STS-rendszer építése meglehetősen lassan haladt, emellett valószínű, hogy a magas költségek is akadályozták az ilyen szerviz-küldetések létrejöttét . Ezért a 11. számú alsorozat tagjait a nagyobb élettartam érdekében több hajtóanyaggal indították. Emiatt az űreszközök tömege is jelentősen megnőtt. És hogy mi köze van az üzemanyagnak az élettartamhoz? A válasz egyszerű:  a minél nagyobb felbontóképesség érdekében a műholdakat a lehető legalacsonyabb pályára kellett állítani. Viszont minél alacsonyabb pályán kering az eszköz, annál erősebben hat rá a légkör fékező hatása.  A fékezés miatt a műhold spirális pályán egyre alacsonyabb pályára kerül, míg végül elég a légkörben. Ezt elkerülendő a műholdat saját hajtóművel és üzemanyaggal látták el, ezzel magasabb pályára kerülhet (ez az ún. égimechanikai paradoxon egyik megnyílvánulása). A család első tagja 1959. júniusában kezdte meg működését, az eddigi legutolsót 1999-ben bocsátották fel. Ugyan a típussal kapcsolatos adatok titkosak, a KH-11-esekről például kikövetkeztethető, hogy ezek a Hubble-űrteleszkóphoz hasonló méretűek és felépítésűek lehettek (ezeket és a HST-is azonos konténerekben szállították). Ezek alapján a felbontásra is adható becslés: a KH-11 felvételein kivehető legkisebb pont kb. 0,15-0,2 méteres lehet (egyes források szerint 0,1 m). Emellett a család legújabb tagjainak pályatípusa is ismert. A Szovjetunióban leginkább a Zenyit-kémholdak láttak el hasonló feladatot, ám ezek inkább a korai KH-holdakhoz hasonlóan továbbították képeiket (itt viszont nem volt repülőgép, hanem a kapszulák ejtőernyős fékezéssel közvetlenül elérték a talajt). Bár a típust folyamatosan fejlesztették, még a legmodernebb változatnál is (Zenyit-8) ezt az eljárást használták. A Zenyit-műholdak a Vosztok- és Voszhod-űrhajók kissé átalakított változatai (4.kép). A gömb alakú visszatérő egységbe a pilótaülés helyére a fényképezőgépet és az egyéb"tudományos" műszereket helyezték, valamint ennek elülső részén kapott helyet egy kúp belsejében a kiegészítő energiaellátás. A másik oldalon a szervízmodul változatlan maradt.  Amint a műhold a megfigyelendő terület fölé ért, fotózni kezdett. Ha a film elfogyott, a visszatérő kapszula levált a szervizmodulról, és belépett a légkörbe. Amennyiben a leszállási folyamat a legkedvezőbb módon ment végbe, akkor a kapszula szovjet területen ért földet. Ha nem, akkor a műhold - bizonyos feltételek mellett -  megsemmisíthette a fotoanyagot. Emellett a műholdat távirányítással is fel lehetett volna robbantani, ha esetleg egy ellenséges műhold vagy űrhajós beavatkozna a felderítő programba.  Bár alapvetően optikai megfigyelést végeztek, néhány Zenyiten rádió-tartományban dolgozó eszközöket, sőt gammasugár-detektorokat is elhelyeztek az atomrobbantások észlelésére. Az első Zenit-2 műholdak felbontóképessége 10-15 m körül mozgott, ez a '60-as évek végére 2 méteresre javult. Az első Zenyit Kozmosz-4 néven indult 1962. április 26-án., de 3 nappal később visszatért az orientációs rendszer hibájából. Annak ellenére, hogy 8 alsorozat létezett, gyakorlatilag "Zenyit-1" változat nem létezett. A legutolsó Zenyit-indítás 1994-ben történt meg, ekkor egy Zenyit-8 térképészeti holdat bocsátottak fel. E műholdakat kezdetben Vosztok, majd Voszhod és Szojuz-rakétákkal állították elliptikus pályára. Egyes források szerint e műhold-család produkálta a legtöbb mesterséges holdat.  Mivel a Zenyit-program katonai célú, ezáltal titkos volt, így ezek a műholdak - nem meglepő módon - a Kozmosz-sorozaton belül repültek. A Zenyitek számos egyéb típus számára szolgáltak alapul: ilyen például a szintén szovjet/orosz és térképészeti Reszursz-sorozat, melyet a Zenyit-8 inspirált. De ide sorolhatjuk még a 2007. szeptember 6-án indított Foton-M bioműholdat is, mely lényében egy Zenyit volt kisebb-nagyobb változtatásokkal! A projekt az Orosz Űrügynökség, a NASA és az ESA együttműködésében jött létre, de számos kisebb partner - így hazánk is - részt vett benne. A műholdon orvosbiológiai kísérleteket végeztek. A Zenyiten kívül még számos egyéb optikai kémhold-család létezett. Ilyen volt a Jantar is, mely a Zenyitekhez hasonlóan a filmkazetták visszaküldésével juttatta el eredményeit a képelemző szakemberekhez, de már két visszatérő kapszulával. A két kapszulához  két adag film  dukál, így a műhold működési ideje is hosszabb lett. Ám ez még mindig nem hozta meg a várt eredményt, hiszen ezzel a megoldással még  mindig nem sikerült valós idejű adattovábbítást elérni, pedig erre nagy szükség lett volna. A 3. képen a Jantar egy kissé módosított változatának, a Kobaltnak makettje látható, rajta a két gömbszerű visszatérő kapszulával. Hasonló volt az Orlets-műholdsorozat is. A '80-as évek elején a szovjetek megelégelték a helyzetet és lázas tervezésbe kezdtek. Megszületett egy olyan űreszköz  terve, mely már digitálisan továbbította képeit a Földre. Ez volt az Araksz, vagy más néven Arkon, mintegy válaszként az amerikai KH-11 holdakra. A munkálatok azonban lassan haladtak, főleg a szovjet digitális képtovábbítási technika kiforratlansága miatt, valamint a teleszkóp is nehezebbre sikerült. További csúszást okozott, hogy a programot háttérbe szorították a Buran-űrrepülőgép miatt. 1989-ben végül is 1991-re határozták meg a kémhold startját. Időközben viszont a Szovjetunió is szétesett, ami újabb fél évtizeddel későbbre tolta ki az első Araksz-indítást. Végül a nagyratörő tervekből mindössze egyetlen ilyen műhold valósult meg 1997 júniusában, az eszköz Kozmosz-2344 néven sikeresen állt Föld-körüli pályára. Az eddig felsorolt kémhold-családok mind a látható fény tartományában dolgoztak/dolgoznak. Ugyanakkor számos olyan katonai felderítő hold létezik, amely más technikát alkalmaz. Ilyen pl. az interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM-ek, ezekkel atomtöltetet lehet más kontinensekre lőni) infravörös észlelésére használt Oko-, vagy az amerikai Lacrosse-radarhold család, melyet például csapatmozgások követésére használnak. Ennek szovjet párja volt a nukleáris energiaellátású Pirsz-sorozat, melyet bevetettek a Falklandi-háború nyomon követésére is. A két katonai hatalmon kívül ma már számos ország épít és üzemeltet kémholdakat: Franciaország a '90-es években elindította a Helios-sorozatot, melyhez Spanyolország és Olaszország is csatlakozott. Japán is rendelkezik kémholdakkal, 4 megépített holdból 2 állt pályára. Kína már a '60-as évek óta már 20 ilyen űreszközzel rendelkezik, ám még mindig az ódivatú visszatérő kapszulás megoldást használják. Ezeken kívül még Izrael fordít kiemelt figyelmet a katonai felderítésre, mely az Ofeq-sorozatban nyílvánul meg. A legújabb Ofeq-9 műhold idén július 21-én startolt Shafir-rakétával. A holdakat a hadseregen kívül valószínűleg a MOSZAD is használja. A kémholdakon kívül sok más típusú műholdat használtak és használnak katonai célra: EGRS, GGSE, Starflash (geodéziai műholdak, USA), Ciklon/Parusz (navigációs műholdak, SZU), Szféra (geodéziai műholdak, SZU), DMSP (meteorológiai műhold, USA). Bizonyos értelemben véve ide sorolhatók a GPS-, továbbá ezek orosz és európai megfelelői, a GLONASSZ- és a GALILEO-holdak is, melyek köztudottan a helymeghatározást segítik elő a hadsereg számára. Ugyan ezeket a civilek is használhatják, de csak korlátozottabb pontossággal. Ezek hosszabb ismertetése és bemutatása külön bejegyzést igényelne, így azt esetleg egy külön cikkben teszem meg. Láthattuk, hogy sok hold sokféleképpen figyeli Földünket, így a hadviselés is modernebbé vált. Aki esetleg kevésnek találja az itt megadott információkat, annak a cikk alján felsorolok némi anyagot a további böngészéshez. Hamarosan jövök a következő résszel!



Lásd még:
- A Kozmosz műholdsorozat 2. rész (Haditechnika 2009/3)
- Corona-holdak (Wikipedia):  http://en.wikipedia.org/wiki/Corona_(satellite) (itt még a többi KH-holdra is rá lehet keresni)
- A jövő harctere: a világűr (1.rész):  http://www.sg.hu/cikkek/37786/a_jovo_harctere_a_vilagur_i (innen elérhető a cikk többi része is)
-Zenyit a Wikipédián (angol): http://en.wikipedia.org/wiki/Zenit_(satellite)

Az 5. ábrán az Araksz-kémhold látható sematikus ábrázolásban, a 6. pedig az egyik Lacrosse-holdról készült

2010. augusztus 16., hétfő

Rosetta-Lutetia randevú: közelképek a kisbolygóról




Kissé késve számolok be egy eredményről, mely egy hónappal ezelőtt született meg. Európa 2. üstökösszondája, a Rosetta sikerrel közelítette meg a Lutetia nevű kisbolygót.



2010 július 10-én, Világidő szerint 16:10-kor a Rosetta-űrszonda a terveknek megfelelően elhaladt a (21) Lutetia melett, a legnagyobb közelítés során 3162 km-re volt az égitesttől. A manőver során számos képet készített az aszteroidáról. A Lutetia viszonylag nagy, 100 kilométer átmérőjű, M színképtípusú kisbolygó. a fő kisbolygóövben kering, a Mars és a Jupiter pályája között. A színképtípus arra utal, hogy az égitest színképe leginkább a vasmeteoritokéra emlékeztet, tehát felszíne jórészt fémtartalmú kőzetekből áll. Ez az eddigi legnagyobb kisbolygó, melyet űrszonda látogatott meg. Az aszteroidával való találkozás előtt már több nappal megkezdték a kis égitest távoli megfigyelését az OSIRIS (Optical, Spectroscopic and Infrared Remote Imaging System) műszeregyüttes NAC (Narrow Angle Camera)nagyfelbontású kamerájával, hogy pontos fényességmérést végezzenek a kisbolygó alakjának, tengelykörüli forgási idejének pontosítása, valamint a forgási tengelyének térbeli iránya meghatározása céljából. A közeledés során készített felvételek a 3.ábrán láthatók, míg az 1. képet a szonda akkor készítette, mikor 80 000 km-re volt a kisbolygótól. A Rosettát eredetileg 2003. január 11-én indították volna, ám a startot néhány nappal elhalasztották. A csúszás oka egy Ariane-5 ESCA rakéta szeptemberi próbarepülésén fellépő meghibásodás volt. A vizsgálatok során kiderült, a problémát a hűtőrendszer hibája eredményezte. Ugyan nem ez a rakéta indította volna a szondát, elképzelhető volt, hogy az erre használatos Ariane-5-nél is fenállt a rossz hűtés lehetősége. Ekkor még több lehetséges célpontot is kijelöltek a szonda számára: a Schwassmann-Wachmann 3, a 45P/Wirtanen, a Finlay, és a Brooks-2 üstökösök közül választhattak a kutatók. Végül  a Wirtanenre esett a választás. Ezt költségtakarékossági okokból a Föld és a Mars melletti többszöri elhaladással kívánták elérni. Ez a swing-by, más néven hintamanőver, melynek során a bolygók gravitációja gyorsítja fel a szondát a kellő sebességre.  Az üstököst 2011-ben érte volna  el, utána pályára állt volna az égitest körül, ahol 1 évig keringett volna. Egy leszállóegységet is szállított volna magával (Philae), mely az üstökösre leszállva mintavételt és helyszíni vizsgálatokat végzett volna. A halasztás azonban kissé átrendezte a kezdeti programot, így a Wirtanen helyett a 67P/Csurjumov-Gereszimenko üstököst nevezték ki a küldetés célponjának. A startot végül 2004. március 2-án hajtották végre Ariane 5G+ rakétával 10 évig tartó útja során meglátogatta (2867) Steins és a (21) Lutetia kisbolygókat, előbbit 2008. szeptember 5-án 18:58-kor (GMT) 800 km-re közelítette meg. Végcélját 2014-ben éri el, ekkor leválik róla a már említett Philae, és megkezdi leszállását az üstökös magján. Feladatai nem változtak az eredetihez képest. Érdekesség, hogy a landeren magyar eszközök is utaznak. Ám addig még rengeteg idő telik el és a szondának is sok millió kilométert kell megtennie. Éppen ezért a Rosettát  néhány hónapon belül "csökkentett" üzemmódba állítják, vagyis a nem létfontosságú berendezéseket kikapcsolják, valamint a többit is takarék üzembe állítják át, ezzel is csökkentve az energiafelvételt. A még 4 évig tartó repülés alatt csak a sugárzásmérő és részecskeszámláló műszerek, a létfontosságú energiaellátó berendezések, illetve a Földdel való rádiókapcsolatot lehetővé tevő berendezések lesznek készenlétben.

- A Rosetta az ESA oldalán: http://www.esa.int/esaMI/Rosetta/index.html
- Rosetta a Wikipédián (angolul): http://en.wikipedia.org/wiki/Rosetta_(spacecraft)
- A Rosetta-randevú az Origón: http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20100710-rosettaurszonda-es-lutetia-kisbolygo-randevu-a-churyumovgerasimenkoustokos-fele-feluton.html
- A Lutetia megközelítése a Youtube-on: http://www.youtube.com/watch?v=svtmI14HJms&feature=related (tovább ivideók is találhatók a témával kapcsolatban)
- SH Atlasz: Űrtan
- Rosetta: másutt, mással (Élet és Tudomány 2003/5)

2010. augusztus 5., csütörtök

80 éve született Neil Armstrong

80 esztendővel ezelőtt ezen a napon született Neil Alden Armstrong, az első ember a Holdon. Az USA-ban, azon belül is az Ohio-állambeli Wapakonetában látta meg a napvilágot. Ekkor még talán senkinek sem jutott eszébe sokáig, hogy az új jövevény egyszer nagy tettet hajt végre.                                                                     1949-1952 között pilóta volt a Haditengerészetnél, miközben a koreai háborúban is szolgált. 1955-ben, miután leszerelt, a Purdue Egyetemen befejezte repülőmérnöki tanulmányait. 1960 és 1962 között részt vett az új, rakétahajtású repülőgépek kifejlesztését célzó X-projektben, melynek során 7 alkalommal tesztelte az X-15-ös prototípust. 1963-ban a NASA beválasztotta a 2. űrhajós-csoportba, ahol meg is kezdte kiképzését. Első űrrepülését 1966. március 16– a és 1966. március 17-e között hajtotta végre a Gemini-8 parancsnokaként David Scott társaságában. A legénység feladata ekkor egy már Föld körüli pályán űrszemétként keringő Agena-rakétafokozattal történő dokkolás lett volna űrsétával egybekötve. Utóbbi műveletet nem hajtották végre, a küldetés során felmerült problémák miatt le kellett rövidíteni. Második  repülése hozta meg számára az igazi hírnevet: az 1969. július 16. – 1969. július 24. között lezajlott Apollo-11 küldetés parancsnokaként ő léphetett először kísérőnk felszínére (azt hiszem, ezt a történetet már mindenki jól ismeri...). 1971-ben a Cinncinati Egyetem tanára lett. A Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (IAA) tiszteletbeli tagja. Jelenleg is aktívan részt vesz az amerikai űrtevékenység alakításában, például felemelte szavát a Constellation-program leállítása ellen is, amely a Marsra szállás mellett a Holdra való visszatérést is tartalmazta. Szerinte Obama elnök ezzel hibát követett el, de ezért elsősorban tanácsadói felelősek (nem mellékes információ, hogy köztük van korábbi társa, "Buzz" Aldrin is...).
Ám mindebből egy a lényeg: Neil bácsi él és virul, és remélem, hogy még jó párszor köszönthetem fel őt legalább így a blogban - vagy máshol.... 80 évesnek lenni - ez is egy kis lépés az embernek....

Happy birthday, Neil!

További infó:
- NASA a Facebook-on: http://www.facebook.com/nasa.gov
- Neil Armstrong kritizálja Obama terveit: http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20100513-armstrong-es-obama-holdraszallas-constellation-program-orion-urhajo-ares-hordozoraketa.html
- Űrhajózási Lexikon


Felhívás! Bár ez egy magán-blog, szívesen veszek bármilyen űrkutatási, esetleg csillagászati vagy meteorológiai témájú írást (hír, észlelés, önálló cikk). Ezek megjelennek a blogon, természetesen a szerző feltűntetésével. Ha van ilyenetek, küldjétek a v.space@freemail.hu címre (ekkor ne felejtsétek el feltűntetni teljes neveteket, és az írás címét)!
Amennyiben van olyan videótok esetleg, mely ilyen jellegű lehet, azt is küldjétek el csatolt fájlként, ekkor viszont mellékeljetek hozzá részletesebb leírást (ne Internetről legyen letöltve)! UFO-észlelők kíméljenek! A legjobb munka beküldője jutalomban részesül. Növeljük együtt a blog népszerűségét és színvonalát!


2010. augusztus 3., kedd

Interjú Horvai Ferenccel






A most következő bejegyzés egy szerdai beszélgetés eredményeként jöhetett létre. Interjúmat Horvai Ferenccel, a Magyar Űrkutatási Iroda (MŰI/HSO) munkatársával készítettem, aki nem mellesleg  nagyon jó barátom. Számos kérdést tettem fel neki, melyekre ő készséggel válaszolt pár korsó sör társaságában. Az interjú egy XI.kerületi sörözőben jött létre. A válaszok sajnos nem szó szerint vannak idézve, de az alany által elmondottakat tényszerűen adják vissza!






- Mióta foglalkozol komolyabban csillagászattal és űrkutatással?
- Általános iskola óta érdekel, a csillagászattal komolyabban a Magyar Csillagászati Egyesületen belül kezdtem el ezzel foglalkozni. 2002 óta vagyok a Polaris Csillagvizsgáló szakkörének vezetője, 2005-ben szereztem meg a diplomám, és szintén 2005 óta dolgozom a MŰI-nél is.
- Mikor és hogyan kezdtél el ismeretterjesztéssel foglalkozni?- 1998 óta, legelső cikkkeim a napórákról, valamint a '99-es teljes napfogyatkozás "előrejelzéséről", bemutatásáról szólt, még az Űrvilágos korszak előtt. Azóta Népszabadság csillagászat-űrkutatás rovatának tudományos újságírói szerepét is betöltöm, emellett televíziók és rádiók is kértek-kérnek interjúkat tőlem. Most is az említett lap egyik cikkén dolgozom.
-  Körülbelül hány munkád jelent meg azóta, mindent ideértve?- Nagyjából 250-300, ha a cikkek mellett a videókat, előadásokat, interjúkat is idesoroljuk.
- Egy-egy cikk vagy hír megírásánál, leközlésénél teljes objektivitásra törekszel,  vagy beleviszel véleményt is? Ha igen, mekkora mértékben?- Belviszek, de ez a cikktől függ. Egy olyan munkánál, ami jól meg van írva, inkább a tények közlésére szorítkozom.Ha azonban azt látom, hogy a cikk tárgya valószerűtlen, akkor én a végére több-kevesebb véleményt, kritikát is beleteszek. Volt olyan cikkem is, amiben csak ilyen volt, vélemények, gondolatok formájában.
- Több, egymásnak ellentmondó információ látott napvilágot az iráni űrprogramról. Létezik-e ilyen?- Műhold már van, de rakéta is már tervbe van véve. Van iráni űrügynökség és űrprogram is ebben az értelemben, és még űrhajóst is akarnak. Ettől azonban még nagyon messze vannak.
- Mit gondolsz, jó lépés volt a Constellation-program teljes szintű leállítása?
- Név szerint ezt törölték ugyan, de bizonyos elemeit továbbviszik. Pl. ugyanúgy szerepel a 2030-as évekre a Marsra szállás, de a Holdra szállás nem. Azt, hogy ennek kihagyása mennyire rossz az űrkutatás szempontjából, egy hasonlattal érzékeltetném: amikor Kolumbusz felfedezett egy új földrészt, vne4m tudhatták, mi vár rájuk. Nem tudhatták, mit hagynak ott ha nem mennek vissza. Megtalálták az aranyat, így többször is visszamentek. Ha a Holdon is találnak valami iparilag hasznosítható anyagot, akkor minden bizonnyal maguk a cégek fognak lépéseket tenni a visszatérést illetően.
- Európában mi a helyzet? Lesz-e embereket szállító űrhajónk?- Tervezik. '98-ban (?) kipróbáltak egy visszatérő kapszulát. Egyébként minden évtizedben születik egy űrhajóterv. Kezdődött a Hermes-űrrepülőgéppel, '90-es években a már említett Apollo-szerű elrendezéssel próbálkoztak. Nemrég felröppent egy hír, mely szerint az ESA Szojuz-űrhajót/űrhajókat vásárolna az oroszoktól, bár szerintem ez gazdaságpolitikai szempontból előnytelen lenne.
-  Oroszország már fejleszti a PPTS-űrhajót, mely az orbitális repülések mellett a Hold- és Mars-utazást is segíteni fogja. Mi van a Kliper programjával?- A Klipert törölték. Eredetileg a kormány is támogatta, ám sok pénzbe kerül. Emiatt van szükség új űrhajóra helyette. Ráadásul a PPTS gazdaságosabb és sokoldalúbb, jobban illeszkedik az orosz emberes űrprogramba, mint a Kliper.
- Az Űrvilág portálon volt egy sorozat a szovjet-orosz emberes Mars-tervekről Oroszország (is) a Marsra tart címmel, melyet nagyrészt te is írtál.  Abban az elfogadottként a Leonyid Gorskov által 2000-ben megalkotott terv szerepelt. Változott-e azóta valami?- Kidolgozott hivatalos emberes Mars-program sem Oroszországban, sem máshol nincs. Ez mindössze terv-szinten létezik az Enyergija-cég által.
- Jelenleg mit lehet tudni a Luna-Glob és a Fobosz-Grunt küldetésekről?- Most úgy áll a helyzet, hogy a Fobosz-Grunt 2011-ben indul el a Jinghuo-1 kínai Mars-szondával együtt. A Luna-Glob programja időközben megváltozott, mert két szonda lesz. A Luna-Glob-1-et és 2-t követi majd a Luna-Grunt szonda (mintahozó szonda a Fobosz-Grunthoz hasonlóan - vargaspace megj.). majd a Poligon-rendszer, mely rovereket juttat a Holdra. Ez 2020-ra várható. Megjegyezném, hogy a legkidolgozottabb Holddal kapcsolatos programja Oroszországnak van.
- Mi a véleményed a kínai űrkutatásról?- Kína nagy űrkutatási potenciállal rendelkezik. Emellett a technológia és a pénz is rendelkezésre áll, továbbá komolyan felhasználhatnák az űrprogramjukat propagandacélokra is. Ennek ellenére az nem a beigért ütemben halad.
- Ha megindulna a Holdon az ipari termelés, hogyan lehetne azt szabályozni? Mennyire lenne aggályos a termelés felszínt átformáló hatása?-  A Holddal kapcsolatos jelenlegi jogszabályokat az ENSZ Hold -egyezménye tartalmazza. Az ENSZ Világűr Bizottságának feladata biztosítani, hogy a Holdat egyik nemzet se sajátíthassa ki magának. Természetesen ilyen esetben változtatni kell. Egyébként nem tartom aggályosnak, ha csak kis mértékből változik meg a felszín arculata.
- Hol tart hazánk a MaSat-1 műhold fejlesztése és az ESA-csatlakozás terén?- 2013-ban lejár a PECS-szerződésünk, várhatóan csatlakozunk legkésőbb addig. Elsők voltunk a csatlakozni kívánó országok között, de a cseheknek előbb sikerült a belépés, emellett a románok is előkészítő tagságban vannak. Hazánk meghosszabbította PECS-tagságát. Azonban azt gondolom, ha Magyarország döntést hozna az ESA-csatlakozásról, akkor az 3 hónapon belül megtörténhetne. A MaSat-1-ről annyit, hogy 2010. 4. vagy 2011. 1. negyedévében startolna indiai hordzórakétával.
- Felmerült a közelmúltban a gondolat, hogy egy 2020 körüli évre Magyarország saját hordozórakétát fejlesszen ki. Van-e esély a megvalósításra, egyáltalán szükség van-e egy ilyen projektre?- Semmi esély és szükség nincs rá. Szerintem csak pénzkidobás lenne.
- Részt vennél-e egy ilyen projektben?
- Nálam sokkal hozzáértőbb emberek vannak, akik jártasak műhold összeszerelésében, például villamosmérnökök. Nem értek ehhez. A MŰI munkatársaként a MaSat megvalósulásában tudok részt venni, és nem a kifejlesztésében. Ennek is örülök, de tudom, hogy az én kezem munkája nem fog kijutni a világűrbe. Ezért lehet minden magyar büszke arra, amit a BME hallgatói véghezvisznek.
- A  közelmúltban megalakult egy csoport Puli Space Technologies néven. Céljuk, hogy képviseljék hazánkat a Google Lunar X-Prize versenyben. Mekkora esélyt látsz tervük megvalósítására?- Nem látok esélyt ennek megvalósulására sem. Ugyanakkor nagyon fontosnak és a hazai fejlesztések szempontjából kifejezetten előremutatónak tartom a kezdeményezést. Fontos az egyes hallgatók elszántsága, valamint a fejlesztések során megszerzett tudás is a magyar űrkutatás szempontjából.
- Mióta dolgozol a MŰI-nél és milyen feladatokat látsz el? -  Pontosan 2005. augusztus 15-e óta. Három munkatársa van az Irodának - magam is beleértve - , akik vegyes feladatkört látnak el, például a hazai és nemzetközi pályázatokkal kapcsolatos tennivalókat, űrkapcsolatok ápolását, konferenciák szervezését, stb...
- Szerinted melyik állam vagy űrügynökség  juttatja az első embert a Marsra?- Jó kérdés, nem tudom. Úgy gondolom, hogy már régen eljuthattunk volna a Marsra. Szeretném, ha ez minél hamarabb megtörténne. Ugyanakkor itt a Földön sokkal fontosabb megoldandó problémáink vannak. Konkrétan a klímaváltozásra gondolok. Az a légköri szennyeződés, amitől ma szenvedünk, még a '70-es években került a légkörbe. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor megtörténhet, hogy a mi genertációnk lesz az utolsó, akik tagjai még nagyjából termésazetes formájában láthatják bolygónkat.

2010. július 14., szerda

Kép: a Mars a Phobos-ról

Nemrég olvastam egy korábban (2007-ben?) megjelent cikket arról, hogy a NASA esetleg nem a Marsra, hanem annak valamelyik holdjára küldene űrhajósokat. Ezután gondolkodtam el: vajon milyen látvány fogadja majd a Phobos nevű hold körül keringő űrhajó utasait, ha a Marsra néznek? Talán hasonló érzés fogja majd el őket, mint 1968 karácsonyán az Apollo-8 legénységét? Ihletet kaptam, melynek az alábbi festmény lett az eredménye:



Lehet, hogy csak én vagyok túl kritikus magammal szemben, de sajnos nem az elvárásaim szerint készült el. Festék gyanánt temperát alkalmaztam. Hogy legyen némi összehasonlítási alap, szerepeljen itt most az Apollo-8 során készült hasonló jellegű felvétel a Földről:


2010. július 7., szerda

Űrhadviselés - MOL vs. Almaz


Most következő sorozatomban az eddigiektől némileg eltérő témát fogok bemutatni, hiszen most nem a polgári űrtevékenységről lesz szó, mint eddig. A 1.részben a hidegháború két elvetélt projektjéről fogok írni, melyek bár rövid életűek voltak, meghatározták a polgári űrprogramok alakulását is.
 
 A hidegháború kellős közepén járunk, amikor a Szovjetunió és az Egyesült Államok fegyvert fegyverre halmoz, ugyanakkor kölcsönösen figyelik egymást. Ennek hagyományos módja a helyszínre kiküldött ügynökök által valósul meg, másik pedig a kémrepülőgépekről történő hírszerzés formájában. E kettőnek azonban megvannak a korlátai és veszélyei: egyrészt nagy a lebukás veszélye, és utána szegény kémnek - rosszabb esetben - már mindegy lesz.. Másrészt egy kémrepülőgép sérti az adott ország légterét, ami jogilag aggályos. Ellenben van egy 3. lehetőség is, aminek ilyen kockázatai nincsenek: a világűrből történő megfigyelés kémműholdak segítségével. Mivel a világűr elvileg minden országé, ezáltal nem jogsértő az ilyen tevékenység, másrészt ezek "harcképtelenné" tétele sokkal nehezebb, mint az említetteké. Éppen ezért a két szuperhatalom meg is kezdte saját kémholdjainak gyártását, amiből később egész sorozatok készültek el. Az USA-ban például ezidőtájt kezdődött meg a KH-műholdak pályafutása. A KH az angol KeyHole, vagyis kulcslyuk rövidítése, de aki könnyebben megjegyzi, annak javaslom a KémHold szót... Sorra készültek a különböző KH-műholdak, egyre fejledtebb változatokkal és alszériákkal. Időközben a Légierő (USAF)  próbálkozott olyan újrafelhasználható járművek fejlesztésével is, melyekkel meg lehetett közelíteni és - szükség esetén - semmisíteni az ellenséges szatelliteket. Ilyen volt az 1957. októberében indított X-20 DynaSoar (Dynamic Soaring, dinamikus szárnyaló) projekt is, melyet többszöri változtatást követően végül 1963.decemberében leállítottak (erről és a kémholdakról későbbi bejegyzésekben írok majd). Ehelyett az USAF egy új űreszköz fejlesztésébe kezdett, melynek fedélzetén űrhajósok tartózkodhatnának hosszabb ideig, ezalatt felvételeket készíthetnének a Földről, elsősorban a Keleti Blokk országairól, információkat szerezve ezzel az ott történő esetleges militarista tevékenységekről. Ez lett a MOL (Manned Orbital Laboratory, emberes keringő laboratórium)-program, mely érdekes módon a DynaSoar törlésének napján vált hivatalossá (1963. december. 10.). A projekt során 7 űrállomást bocsátottak volna fel - ebből az első kettő csak tesztrepülést végzett volna - , melyek poláris vagy napszinkron pályán keringtek volna 40 napig - nem számítva az 1966-os próbarepülést. Az állomásról egy speciális Gemini-kapszula (Gemini-B) szolgált volna visszatérő egységként (a kezdeti tervekben ez még nem szerepelt). Mivel ez csak két fő szállítására volt alkalmas, így a MOL is kétfős lett volna. A dizájn jópárszor változott, végül egy 21,92 m hosszú és 3,05 m átmérőjű henger alakú orbitális egység képe körvonalazódott, melyhez a Gemini a hőpajzssal ellátott felével - az "aljával"- csatlakozott. A Geminit éppen ezért úgy alakították ki, hogy a legénység beszállását segítő legénységi átjárót erre az oldalra szerelték fel. Bár sok adat még ma is titkos, azt lehet tudni, hogy a fedélzeten kamerákat, radart és egy nagyméretű  tükrös teleszkópot (relfektort) helyeztek el. Az űrállomáson a legénység tiszta oxigént lélegzett volna be, de az Apollo-1 váratlan tragédiája miatt ezt hélium-oxigén keverékre változtatták. A MOL-programot beillesztették a KH-sorozatba 10. sorszámmal, emellett megkapta a Dorian fedőnevet is. 1966.november 3-án végre sor került az első tesztrepülésre Cape Canaveral-ről, az LC-40 indítóállásról egy Titan IIIC-9-es hordozórakétával. Ekkor még nem egy "valódi" MOL-orbitális egységet indítottak, ekkor az űrállomást egy Titan II rakéta hajtóanyagtartálya képviselte. A "MOL-mockup" a hordozó felső fokozata helyére volt elhelyezve (később a NASA hasonló módon állította pályára a sikeres Skylab-űrállomást is, a Saturn-V legfelső lépcsője helyén). A Gemini-B kapszula helyett pedig a korábban már repült Gemini-2-t használták fel. Érdekesség, hogy az űrsiklókig az egyetlen űreszköz, amely többször is megjárta a világűrt, a Gemini-2 kapszulája volt, bár akkor is emberek nélkül. A teszt sikerrel járt, a Geminit az Atlanti-óceán déli részén halászták ki. Meg is történt három űrhajóscsoport kijelölése a programra. Azonban a programot 1969-ben törölte Melvin L. Laird, az akkori védelmi miniszter. Döntését egyrészt a magas költségekkel  indokolta: a program leállításakor 1 milliárd dollárnál jártak a fejlesztési költségek, ugyanakkor az egész (!) projektre mindössze 300 millió lett elkülönítve. Másfelől a személyzetet nem igénylő kémholdak már akkor elérték, vagy adott esetben túlteljesítették a MOL képességeit. Ekkor már csak 14 űrhajós volt tagja a projektnek, közülük a 35 évesnél fiatalabbaknak a NASA felajánlotta átvételüket a polgári űrprogramokba. Pontosan heten tartoztak az említett korcsoportba, és mindannyian éltek is a lehetőséggel. Később ők az űrsikló-programban repülhettek is. Egyikük, Richard Harrison Truly a NASA igazgatói tisztségét töltötte be 1989 és 1992 között.
A versengés másik pólusán, a Szovjetunióban kissé másképp alakultak a dolgok a katonai űrállomások terén. Mikor már tudták, hogy elvesztették a Hold eléréséért folyó versenyt, azonnal űrállomások fejlesztésébe kezdtek. Igaz, már jóval korábban is születtek tervek ilyen űreszközök megépítésére, azonban ezek építése akkor még nem kapott zöld jelzést. A katonai űrállomásprogram hivatalosan 1971 után indult el Almaz néven (a szó gyémántot jelent). A szovjetek, hogy projektjük teljesen titokban maradjon, beépítették a civil Szaljut-programba. Éppen ezért történhetett meg, hogy az 1. Almaz Szaljut-2 néven indult Bajkonurból 1973. április 4-én Proton-hordozórakétával. Azonban a rakéta hibájából maga az űrállomás is megsérült, a benne lévő levegő kiszökött (az űreszköz dehermetizálódott). Így a legénységet már nem is indíthatták el a fedélzetre. Az állomás 1973. május 28-án belépett bolygónk légkörébe és elégett. A következő ilyen űreszköz a Szaljut-3 volt, melyet végre sikeresen pályára állítottak 1974. június 24-én. A legénységet a Szojuz-14 fedélzetén juttatták az állomásra. A váltás a Szojuz-15 űrhajóval érkezett volna, de azzal nem tudtak dokkolni a Szaljut-3-hoz. Ennek ellenére az ott készített fotóanyag és a személyzet is visszajutott a Földre '74. szeptember 23-án. Az állomáson kipróbáltak egy mini-gépágyút, állítólag egy műholdon vizsgálták meg hatását.  Az űreszköz bolygónk atmoszférájában semmisült meg 1975. jan. 24-én. A következő Almaz 1976. jún. 22-én startolt Szaljut-5 néven. 3 űrhajó látogatta: a Szojuz-21, -23 és 24. Igazából ezek közül talán az utolsó látogatásnál nem történt baj. A Szojuz-23 visszatérésekor a legénység akarata ellenére szokatlan manővert hajtott végre: egy tóra szállt le, ezzel az első ilyen Szojuz volt. Az űrállomás 1977. aug. 8-án lépett be a légkörbe. Ez volt az utolsó Almaz-állomás. A program leállításában komoly szerepett játszott annak sikertelensége, továbbá ugyanaz, ami a MOL-program leállításához is vezetett (l. műholdak teljesítménye). Az Almaz-program gondolata egyébként Vlagyimir Cselomej nevéhez fűződik, aki a Proton-rakéták kifejlesztésében is szerepet játszott, emellett a közte és Szergej P. Koroljov között folyó örökös versengés vezetett - részben - ahhoz, hogy nem léphessen szovjet ember a Holdra. Koroljov halála után felsőbb utasításra beépítették a programba az általa kifejlesztett Szojuzokat kiszolgáló űrhajóként. Cselomej egyébként tervezett utánpótlás szállítására szolgáló űreszközt TKSz néven, mely az Almazokra fel is került, visszatérő kapszuláját (VA vagy Merkur) a "kutatási" anyag visszajuttatására használták. Ez, a Leonov (vö. Bercis sorozat) által "A mi Apollónk"-ként aposztrofált űrhajó látható a mellékelt képen is, az állomás napelemeitől balra. Kissé meglepőnek hangzik, de az utolsó TKSz-ek repülésének 2001-ben lett vége. Miért is írom ezt?  Azért, mert a Mir űrállomás számos modulját ebből alakították ki, az űrállomás pedig ekkor semmisült meg.  Sőt, továbbmegyek a gondolattal: az ISS legelső modulja, a Zarja is bizonyos szempontból a TKSz leszármazottjának tekinthető! Cselomej később utasítást kapott az Almazok átalakítására oly módon, hogy azok a Szojuzok fogadására is alkalmasak legyenek. Ez meg is történt, így el lehetett azokat bújtatni a Nyugat által csak DOS (Durable Orbital Station, tartósan keringő állomás)-ként megnevezett Szaljut-programba. Így viszont a TKSz ember szállítására nem lett alkalmas, az erre vonatkozó munkálatok jelentős csúszást szenvedtek. Szintén külön elnevezéssel illetik az Almaz-sorozatot is, ez pedig az OPS (Orbital Piloted Station, keringő vezérelt állomás). Az Almazt a Szaljuttól, mint polgári programtól lényegében  az alkalmazott berendezések és a TKSz jelenléte különböztették meg (ez utóbbi csak papíron tett különbséget, hiszen az Almazokat mindvégig Szojuzok szolgálták ki, a legelső TKSz a tipikusan polgári célú Szaljut-6-ot látogatta meg Kozmosz-1267 néven).
A program törlését követően a '80-as években mégis újjáéledt, bár nem a korábbi formájában. Most már olyan polgári célú műholdak kapták ezt a nevet, melyek az amerikai Landsat-sorozathoz hasonlóan a Föld megfigyelésével foglalkoztak,  utóbbitól eltérően azonban radaros letapogatással működtek - hasonlóan az európai ERS-műholdakhoz (vö. utolsó Balaton-fotó az aktuális bejegyzésben). A sorozat 4. tagja, az Almaz-2 sajnos már nem került Föld-körüli pályára.  Azonban ne higgyük, hogy ezzel véget is ért az Almaz-TKSz féle szappanopera. Ugyanis a hajdani űrhajóra különböző űripari cégek csaptak le, hogy azt az űrturizmusban hasznosítsák. Ilyen például az Excalibur Almaz konzorcium is, de mint a hozzá hasonló kísérletezők, ők sem tudtak még kézzelfogható eredményeket felmutatni.
Hát, azt hiszem a két projektről most ennyi, amit írhattam egy bejegyzés keretein belül. Hamarosan jövök a sorozat következő részével, de addig is a téma iránt mélyebben érdeklődőknek javaslom az alábbi anyagok megtekintését:

- TKSz utózöngék:   http://cydonia.blog.hu/2009/06/08/tksz_utozongek
- A szovjet Apollo:   http://cydonia.blog.hu/2009/05/30/a_szovjet_apollo
- A TKSz katonai űrhajó:  http://kiskun.mcse.hu/cikkek/20011207.html
- Almaz (Wikipedia):  http://en.wikipedia.org/wiki/Almaz  (innen különböző linkeken keresztül elérhető pl. a MOL és a Szaljut-program is, angolul)
- A Skylab, Spacelab, Almaz és a Szaljut program: http://www.urkutatas.eoldal.hu/cikkek/urkutatas-programjai/urallomasok (ez néhány helyen pontatlan, de fontos és érdekes információkat tartalmaz)

2010. július 4., vasárnap

Erotika a Holdon, avagy Sok szerencsét, Mr. Gorsky!

A most következő történetről még jóval korábban hallottam. Mivel nem is olyan régen újra találkoztam ezzel, gondoltam, megosztom most az Olvasóimmal.

Maga a cselekmény 1969. november 19-ére tehető, amikor is az Apollo-12 két tagja, Alan Bean és Charles Pete Conrad éppen a Holdon végzik feladatukat. Utóbbi egyébként a küldetés parancsnoka, társa a holdkomp pilótája. Az 1 holdséta - vagy röviden LEVA - során mindketten nekilátnak a magukkal hozott kommunikációs és tudományos eszközök felállításának. Igen ám, csakhogy mindez nem megy fejből, hiába gyakorolták be (hát igen, az űrhajós is csak ember...). Éppen ezért mindkettejük szkafanderének csuklórészén található volt egy kis, tűzálló papírból készített notesz, melyben az egyes feladatok végrehajtásának sorrendje, továbbá az eszközök felállítására és használatára vonatkozó útmutatások vannak. Csakhogy! Az Apollo-12 tartalék személyzzetének tagjai még egy kis meglepetéssel is készültek társaik számára. David R. Scott,Alfred M. Worden, James B. Irwin a noteszekbe elrejtettek két-két beszkennelt fotót akkori Playboy-modellekről! Nyílvánvalóan várták a jeleket, amikor Conrad és Bean megtalálják az "ajándékokat". Mondanom sem kell, mennyire kellemetlen lett volna, ha a "felfedezést " rádión keresztül bejelentik. A mellékelt képen Conrad noteszének 6. oldala látható, alatta az alábbi szöveggel: "Seen any interesting hills and valleys?" Ami kb. ezt jelenti: látott érdekes dombokat és völgyeket? A képen egyébként Angela Dorian, az 1967-es Miss September látható. Mikor Conrad észrevette a képeket, sietett a kicsit távolabb tevékenykedő Bean-hez, hogy megtudja, neki van-e ilyen, na és persze megmutassa neki a képeit. Bean-nek is volt szintén kettő.
1994-ben Conrad azt mondta, nem is sejtette, hogy  Földön maradt űrhajóstársaik tervelték ki az egészet.
Éppen a munkájukat végezték, mikor átlapozott a notesz következő oldalára, és ott volt a kép. Meglepődtek...
Egy hasonló témájú, ámde más jellegű történet kapcsolódik az Apollo-11-hez is. Ennek egyik főszereplője Neil Armstrong, vagyis az első ember a Holdon. Ugyan a NASA hivatalos közleménye szerint az egész mindössze egy komikus szerzeménye, Armstrong maga készséggel elmesélte a sztorit, ráadásul mindezt újságírók kérdésére tette meg. Az egész még az űrhajós gyermekkorában történt. Ő éppen játszott egyik barátjával, amikor a labdájuk véletlenül átrepült a szomszédok házának abalakához. A kis Armstrong vissza akarta hozni, mikor furcsa párbeszédre lett figyelmes. A szomszéd Mr. Gorsky kissé ingerültebb állapotban akarta feleségét orális szexre rávenni, mire a feleség azt válaszolta, hogy majd akkor kapja meg, ha a szomszéd kölyök felmegy a Holdra... Hát igen, a sors fintora...  Állítólag Armstrong erre mondta 1969. július 21-én, mikor Aldrin-nal készültek a holdfelszín elhagyására, a rejtélyes "Sok szerencsét, Mr. Gorsky" mondatot. A NASA-nál nem értették ennek lényegét, azt gondolták, hogy egy konkurens szovjet űrhajósnak szólt. Kiderült, hogy ilyen nevű személy sem a szovjet, sem az amerikai űrprogramban nem szerepelt. Egyébként Armstrong is hallgatott erről 1995-ig, hiszen egészen addig Mr. Gorsky élt.

Hivatkozások:
- Playmate-ek a Holdon:  http://www.boingboing.net/2007/01/13/playboy-playmates-pr.html
- Apollo-12 (Wikipedia): http://en.wikipedia.org/wiki/Apollo_12
- Conrad notesze beszkenelve: http://www.hq.nasa.gov/alsj/a12/a12_cdrcuff.pdf
- Mr. Gorsky története: http://www.urbanlegends.hu/2004/06/sok-szerencset-mr-gorsky/

PS.: erről és még sok más, a Holddal és kutatásával kapcsolatos tényről és érdekességről olvashatnak Holdkutatás az űrkorszakban című könyvemben, mely előjegyezhető a v.space@freemail.hu e-mail címen. Ára: 2500 Ft+postaköltség (kedvezményes ár). Levelében tüntesse fel nevét, postacímét,valamint a fizetés módját (csekk, utánvét). A blog olvasóinak 5% engedményt adok.